Alapinformációk a nők elleni erőszakról

Ezeken az oldalakon a nők elleni erőszak szóló alapvető információkat találja.

További olvasmányokért látogasson el a NANE Egyesület, a Patent Egyesület, valamint a Stop-férfierőszak projekt honlapjára is!

Alapinformációk a nők elleni erőszakról

Az erőszak fajtái

Ezeken az oldalakon a nők elleni erőszak különböző formáiról olvashat tájékoztatást. Az egyes menüpontokban a nők elleni erőszak három gyakori megjelenési formájáról van szó részletesebben: a párkapcsolati erőszakról (családon belüli nők elleni erőszak), a szexuális erőszakról és a szexuális zaklatásról.

Hasznos lehet még a parlamenti képviselők tájékoztatására 2015-ben az Országgyűlés Hivatala által kiadott információs jegyzetet adott ki a nők elleni erőszakról (2015/35), mely összefoglal néhány, a nők elleni erőszak különböző formáiról szóló elérhető adatot és a fontosabb vonatkozó magyar és nemzetközi dokumentumot. (Az információs jegyzetek az országgyűlési képviselők tájékoztatása céljából készülnek, és az összeállítás elkészültének időpontjában fennálló aktuális helyzetet mutatják be.)

Családon belüli nők elleni erőszak

A párkapcsolati erőszak fajtái

Nők elleni erőszak a párkapcsolatban

A párkapcsolaton belüli erőszak a szóbeli erőszaktól a gyilkosságig fajuló cselekmények széles skáláján helyezkedhet el. Az alábbiakban a megnyilvánulási formák közül csupán a legjellegzetesebb példákat soroljuk fel.

SZÓBELI ERŐSZAK: A bántalmazó veréssel, gyilkossággal fenyegeti partnerét, fenyegetőzik, hogy elviszi a gyerekeket vagy öngyilkosságot követ el, lekicsinyli, sértegeti a partnerét, vagy gúnyolódik vele, nevetség tárgyává teszi (például külseje, vallása, szokásai vagy faji hovatartozása miatt).

LELKI ERŐSZAK: A bántalmazó letagad lényeges dolgokat, elzárkózik az áldozattól, kizárja őt gondolataiból, érzéseiből, ellenőrzés alatt tartja, végletesen féltékenykedik, az áldozat önbizalmát módszeresen lerombolja, önálló döntéseit rendszeresen megkérdőjelezi, vagy nem veszi tekintetbe. Mindenért őt hibáztatja, még a saját erőszakos viselkedéséért is, az áldozat érzéseit, tapasztalatait kétségbe vonja, nem hajlandó megbeszélni a problémákat. Megfélemlítően viselkedik: tör-zúz, szándékosan megrongálja az áldozat értéktárgyait, csapkod, fegyverrel rettegésben tartja az áldozatot, félelmet keltően viselkedik (dühödten néz, üvölt), támadóan faggatózik, életveszélyesen vezet, fenyegető üzenetekkel vagy SMS-ekkel árasztja el az áldozatot. Elszigeteli az áldozatot: megszabja, hogy az mit csinálhat és mit nem, kivel találkozhat, kivel beszélhet, hová mehet, mit vehet föl, nem engedi, hogy másokkal barátkozzon, a családjával beszéljen, munkát vállaljon, pénzt tartson magánál. Folyamatosan az ellenőrzése alatt tartja az áldozatot: mindenhová elkíséri, otthon, a munkahelyen/az iskolájában telefonon ellenőrzi, átkutatja zsebeit, a táskáját.

TESTI ERŐSZAK: A bántalmazó az áldozatot lökdösi, megüti, megpofozza, fojtogatja, a haját húzza, ököllel veri, belerúg, megharapja, rázza, megégeti, fegyverrel (például késsel, pengével, lőfegyverrel, nehéz tárgyakkal) fenyegeti vagy bántja. Meg-tagadja az áldozat legalapvetőbb jogait, mozgásszabadságát, elemi igényeit korlátozza: nem engedi, hogy az áldozatnak tőle független magánélete legyen, bezárja, kizárja, megkötözi, éhezteti vagy szomjaztatja, nem engedi tisztálkodni, elrejti a szükséges gyógyszereit, vagy nem ad azokra pénzt.

SZEXUÁLIS ERŐSZAK: A bántalmazó olyan szexuális tevékenységre kényszeríti az áldozatot, amit az nem akar, a szexszel fájdalmat okoz neki, vagy megalázza; megerőszakolja, intim testrészeit bántalmazza, vagy kényszeríti, hogy másokkal közösüljön. Szintén ide tartozik a reproduktív (vagyis a termékenységgel és fogamzással járó) jogok korlátozása: a bántalmazó nem engedi, hogy az áldozat fogamzásgátlót használjon, amivel számos abortuszra vagy gyerekszülésre kényszeríti.

GAZDASÁGI (ANYAGI) ERŐSZAK: A bántalmazó nem engedi, hogy az áldozat dolgozni járjon, saját pénze legyen, illetve ha saját keresettel rendelkezik, azt elveszi, és saját belátása szerint ad csak belőle, a közös néven levő céggel (bt., kft.) zsarolja, minden kiadást, amire az áldozat pénzt kér, megkérdőjelez, miközben ő szabadon rendelkezik az anyagi erőforrásokkal, ezzel az áldozatot (és a gyerekeket) „relatív szegénységben” tartva.

 

A párkapcsolati erőszak egyéb formái

ERŐSZAK A KAPCSOLAT KORAI SZAKASZÁBAN: Az ismeretség korai szakaszában is lehet az egyik fél erőszakos, bár ekkor még inkább az elszigetelés és a lelki terror manipulatívabb eszközei a jellemzők. Az elkövető sokszor ellenőrzi, hogy az áldozat kivel találkozik, mit visel, mit csinál. Az áldozat a kisajátító féltékenységet sokszor még a szerelem jelének veszi, és csak a kapcsolat elfajuló szakaszában látja át, hogy az állandó figyelem csak elszigetelte a többi embertől és elgyengítette őt.

HÁZASSÁGON BELÜLI NEMI ERŐSZAK: Házastársak között történő szexuális erőszak. Ez az erőszakfajta ritkán fordul elő elszigetelten, gyakran kíséri testi erőszak vagy azzal való fenyegetőzés. (A házastárs elleni nemi erőszak 1997 óta bűncselekmény.)

FENYEGETŐ ZAKLATÁS: A fenyegető zaklatás vagy angolul stalking (ejtsd: sztóking) a párkapcsolati erőszak különálló fajtája, amely számos viselkedést felölelhet. E cselekmények közös jellemzője, hogy tipikusan az után kezdődnek, hogy az áldozat elhagyta az őt bántalmazó férfit, vagy válási szándékát hangoztatta előtte. A fenyegető zaklatás elemei a megtorló fenyegetőzéstől a manipulatív békülési kísérletekig terjedhetnek: a bántalmazó az áldozatot annak munkahelye előtt várja, meg figyeli, hogy kivel találkozik, esetleg új partnerét is megfigyelés alatt tartja, fényképeket készít az áldozatról, zsarolja, kárt tesz az autójában vagy egyéb tárgyaiban, életveszélyes fenyegetésekkel bombázza személyesen vagy üzenetek formájában, esetleg megveri vagy súlyosan megsebesíti őt. Bírósági vagy gyámhatósági ügyek tömegét indítja az áldozat ellen, vagy szándékosan elhúzza a pereskedést ezzel gyakorolva kontrollt annak ideje, lelkiállapota vagy anyagi helyzete felett. Mivel a párkapcsolati erőszak gyilkosságig fajuló eseteinek jelentős részében megállapítható, hogy a bántalmazóval az áldozat már szakított vagy erre készült, a fenyegető zaklatás megjelenésével érdemes rutinszerűen számolunk, amikor a kliensünk a bántalmazó párkapcsolatból kilépni készül, és a következő hónapokra fokozottan előtérbe helyezni a személyes biztonsági terv betartását. A működő távoltartás intézményével rendelkező országokban a távoltartás a fenyegető zaklatás eseteiben is alkalmazható. (A Büntető törvényben a zaklatás tényállása – 176/A. § – csak részben fedi le a jellemző eseteket.) Fenyegető zaklatás előfordulhat olyan elkövető részéről is, aki sosem volt az áldozat partnere. Ilyenkor az elkövetőt az motiválja, hogy az áldozat közelében legyen, és bármilyen módon rávegye őt arra, hogy párkapcsolatot kezdjen vele, illetve hogy a kapott elutasítást megtorolja. Az efféle zaklatás – bár elkövetője az áldozat számára gyakorlatilag ismeretlen lehet – nem kevésbé veszélyes: több olyan esetről hallhattunk már, amikor a fenyegető zaklatással közeledő „udvarló” meggyilkolta a kiszemelt lányt vagy nőt.

 

A családon belüli erőszak egyéb formái

IDŐSBÁNTALMAZÁS: A bántalmazó ilyenkor legtöbbször a bántalmazott nagykorú gyereke, unokája vagy annak férje/élettársa. Az áldozat és az elkövető általában együtt laknak. Az is előfordul, hogy a tettes maga is idős. A bántalmazott általában gondozásra szoruló, esetleg magatehetetlen időskorú. Az idősek bántalmazásának szintén része lehet a testi és érzelmi elhanyagolás (például gondozás elmulasztása), illetve az idős ember szóbeli, lelki, fizikai, szexuális bántása vagy anyagi kizsákmányolása (például nyugdíjának vagy lakásának elvétele).

GYEREKBÁNTALMAZÁS: A gyerekek elleni erőszak kétféle lehet: aktív (mint például a verés vagy a gyerek szexuális kihasználása) vagy passzív, vagyis elhanyagoló jellegű. A gyerek aktív bántalmazása a felnőttek bántalmazásához hasonlóan lehet lelki, szóbeli, testi és szexuális, azzal a különbséggel, hogy esetükben az erőszak e fajtái nem okvetlenül egymást erősítve, összefonódva jelennek meg. Ez különösen igaz lehet a gyerek elleni szexuális visszaélés eseteiben, amely olyan családokban is megtörténhet, ahol senki nem követ el konkrét testi erőszakot sem a gyerek, sem más családtag sérelmére. A gyerek ellen gondozója által elkövetett szexuális visszaélést speciális jellege miatt külön szóval szokás megnevezni: erre az „incesztus” kifejezést használjuk. (Az idegenebbül hangzó latin kifejezést azért javasoljuk, mert a bevett magyar „vérfertőzés” szó megbélyegzi az áldozatot, valamint azt sugallja, hogy az efféle erőszakot csak vér szerinti szülő követheti el.) Az elhanyagolás történhet lelki és testi szinten, például amikor a szülő nem figyel a gyerek örömeire, bánatára; nem viszi orvoshoz betegség esetén, nem eteti vagy öltözteti megfelelően. Szintén a gyerek valós igényeinek elhanyagolását képezik azok a szubtilisabb elnyomási formák, melyekkel a szülő saját vágyait, elképzeléseit vagy éppen betegségeit mintegy belevetíti a gyerekbe, ezzel saját szükségleteinek megfelelően torzítva a gyerek személyiségének kibontakozását. Azokban a családokban, ahol a felnőtt tagok között gyakori az erőszakos viselkedés, legtöbbször a gyerekeket is bántalmazzák. Sok kutató szerint van összefüggés a gyerekkori bántalmazottság és felnőttkori erőszakos viselkedés között, ezért a gyerekbántalmazás megakadályozásában különösen nagy a környezet és a társadalom felelőssége. A szociális munkásoknak, pedagógusoknak, védőnőknek, orvosoknak hivatalból jelenteniük kell, ha gyerekbántalmazásra gyanakszanak. Ugyanakkor sajnos fennáll a veszélye annak, hogy a jelenlegi szemléletmód értelmében az eset a családon belüli erőszak dinamikáját nem értő hatóságok kezén zátonyra fut, vagy nem nyer hatékony megoldást. Ezért a mindenkori segítő szakember feladata annak felmérése is, hogy hogyan tud valóban az áldozat érdekében beavatkozni. Egy dolog azonban bizonyos: az erőszakos család egyben tartása és a bántalmazóhoz való visszatérés nem javasolható az áldozatok további veszélyeztetése nélkül. A gyerekek bántalmazása az esetek jelentős részében a nők elleni párkapcsolati erőszak része: ezekben az esetekben a gyermek eszköz a bántalmazó kezében a nő bántalmazásához. Csak annyit és annyiban foglalkozik a bántalmazó a gyerekkel (akár bántalmazó, akár megendegő, akár elhanyagoló formában), amennyiben biztos lehet benne, hogy azzal azzal a gyermek anyja ellen cselekszik.

FOGYATÉKKAL ÉLŐ CSALÁDTAG BÁNTALMAZÁSA: A fogyatékkal vagy speciális igénnyel élő családtagok testi vagy szellemi különbözőségük miatt sokszor eleve ki vannak szolgáltatva az őket körülvevő személyeknek, ami nemegyszer elhanyagoló gondozásban vagy szóbeli, lelki, testi vagy szexuális jellegű erőszakban, netán anyagi függésben tartásban nyilvánul meg. Mivel a fogyatékkal élők között élhetnek olyan emberek, akik eleve nem képesek segítséget kérni, az ellátórendszernek utánkövetésük szerves részévé kellene tennie az erőszak jelenlétének vizsgálatát.

ERŐSZAK A LESZBIKUS VAGY MELEG KAPCSOLATOKBAN: A leszbikus és meleg kapcsolatokon belüli erőszak dinamikája alapvetően hasonló a heteroszexuális bántalmazó kapcsolatokhoz. Jelentős különbség viszont az, hogy az ilyen áldozatok sokszor még kevésbé mernek segítséget kérni, mivel attól tartanak – általában sajnos joggal –, hogy szexuális preferenciájuk miatt megbélyegzik őket. Így az erőszakos párkapcsolatba került leszbikus vagy meleg még az átlagosnál is jobban elszigetelődhet. Magyarországon kevés olyan szervezet és intézmény létezik, amely kifejezetten melegek és leszbikusok részére nyújt szolgáltatásokat. Az egyéb segítő szervezetekben sok szakember érzéketlennek vagy egyenesen előítéletesnek bizonyul azon speciális problémák iránt, amelyekkel a szexuális kisebbségekbe tartozóknak kell szembenézniük.

Forrás: Miért marad?

A partnerbántalmazás a nők elleni erőszak egyik formája

A partnerbántalmazás a nők elleni erőszak egy fajtája

Kuszing Gábor

Bevezető

A partnerbántalmazás nem egyszerűen a házas felek közötti viszály, nem is azért létezik, mert a férfiak erősebbek, és ezért verekedéssel kezelik a problémákat, hanem részét képezi a nők elleni diszkrimináció és a nők elleni erőszak szélesebb jelenségköreinek. Ahogy a cím is utal rá, a partnerbántalmazás a nők elleni erőszak egyik fajtája, ez utóbbi pedig a nők elleni diszkrimináció fajtája. Így a nők elleni erőszak nem egyszerűen nők ellen elkövetett erőszak, hanem a nők hátrányos helyzetét létrehozó és egyben fenntartó erőszak, vagyis a férfiak nők feletti uralmának eszköze.

Az utóbbi években a közvélemény, a szakemberek és a jogalkotók felől is egyre nagyobb figyelem irányul a nők elleni erőszak, a családon belüli erőszak és a partnerbántalmazás témájára. Egyre inkább világossá válik, hogy csak Magyarországon nők százezreinek életét megkeserítő, súlyos társadalmi problémáról van szó. Ez az ismertető azzal kíván hozzájárulni a partnerbántalmazásról szóló társadalmi vitához, hogy alapvető ismereteket foglal össze, illetve elméleti szempontot nyújt a partnerbántalmazás megismeréséhez.

Az írás először tisztázza a partnerbántalmazás és a nők elleni erőszak, és általában az erőszak fogalmát, majd rátér a nők elleni erőszak jelenségének bemutatására. Állást foglal abban a kérdésben, hogy miért nők elleni erőszakról beszélünk, nem pedig olyan erőszakról, amely véletlenül nők ellen nyilvánul meg. Bemutatja a nők elleni erőszakról szóló statisztikákat, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy széles tömegeket érintő társadalmi problémával állunk szemben. Kitér arra, hogy a nők elleni erőszak milyen kapcsolatban áll az egyéb alacsony státuszú csoportok elleni erőszakkal és a nők elleni diszkriminációval. Ez után rátér a partnerbántalmazás témájára, amelyet a nők elleni erőszak egyik fajtájaként kezel. Bemutatja a legfontosabb statisztikai adatokat és a partnerbántalmazás megnyilvánulási formáit. Az szöveg további olvasmányok ajánlásával zárul.

Tovább

A fenyegető kontroll

A fenyegető kontroll a párkapcsolati erőszaknak az a fajtája, amelyet talán kicsit pontatlanabb kifejezéssel "lelki" erőszaknak szoktunk nevezni. Hatásában ugyanolyan súlyos, vagy gyakran még súlyosabb, mint a testi erőszak. Fenyegető, mert kívülről és belülről is fenyegeti a személy énképét, autonómiáját, integritását és önbecsülését. A másik személy kontrollálására irányuló szándék tetten érhető abban, hogy ha az áldozat jelzi, hogy partnere megbántja őt azzal, amit mond (vagy ez amúgy is nyilvánvaló), akkor az elkövető nemhogy abbahagyná, hanem ellenkezőleg, módszeresen alkalmazza azokat (főleg, amelyeket az áldozat legsérelmesebbnek érez). A párkapcsolati erőszak fajtái közé (is) tartozik (ezen felül a gyerekek módszeres bántalmazásának is eszköze), mert hatalmi viszonyok ágyaznak meg neki, és ezek fenntartására szolgál. Hatása azért olyan tartós, mert az áldozat módszeresen lerombolt önértékelésében a felnőttkorába, illetve a bántalmazó párkacsolat megszüntetése után is hordozza tovább a rá vonatkozó rendkívül káros üzeneteket (mintegy a fejében viszi magával a bántalmazóját). A gyógyuláshoz a bántalmazót tartalmazó közegből való kikerülés vagy kilépés után 1) a bántalmazás felismerése és mások általi elismerése, illetve 2) az önbecsülés, az egyenrangú és kölcsönös tiszteleten alapuló emberi kapcsolatok felépítése, visszaépítése útján lehet eljutni.

Spronz Péter pszichológus alábbi cikke rávilágít a fenyegető kontrollt alkalmazó partnerbántalmazók módszereire, és az ilyen bántalmazás hatásaira.

A témában továbbiakat a stop-ferfieroszak projekt honlapján olvashat. (Pl. a letölthető Hétköznapi hímsovinizmus, illetve a megvásárolható Dehiszen azt mondta, hogy szeret, vagy a Szavakkal verve c. könyvekben.)

 

Ma(csók) – avagy a leuraló pasik

Spronz Péter

Sok női ábránd visszatérő  eleme a szívmelengető jelenet, amikor a jóképű, szellemes és figyelmes udvarló meghitten vacsorázik szíve hölgyével egy kellemes étteremben. Minden adott a maradandó élményhez: a szeparált boksztól a különleges borokon és ínycsiklandó étkeken át a meghitt beszélgetésig. Vajon az idill közepette hány nő figyelne fel azokra az apró momentumokra, amelyek látszólag csekély jelentőséggel bírnak? Például arra, hogy a férfi addig győzködte a nőt, amíg az általa javasolt vendéglőben kötöttek ki. Az időpontot is többször kellett módosítani, mivel többször felhívta, hogy közölje: valami halaszthatatlan dolog jött közbe. A nő az ablak melletti asztalnál foglalt volna helyet, de partnere nyomására („Odanézz, azt a bokszot pont a magunkfajta turbékoló pároknak találták ki!”) végül csak átültek. És micsoda figyelmességre utal, hogy amíg a nő a mosdóban még egy utolsót igazít sminkjén, a pasi megrendeli számára az (általa kiválasztott) ételt...


MANŐVEREK A KAPCSOLAT KEZDETÉN

A férfi kezdeti lépései a nő bizalmát és gyors elköteleződését hivatottak elősegíteni – ezért él a kifárasztásos taktika (véget nem érő találkák  és telefonbeszélgetések) és más „elsöprő” manőverek eszközével. Már a második, harmadik alkalommal felvetheti a házasodás vagy a gyerekvállalás témáját. A nő persze levegő után kapkod, gyors neki a tempó, de hát mit lehet tenni? A pasi szenvedélyes – és ő áll szenvedélye középpontjában. Lehet erre nemet mondani? Ráadásul végre egy férfi, aki hagyja beszélni, aki figyel rá, aki kérdezi, s ő ennek hatására olyan mélyen s olyan sebességgel nyílik meg, mint még soha azelőtt. E bizalmas információk persze nem csupán a kötődést erősítik – rengeteg  tudnivalóhoz is juttatják a férfit. A másik vágyainak, múltja rejtegetett bűneinek és érzékeny pontjainak ismeretében készen áll arra, hogy később ott támadjon, ahol az a nőnek különösen fáj. Ezzel kénye-kedve szerint manipulálhatja partnerét: bókokkal halmozza el, ha úgy táncol, ahogy ő fütyül – vagy belerúg, ha keresztülhúzza számításait.

TOVÁBBI JÓL BEVÁLT HÚZÁSOK

Meglepő, hogy a bántalmazó  férfi milyen kevés eszközzel milyen hatékonyan éri el, hogy párja fokozatosan alávesse magát akaratának. Nézzünk néhány örökzöld darabot az arzenálból:

Elszigetelés: a férfi addig ügyeskedik, amíg teljesen kiszakítja a nőt családi és baráti köréből. Ilyenkor vagy mézes-mázas szavakkal („Nem bírom ki, ha nem vagy mellettem!”), vagy fenyegetésekkel („Én is elmegyek itthonról, de abban nem sok köszönet lesz!”) operál.

Bizonytalanságban tartás: egyszer dicséri párját – akár nyilvánvaló indok nélkül, másszor lehordja és elmondja mindennek (öreg, nem kívánatos, házsártos akarnok, ügyetlen, buta, stb.). Ha a nő bedől ennek a trükknek, a pasi már a beidomítás előrehaladott fázisában tart, és röhög a markába. Elérte, hogy partnere megtiszteltetésnek vegye, amiért hajlandó ebben a „rangon aluli” kapcsolatban maradni. Minden adott tehát, hogy ő diktálja a játékszabályokat.

Csókos ütközetek”: a hálószoba ideális terep a leuraló férfi számára, hogy párjára erőltesse akaratát. Addig munkálkodik, amíg a nőt számára kellemetlen tevékenységek megtételére kényszeríti (pl. orális, anális szex; közösülés, amikor a másik beteg vagy fáradt; az intim együttlétek kamerázása, stb.) Az áldozat belemegy, hisz társadalmunkban elfogadott alapvetés, hogy a férfinak folyton kell a szex, a nő pedig jobban teszi, ha kiszolgálja ezt az igényét. Próbáljon csak tiltakozni, rögtön ő lesz a merev, konzervatív, frigid, önző társ, aki útjába áll a meghitt pásztoróráknak.

KIBŐL LESZ A BÁNTALMAZÓ ÉS KIBŐL A BÁNTALMAZOTT?

Jól rekonstruálhatók azok a gyermekkori tapasztalatok és az ezek következtében kialakuló lelki szerveződés, amely az elnyomó, egyeduralomra törő attitűd hátterében rejlik. Az ilyen férfiak tulajdonképpen a saját szüleiktől megtapasztalt leuraló mintákat viszik tovább és teremtik újra saját érett kapcsolataikban. A képlet egyértelmű számukra: vagy én vagyok felül, vagy te. Más alternatíva – tehát az egyenrangú partnerek kölcsönös bizalmon alapuló meghittsége – nem fér bele a bántalmazó világképébe. Épp ezért magához ragadja az uralmat, és miután módszeresen leépíti barátnője illetve felesége önbecsülését, tesz róla, hogy az egyenlőtlen hatalmi viszonyokat bebetonozza.

De hogyan képes ilyen mértékben kikapcsolni empátiáját? Mitől mondja egyszer látszólag mély meggyőződéssel, hogy „Te vagy nekem a legfontosabb a világon!”, máskor hogyan képes társaságban nyugodtan lehülyézni párját, lekurvázni, ha a nő az utcán köszön egy férfikollégájának, vagy úgy megverni, hogy a nő segélykiáltása nyomán a szomszédoknak kell kihívni a rendőröket? A válasz egy bonyolult pszichológiai mechanizmussal magyarázható, amelynek középpontjában a tagadás, elfojtás és kivetítés (projekció) védelmi manőverei állnak. A legfontosabb tényező, hogy gyerekként nem fejezhette ki a rideg és erőszakos szülői bánásmóddal szemben táplált negatív érzelmeit (harag, frusztráció). Ezért, hogy túlvészelje az érzelmi kizsákmányolást, egyetlen megoldásként azt az öntudatlan döntést hozta, hogy „érző énjét” száműzte tudattalanjába, ezzel kiküszöbölve a traumák során átélt kiszolgáltatottságot, szeretetlenséget és dühöt. Ám nemcsak elfojtotta ezeket, de tagadás alá helyezte azokat a tudattartalmakat is, amelyek az őt ért brutalitás emléknyomait tartalmazzák. Tehát vagy nem emlékszik a sértésekre/verésekre/megaláztatásokra, vagy jó fényben igyekszik feltüntetni azokat, s így vélekedik: „Keményen, de igazságosan bántak velem a szüleim.” „Egy-két nyaklevesbe még senki sem halt bele” vagy „Muszáj fegyelmezni a gyereket, hogy megszokja azokat a pofonokat, amiket az élettől fog kapni.” Ezzel szüleit felmenti, a bántalmazó magatartásból pedig követendő modell válik.

Amikor a leuraló férfi bántalmazza párját, valójában azokat a fájó emlékeket és elhallgattatott érzéseket akarja benne megbosszulni és legyőzni, amelyek saját magához, nem pedig a nőhöz tartoznak. Az igazság ugyanis az, hogy sokkal könnyebb a külsővé tett veszélyforrást kontrollálni – aki ráadásul a bántalmazónál gyengébb és védtelenebb nő –, mint saját lelkén belül megküzdeni a bántalmazás által hagyott nyomokkal.

Partnerének ugyancsak elemi élménye a szóbeli, esetleg fizikai erőszak. Ráadásul, mivel nem tükrözték vissza érzéseit – tehát hiába szenvedett az abúzustól, szülei nem változtattak a viselkedésükön –, már kislányként arra szocializálódott, hogy ne bízzon érzései helyességében. Ez pedig kapóra jön a bántalmazónak. A nő reflex-szerűen megkérdőjelezi saját vészjelző reakcióit („Ez a pasi folyton megaláz és lenéz, nem érzem biztonságban magam mellette, folyton résen kell lennem, hogy mit mondok, nehogy kihozzam a béketűrésből”), és magára veszi a felelősséget a kapcsolat elsivárosodásáért. Megpróbálja kiengesztelni a másikat, s elhiteti magával, hogy túl érzékeny, hogy máshogy kéne fogalmaznia, hogy tényleg nem kéne fűnek-fának köszöngetni az utcán, és így tovább. Ez annak a kislánynak a megküzdési stratégiája, aki még felnőttként is magát okolja az otthoni ridegtartásért. Múltjuk alapvető hasonlósága mellett azonban van egy döntő különbség: a bántalmazott környezetében mindig felfedezhetünk egy „jó tündért” – a szakirodalom által együttérző tanúnak nevezett rokont vagy felnőtt ismerőst, akinek a kislány szabadon beszélhetett a kapott testi és lelki zúzódásokról, mérhetetlen szégyenéről, elkeseredettségéről és dühéről. Ennek a személynek az értő figyelme ültette el benne az empátiát, az odafigyelést, a hitet és az egyenlőség ideálját. Az együttműködés és egyenrangúság válik anyanyelvévé, amivel felnőttkori megoldási kísérleteit menthetetlenül kudarcra ítéli. Nem értheti meg, hogy nem nyújthat kapcsolódási modellt a leuraló férfinak, akit rémülettel tölt el, ha a viszony nem a földesúr-jobbágy relációra hajaz.

HOGYAN TOVÁBB?

Cikkem fő üzenete tömören így fest: a szóbeli vagy fizikai bántalmazásért teljes egészében a leuraló férfit terheli a felelősség. Az áldozatszerepbe kényszerített nő e felismerés nélkül soha nem lesz képes elhagyni kapcsolatának poklát. Sajnálatos módon a laikus és szakmai körök egy jelentős része nem osztja ezt az igazságot. Vagy az elszenvedő felet hibáztatják („Biztosan mondtál vagy tettél valamit, amire így reagált”), vagy relativizálják a felelősséget („Mindig kettőn áll a vásár.”), ami azt eredményezi, hogy a nőben tovább erősödnek azok a hamis képzetek, miszerint ha változtat viselkedésén, megjavíthatja a kapcsolatot.

Szintén nem lehet eléggé hangsúlyozni a nemi szerepek fontosságát. A mai társadalom még mindig azt szuggerálja a fiúkba, hogy bizonyos előjogok illetik meg őket csak azért, mert férfinak születtek. A lányokat pedig arra készítik fel, hogy kapcsolatukon belül vegyék természetesnek a másodhegedűs szerepkört, és tűrjék, hogy a férfinál van a marsallbot. Nem szorul külön magyarázatra, hogy ez a fajta „kondicionálás” mennyire megszaporítja a családon belüli bántalmazások számát, s mennyire megnehezíti a nők számára annak felismerését, hogy párjuk rendszeresen kizsákmányolja őket. Éppen ezért az olyan segítő magatartás, amely a kölcsönös felelősséget hangsúlyozza, s nem vesz tudomást a patriarchális viszonyok  által befolyásolt nemi szerepekről, alapvetően elhibázottnak tekinthető.

A cikk eredetileg a Mindennapi Pszichológia 2012. 1. számában jelent meg. (Itt a szerző engedélyével közölve.)

Szexuális erőszak

A szexuális erőszak a nők elleni erőszak egyik formája, és a nőgyűlölet egyik megnyilvánulási formája, mely incesztus esetén gyerekgyűlöletről is árulkodik is. Leggyakoribb formái a nemi erőszak, az incesztus (bizalmi felnőtt által gyermekkel szemben elkövetett szexuális visszaélés és erőszak bármely változata) és a szexuális zaklatás.

Nemi erőszakot férfiak is elszenvedhetnek. Az áldozatok lehetnek olyan férfiak, akik magukat melegnek vallják, vagy a környezetük annak tartja őket; az ilyen erőszakot is legtöbbször heteroszexuális férfiak követik el a melegek iránti gyűlöletből. Ritkán, de az is előfodul, hogy a nemi erőszak áldozata férfi, elkövetője pedig nő. Ez utóbbi jellemzői valamelyest eltérhetnek a másik kettőtől: kevésbé jellemző rá az áldozat által átélt erőszak súlyossága, az áldozatok halálfélme ritka, kevésbé mutatható ki benne a gyűlölet. Nemi erőszak meleg és leszbikus párkapcsolatban is előfordulhat. Az esetleges eltérések mellett is minden áldozat hasonló érzéseket él át nemi erőszak esetén: megaláztatást, a saját teste feletti kontroll teljes elvesztését, a legintimebb magánszférájába való szélsőségesen durva betörést. A nemi erőszak áldozatai a legritkább esetben tesznek feljelentést, akár férfiak, akár nők.

Gyermekkel szembeni szexuális visszaélés áldozatai lehetnek lányok és fiúk is, a visszaélés áldozatra gyakorolt hatásai mindkét esetben hasonlóak. Ezek az esetek főként bizalmi körülmények között jönnek létre: szülő, nevelőszülő, tanár, edző, orvos, pszichológus, egyházi vagy egyéb lelki vezető a tipikus elkövető. Ez az erőszakfajta a legritkább esetben jár nyílt erőszakkal: erre nincsen szükség, mert az elkövetőnek lehetősége van arra, hogy olyan hatást tudjon gyakorloni az áldozatra, melyben az áldozat szinte kötelességének érzi a szexuális tartalmú közeledést normálisnak elfogadni, vagy legalább tudomásul venni, hogy ez része a számára egyébként fontos lelki és szellemi kapcsolatnak. A hallgatás, amely az ilyen eseteket körülveszi, nem azért alakul ki elsősorban, mert az áldozatok soha senkinek nem említik, hanem mert a környezetük (az intézményvezetés, más felnőttek, családon belüli visszaélés esetén, a nem visszaélő szülő vagy a gyerek jelzése után a gyermekvédelem intézményei és a bíróságok) elfogadja, normalizálja ezt a visszaélést, és elhallgattatják az áldozatokat. A legtöbb esetben legalább pletykák tanúskodnak arról, hogy a "kívülálló" felnőttek tudnak a visszaélés lehetőségéről, a gyanú már felmerült, és komolyan lehetett volna venni. (Ld. pl. a feldolgozó cikkeket itt, itt, itt, családon belüli visszélésekre a NANE-PATENT kiadványaiban.)

Minden olyan szexuális tevékenység, amely az egyik fél beleegyezése nélkül jön létre, nemi erőszak. Ez sajnos nem a magyar jogszabályok szerinti meghatározás (azok ugyanis durva erőszakkal megvalósított szexuális erőszakot ismernek csak el nemi erőszakként), azonban ez a meghatározás írja le pontosan a nemi erőszak áldozatok helyzetét és érzéseit. Az ember szexualitásába történő nem kívánt beavatkozás akkor is nemi erőszak, ha nem nemi szervvel, hanem bármely más testrésszel vagy eszközzel követik el, akár okoz látható sérülést, akár nem. Minden olyan jogszabály, amely ezt nem ismeri el teljes egészében (ilyen a magyar jog is), és joggyakorlat (ilyen a magyar joggyakorlat is), megtagadja az áldozatok valódi védelmének kötelezettségét. (A régi és az új Büntető törvénykönyv összevetését a szexuális bűncselekményekre vonatkozóan lásd itt.)   

A nemi erőszak fő eleme a hatalomra törekvés: a "szex" a nemi erőszak során csupán eszköz, hogy az elkövető azon keresztül (is) gyakorolja a hatalmát. Ha olyan személy követi el a nemi erőszakot, akinek a gondolataiban az erőszak és a szexualitás összekapcsolódott, akkor a hatalomgyakorlás, a másik személy testi leigázása és lelki megalázása, megsemmísítése arra szolgál, hogy az elkövető saját izgalmi állapotát így próbálja meg előállítani. A nemi erőszak során az áldozatok jelentős része halálfélelmet él át: nem biztosak benne, hogy túl fogják élni a támadást, sőt biztosak benne, hogy nem. Sokan beszámolnak arról is, hogy a nemi erőszak során "kiléptek" a testükből, és mintegy kívülről is látták, hogy mi történik. A testből való ilyen kilépés a psziché védekezése: úgynevezett disszociáció.

A nemi erőszakról szóló tévhitek aláássák az áldozatok jogvédelemhez való jogát, és hátráltatják gyógylásukat, miközben nagyban segítik az elkövetőket abban, hogy elkerüljék a felelősségre vonást.

A magyar büntető törvénykönyv 2013-ig szinte középkori meghatározásokat alkalmazott a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatban. A szabályozás azt tükrözte, hogy a jogalkotó igyekezett minél szűkebbre szabni a nemi erőszak elkövetőinek felelősségét. A régi beidegződések pl. a nyomozási gyakorlatban a törvényszöveg változása után is élnek, a jogalkalmazás ennek megfelelően szintén nem jeleskedik a nemi erőszak üldözésében: a nemi erőszakok mintegy 99%-a büntetlen marad Magyarországon.

A szexuális erőszakról bővebben a KERET Koalíció (Koalíció a szexuális Erőszak Ellen a Túlélőkért) honlapján, és a nemi erőszak áldozatainak honlapján tájékozódhat, a vonatkozó kiadványok ezen a honlapok is elérhetőek a kiadványok oldalon, különösen a Szexuális erőszak -- információk áldozatoknak, túlélőknek és segítőiknek c. kiadványt ajánljuk az áldozatok és segítőik figyelmébe. (Az ebben foglalt témák: legfontosabb teendők szexuális erőszak elszenvedése esetén, tények-tévhitek, egészségügyi és jogi információk, tájékoztató a feljelentésről, érzelmi következmények és kezelésük, a biztonság kérdései.) Röviden a szórólapból tájékozódhat. 

A nemi erőszak történhet utcán, éjjel, az elkövető lehet idegen, de a legyakoribb mégsem ez. A nemi erőszakok 70%-át ismerős vagy rokon követi el. Az elvált nők 52%-a számolt be arról, hogy házassága alatt olyankor is szexuális életet kellett élnie férjével, amikor nem akarta. Nemi erőszak történik iskolában, randin, bulin, munkahelyen, otthon, ismerősnél, a gyerekek elleni szexuális visszaélés (valójában a nemi erőszak egyik formája, amelyet incesztusnak nevezünk, hogy megkülönböztessük a magyar büntető törvénykönyv által használt korlátolt megnevezésektől) jellemzője pedig, hogy a gyermek által ismert, bizalmi felnőtt (apa, mostohaapa, nagybácsi, tanár, lelkész, pap, szomszéd), vagy általa jól ismert nagyobb gyerek (testvér, unokatestvér, iskolatárs, nagyobb testvér barátja) követi el. A felnőtt nők által gyermek ellen elkövetett incesztus esetén is a nő a gyermek által általában jól ismert személy. A gyerek elleni szexuális erőszak gyakran a nőpartner elleni bántalmazás egyik eszköze. (A gyerek elleni szexuális visszaélésről lásd itt.)

A nemi erőszakra vonatkozó kutatási eredmények szerint a magyar nők nem bíznak a hatóságokban, és erre van is okuk, ennek megfelelően a nemi erőszak esetek nagy része kiesik a hatóságok látóköréből.

Gyermek és felnőtt esetében is igaz, hogy a világba vetett bizalmat a szexuális erőszak alapjaiban rendíti meg. Amennyiben a hatósági reakció, valamint a szakemberek és családtagok/barátok reakciója az erőszakra nem megfelelő (áldozathibáztatástól, az erőszak lekicsinylésétől, a poszttraumás stressz zavar [PTDS] figyelmen kívül hagyásától, az elkövető mentegetésétől terhes), a gyógyulás még nehezebb.

A szexuális erőszak áldozatának joga van ahhoz, hogy minden segítséget megkapjon a gyógyuláshoz úgy, hogy sérelme súlyát elismerik, igényeit, személyes terét, és méltóságát tiszteletben tartják. Bár a jogorvoslat lenne az első és legfontosabb lépés a gyógyulás felé, a nemi erőszak túlélők azt tapasztalják, hogy ha ezeket a segítségeket megkapják, még akkor is fel tudnak épülni a nemi erőszak okozta traumából, ha a jogalkotók és a jogalkalmazók nem nőttek fel a feladatukhoz.

Az incesztus és a nemi erőszak túlélőivel folytatott felelős újságírói munka lehetséges. Erről tanúskodnak a Dr. Szegő Tamás-díjjal kitüntetett Toldy Zsófia újságírónak a szexuális erőszak áldozataival készített portréinterjúi is. Az újságírók számára további iránymutatást adnak a Dart Center által kidolgozott elvek. A témával kapcsolatos újságírói tevékenység fontossága miatt ezzel a témával az újságíróknak szóló speciális menüpontban foglalkozunk.

Gyerekek elleni szexuális erőszak

A gyerekek elleni szexuális erőszakről illetve visszaélésről ezeken az oldalakon tájékozódhat részletesebben:

Muszáj Munkacsoport

Gyermekbántalmazásról szóló honlap

A szexuális visszaélés hatásairól a gyermekre, és annak a következményeiről, amikor nem hisznek a gyermeknek.

A gyerekmolesztáló tanárokról.

 

Mitől lesz hatékony egy szexuális erőszak elleni kampány?

Mitől lesz hatékony egy szexuális erőszak-megelőző kampány? -- Az áldozat-hibáztató rendőrségi videók margójára
Gyulai Katalin - 2015. február

 

A legtöbben bizonyára emlékszünk a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly novemberben, szerencsétlen módon épp a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja előtt nyilvánosság elé tárt, bűnmegelőzési céllal készült videóira.

Civil társadalmi nyomásra a Rendőrség a kezdeti felelősséghárítás és maszatolás után végül visszavonta a spotokat. Ezt azonban nem verte nagy dobra, és valódi, szakmailag megalapozott helyretétel az ígéretek ellenére sem történt azóta sem. A társadalomban élő sztereotípiák és mélyen gyökerező, esetenként jóindulatú szexizmus mellett ez is oka annak, hogy az alulról induló, jó ügyet szolgáló kezdeményezések sajnos nagyrészt szintén nem jól fogták meg a témát. Nem tudták segíteni a célt, ugyanakkor ráerősítettek nagyon káros nemi sztereotípiákra, melyek pont hogy részét képezik a problémának, és alapot szolgáltatnak annak a férfi jogosultságérzésnek (tehát hogy a férfinak joga van a nő testéhez és a szexhez) és hatalomgyakorlási akaratnak, melynek következménye és eszköze a nemi erőszak. A témában járatos, azzal és az áldozatokkal évtizedek óta foglalkozó szakmai nőszervezetek a spotok megismerése után azonnal állásfoglalással reagáltak, ez azonban nem kapott elengendően széleskörű nyilvánosságot.

Mindez azt az érzést kelthette sokakban, és olyan téves megállapításokhoz vezetett, melyek szerint nem lehet tudni, mik a megfelelő erőszakellenes kampány hozzávalói vagy mit nem szabad beletenni egy nemi erőszak-megelőző kampányvideóba.

De. Ezt pontosan lehet tudni. A szexuális erőszak-megelőzés kutatott terület (ld. pl. itt, itt, itt, itt, stb.), ahol célzott szakmai felmérésekkel alátámasztott eredmények is születnek, melyek jól mutatják, hogy mi a célravezető rövidtávon, ha az elkövetések számát csökkenteni szeretnénk, ill. a bejelentési szándékot növelni. Sőt, az egészet végtelenül egyszerűen össze is lehet foglalni:

Szólítsd meg az elkövetőt, csak az elkövetőt, nevezd nevén, amit csinál, és helyezd kilátásba a következményeket, amiket utána következetesen véghez is viszel. Vagyis hogy az erőszakért az elkövető a felelős, egyedül az elkövető, és a törvény szigora le is csap rá.

Ezt az üzenetet helyezd nem megtévesztő kontextusba és olyan alapokra, melyek a nemi erőszak elkövetésének valódi okait (hatalom igénye a másik felett, jogosultságérzés és bűntetlenség vélelme) és definícióját egyértelműsítik, és mindenki által érthetően megfogalmazzák. Lehetőleg szólítsd fel a potenciális elkövetőt, hogy mit ne tegyen (ti. ne kövessen el nemi erőszakot; ne gondolja, hogy a ‘nem’ az ‘igen’ vagy ‘talán’ vagy; vegye észre, ha a másik visszavonja a belegyezését; ne higyje, hogy ha egy nő csinos (megfelel az uralkodó szépségideálnak), akkor azt akarja, hogy szexeljenek vele; stb.)

Példa néhány a témát határozottan jobban megközelítő külföldi kampányra:
A The Telegraph tinédzsereknek készült spotja (Egyesült Királyság)
A This Is Abuse spotja (Egyesült Királyság)
Ne légy olyan! kampány (Kanada)
Állj le! videó a szórakozóhelyeken elkövetett zaklatás ellen (Portugália)
Na és te? szexuális erőszak-megelőző kampány (Skócia)
Ne erőszakolj! kampányposzter (Skócia)
Ne erőszakolj! kisfilm
Egy is sok kampányvideó (USA)
Ne lépd át a határt! (USA)
Plakátsorozat a belegyezésről

A kampányból legyen érthető és egyértelmű, hogy a szexuális erőszak

- az elkövető kizárólagos felelőssége,

- mindig döntés kérdése, illetve eredménye,

- akkor is megtörténik, ha az áldozat a szexuális cselekedet valamilyen formájába beleegyezett, de ezt a beleegyezését később visszavonta (felmérések azt mutatják, hogy a férfiak riasztóan magas aránya nem hajlandó tudomásul venni, mi nem számít határozott beleegyezésnek),

- sem társadalmilag, sem hatóságilag nem elfogadható – tehát következménye van az elkövetőre nézve: felelősségrevonás jár érte,

- jellemzően és nagyságrendileg hol, milyen körülmények között fordul elő és kik követik el (kb. 80%-ban nem köztéren és az áldozat számára nem ismeretlen egyén követi, hanem ismerős, barát, rokon vagy családtag. Továbbiakat lásd még pl. itt.)

Csak ilyen elemekkel érhető el egyértelmű üzenet. A nem egyértelmű vagy nem megfelelő üzenet árthat, és nincs prevenciós értéke, mert lehetőséget ad különböző értelmezésekre. Ez az elkövetőknek további magabiztosságot adhat, az áldozatoknak pedig pont azt a biztonságot és feloldozást nem adja meg, amire szexuális erőszak túlélőiként szükségük van. Az áldozathibáztató elemek és a tévhitek elvitatják a túlélők jogvédelemhez való jogát, és elrettentik őket a jogérvényesítéstől, ezzel is segítve az elkövetőket a felelősségrevonás elkerülésében.

Egy bűnmegelőzési kampány felépítése szakmai kérdés.  Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014-es jelentése többek között azt is megfogalmazza, hogy a kampányoknak a nőkkel szembeni erőszakról szóló, meglévő (és elérhető) bizonyítékokon kell alapulniuk. A megelőzéshez és a szexuális erőszak visszaszorításához elengedhetetlen a felmérésekkel alátámasztott szakmai tudás. Ennek hiányában kárt okozunk, még ha első látásra a társadalmi vélekedés szerint ez nem egyértelmű is. A rosszul megválasztott mondanivalóval megakasztjuk, de legalábbis hátráltatjuk az egyenlőséghez és az erőszak felszámolásához vezető amúgyis lassú folyamatot.

A fentebbieknek a rendőrségi videók készítői és nyilvánosságra hozásáról döntő kapitányság semmilyen formában nem tettek eleget. Épp ellenkezőleg. Növelik az önhibáztatást, az áldozathibáztatást és az áldozatok szégyenérzetét, akadályozzák a segítségkérést és csökkentik a feljelentési szándékot, hátráltatják a gyógyulást.
A rendőrségnek óriási felelőssége van abban, hogy az erőszaktúlélők merjenek és tudjanak hatékony segítséget kérni. Megelőző kampányainak nemcsak mentesnek kellene lennie minden káros nyílt vagy rejtett üzenettől, hanem kifejezetten a kitűzött cél irányába mutatónak kell lennie (csökkenjen az elkövetések száma, növekedjen a bejelentések száma).

De nemcsak a rendőrségnek, hanem a társadalom egészének, mindannyiunknak megvan ez a felelőssége. Ezért életbevágóan fontos (szó szerint), hogy aki a média bármely formájában (ide értve az internetes médiát, közösségi oldalakat, nyilvános blogokat, stb. is) a nyilvánosság előtt állást foglal, az szakmailag felkészült legyen, és pontosan tisztában legyen azzal, milyen hatása van szavainak, vagy annak, amit képekkel elmond és üzen. Szakmai ismeretek nélkül nem szabad és erkölcsileg is megkérdőjelezhető a szexuális erőszak megelőzését célzó kampányba fogni.

Hiba az is, és az áldozatokra, valamint a társadalom egészére nézve egyaránt káros következményekkel jár, ha a feminizmuselméletet és a nők elleni erőszak szakmai kérdését egybemossuk. Az utóbbi megteremtéséhez elengedhetetlennek bizonyult ugyan a feminista mozgalom, de ez a két dolog egyetlen kapcsolódási pontja. A feminista szemléletmód segít megérteni, miért strukturális jelenség a nemi erőszak, hogyan ágyazódik a patriarchális rendszerbe, és hosszú távon milyen társadalmi változások szükségesek ahhoz, hogy a nők elleni, illetve a patriarchális társadalmi rendszerből következő erőszak csökkenjen, majd megszűnjön. Ezzel támpontokat nyújt a hatékony rövidtávú megelőző fellépésekhez is (mint amilyen egy jó rendőrségi kampányvideó lehetne), amiket azonban gyakorlati, szakmai alapokon lehet csak véghezvinni. Ezeknek a hatékonysága mérhető: szociológiai eszközökkel jól kimutatható például az attitűdváltozás, az áldozathibáztatás növekedése vagy csökkenése, kimutatható a jogszabályokban és a jogalkalmazási módszertanban az áldozat felelősségét firtató előírások sokasodása vagy csökkenése, stb.

Magyarországon az a szomorú helyzet, hogy a nők elleni erőszakkal mint szakmai kérdéssel szinte kizárólag az egyébként feminista alapokon szerveződött KERET Koalíció, a NANE Egyesület és a Patent Egyesület foglalkoznak. Ezek a szervezetek  több éves ill. több évtizedes gyakorlati tapasztalattal és komoly elméleti tudással rendelkeznek a szexuális erőszak áldozatainak segítésében. És nekik vannak a nők elleni erőszak megelőzésére és megfékezésére irányuló, szövegszerűen kidolgozott jogalkotási javaslataik, amelyek ezeken a tapasztalatokon és tudáson alapulnak. Nemcsak a jogalkotónak vagy a hatóságoknak, de a szexuális és általában a nők elleni erőszak témájában felszólaló szervezeteknek, újságíróknak, aktivistáknak, stb. is nemcsak javasolt, de az áldozatok, potenciális áldozatok (azaz mindannyiunk) érdekében erkölcsi kötelességük is tájékozódni. A szakértő szervezetek bárki számára könnyen elérhetők, fel lehet és fel kell őket keresni.

 

További cikkek és érvek olvashatók a témában a Dinamo blogon és a Kettős Mérce oldalán, a Magyarinfon.

Szexuális zaklatás

Szexuális zaklatás

Egyszer csak átnyúlt az asztal felett, és megmarkolta a mellemet. Aztán visszahúzta a kezét. Először csak ültem döbbenten, aztán rábámultam, és megkérdeztem: ’Megőrültél?’ Vigyorogva azt mondta: “Csak megnéztem, hogy kosaras melltartót viselsz-e, már ez is baj?” Sürgősen másik munkahely után néztem.

1. A szexuális zaklatás definíciója

A szexuális zaklatás fogalma azt a magatartást igyekszik meghatározni, amelynek során valaki a nemi hovatartozása miatt szenved el zaklatást. 

Jelenleg a szexuális zaklatásnak két fajtáját különböztetjük meg. Az egyik az ún. utcai, köztéri, tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken stb. elkövetett nemi alapú zaklatás, melynek gyakori formája járműveken történő fogdosás (“tapizás”), az utcán gyakran hallható “utánafütyülés”, az ún. “utcai, éttermi beszólások”, a “megbámulás”, stb. Az ilyen zaklatást általában idegenek követik el, és a helyzetből adódóan általában röviden zajlik le. Ennek megfelelően általában kevésbé káros hatást gyakorol az elszenvedőre, de hatása így sem elhanyagolható (ld. 4. pont).

A szexuális zaklatás másik fajtája – mellyel e cikkben bővebben foglalkozunk – a munkahelyi szexuális zaklatás. A munkahelyi szexuális zaklatás jellemzően hosszabb időn át folyik, és ismerős kolléga, ügyfél, illetve, bár ez a nevéből nem derül ki, oktatási intézményben tanár is elkövetheti. Hatásairól a későbbiekben részletesebben lesz szó, de annyit már itt is érdemes megállapítani, hogy – a nemzetközi felmérések szerint – mind az elszenvedő, mind a társadalom tekintetében hosszantartó károkat okoz. 

A szexuális zaklatást ma már egységesen a nemi alapú diszkrimináció egyik fajtájának tekintik, mely “magában foglalja az olyan szexuálisan meghatározott nemkívánatos viselkedést, mint pl. a testi kontaktus és közeledés, a szexuális színezetű megjegyzések, pornográf képek mutatása, szexuális jellegű követelések akár szóban, akár tettekkel. Az ilyen viselkedés megalázó lehet, egészségügyi problémákat okozhat és a biztonságérzet megrendüléséhez vezethet; diszkriminatív, amennyiben a nő okkal feltételezheti, hogy ha visszautasítja, akkor hátrányos helyzetbe kerül foglalkoztatása, felvétele, vagy előmenetele szempontjából, vagy hogy emiatt ellenséges munkahelyi légkör alakul ki körülötte”. A szexuális zaklatásnak ez az idézett definíciója többé-kevésbé alapját képezi annak a meghatározásnak, melyet a világ különböző országaiban jelenleg használnak, ahol e jelenséget jogi szabályozás tárgyává tették egyáltalán. E meghatározást a Nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának eltörléséről szóló ENSZ egyezmény (CEDAW Egyezmény 1979) alapján létrehozott ENSZ Bizottság (CEDAW Bizottság) alkotta 1992.-ben. A Bizottság a definíciót a 19. sz. Általános Ajánlásában helyezte el, amely a nők elleni erőszak különböző fajtáinak diszkriminatív voltáról szól.  A fenti definícióból kitűnően tehát az ENSZ – és nyomában az Európai Unió, valamint az egyes országok – értelmezésében a szexuális zaklatás a nők elleni erőszak egyik fajtája, mely nemi alapon diszkriminatív, így sérti a nők és férfiak között egyenlőséget, és amely különböző magatartásokkal (nem csupán szexuális szolgáltatások követelésével) is elkövethető. Ezeket a lényeges pontokat a továbbiakban részletesen megvizsgáljuk.

Bár a szexuális zaklatás fogalma már a hetvenes években megszületett, e magatartást még az emberi jogokra érzékeny országokban is csupán a nyolcvanas évek legvégén, a kilencvenes évek elején kezdték jogilag hatékonyan szabályozni. S bár a fogalmat magát meg kellett alkotni – a “szexuális zaklatás” tehát egy ún. műszó, olyasmi, mint a 19. század elején, a magyar nyelvújítás idején született “tanár” szó, amely a tanítás és az árasztó szavak összevonásából született –, a nők ezzel kapcsolatos tapasztalatai azóta és annyiban részei a nők életének, amióta és amennyiben a nők a magánszférából egyáltalán kijutottak a közszférába. A túlnyomórészt nők által elszenvedett (ld. 2. pont) szexuális zaklatás meghatározása, és elismertetése tehát egy olyan folyamat eredménye, melynek során a női jogi mozgalmak a nők addig rejtve maradt sajátos tapasztalatait az általános tudás, a tudományos vizsgálódás és a jog világába emelték. E sajátos tapasztalatok pedig azért voltak fontosak, mert mint látni fogjuk, a szexuális zaklatás súlyos személyes és társadalmi következményekkel jár.

Éppen a szexuális zaklatásnak (és más, a nők elleni erőszak körébe eső magatartásoknak) a jogi sorsa, társadalmi megítélésének változása is bizonyítja tehát, hogy érdemes önállóan is definíciókat alkotni, hiszen a nemek közötti egyenlőtlenség és az ilyen egyenlőtlenség jogi megítélése változékony és változtatható. 

 

2. A szexuális zaklatás statisztikai adatai

E jelenség a széleskörű nemzetközi felmérések és kutatások alapján elsősorban nőket érint. Az Európai Unióban utoljára 1998.-ban készült ezzel kapcsolatos felmérés, mely azt mutatta, hogy a nőknek 30-50%-át, a férfiaknak 10%-át éri szexuális zaklatás a munkahelyén. A felmérés során az egyes uniós országokban nagymértékű eltérés volt tapasztalható: egyes országokban a nők mintegy 70-80%-a számolt be ilyen tapasztaltról. Ez az eltérés valószínűleg főként az adott országokban a társadalmi nemi szerepekről vallott általános felfogásnak, valamint a szexuális zaklatás elleni hatékony jogorvoslati lehetőségek rendelkezésre állásának a következménye. 

Amennyiben az utcai, járműveken, szórakozóhelyeken, éttermekben, stb. történő, szexuális zaklatást is a vizsgálatba vonjuk, azt találjuk, hogy szinte nincs olyan nő, akit már 18 éves koráig ne ért volna ilyen, nemi alapú zaklatás. 

 

3. Tévhitek és tények a szexuális zaklatásról

A szexuális zaklatásról számos tévhit van forgalomban, melyeket érdemes áttekinteni. Egyrészt azért, mert a tévhitek gyakran olyan mélyen beépülnek, hogy maguk az elkövetők és az elszenvedők is osztják azokat, másrészt azért, mert a tévhiteket cáfoló tények nagyban hozzásegíthetnek mindenkit ahhoz, hogy felszámolja a szexuális zaklatást a saját környeztében. 

Tévhit: A szexuális zaklatás lázas üldözése megöli a munkahelyi romantikát

Tények: A nemzetközi tapasztalatok szerint nem beszélhetünk a szexuális zaklatás lázas üldözéséről. Ellenkezőleg, egy nagymértékben látens (titokban maradó) jelenségről van szó, mely csak az esetek töredékében kerül felszínre, kivizsgálásra még kisebb arányban, a szexuális zaklatás ügyekben hozott elmarasztalások száma pedig még ennél is csekélyebb. A főként amerikai híres esetek állandó emlegetése eltereli a figyelmet arról, hogy szinte nincs olyan munkahely, ahol nem fordulhat és fordul elő szexuális zaklatás, ami a nőknek, mint a fenti statisztikákból kiderül, akár 80%-át s érintheti. Szintén a nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy minden dolgozó nagyobb biztonságban érzi magát, ha a munkahelyén vannak a szexuális zaklatásra vonatkozó irányelvek és eljárási szabályok, valamint az ezek alapján kialakult kölcsönös tisztelet, mivel éppen ezek biztosítják azt, hogy a szexuális zaklatást meg lehessen különböztetni a valódi partnerkapcsolatra irányuló kezdeményezéstől.

Tévhit: Szexuális zaklatást a kiéhezett férfiak/nők követnek el, akik nem tudnak partnerhez jutni. 

Tények: A zaklatók jellemzően nem egyedülállók, hanem van állandó partnerük/házastársuk. A szexuális zaklatás továbbá olyan, általában az egyenlőtlen viszonyokat kiaknázó magatartás, amely az elszenvedőjét megalázza és ellehetetleníti, így attól kizárólag az remélhet szexuális jellegű “élményt”, akinek éppen az ilyen egyenlőtlenség okoz élvezetet. A szexuális zaklatással az elkövető azonban jellemzően nem valamiféle szexuális kielégítetlenséget próbál orvosolni, hanem dominanciáját, a másik személy feletti hatalmát igyekszik bizonyítani, megalapozni vagy megtartani.

Tévhit: Szexuális zaklatást csak bizonyos (pl. szakképzetlen) férfiak/nők követnek el, vagy csak bizonyos munkahelyeken (pl. gyárakban, kórházakban, stb.) követnek el, rendes munkahelyen nem. 

Tény: Szexuális zaklatást minden munkahelyen elkövetnek. Mivel ez jellemzően olyan magatartás, amely gyakran kötődik munkahelyi hierarchiához, kétségtelenül ismertebb felettes-beosztott viszonylatban, de egyes kutatók szerint gyakoribb az azonos rangban dolgozók között. Hasonlóképen ismert, hogy szexuális zaklatást minden munkakörben dolgozó személy elkövethet, teljesen függetlenül képzettségétől és nagyjából függetlenül a beosztásától is. A hierarchiában felfelé irányuló zaklatás valóban ritkább, de az sem kizárt. 

Tévhit: A szexuális zaklatás oka a nők kihívó magatartása, “szexis” öltözködése.

Tények: Szexuális zaklatást bárki elszenvedhet, az elszenvedők közt minden féle és fajta nő megtalálható teljesen függetlenül attól, hogy az uralkodó szépségideál vagy erkölcsi normák szerint csinosan öltözködik-e, vagy sem, visszahúzódóan viselkedik-e vagy sem. Számos munkahelyen ráadásul előírás olyan ruházat viselése, amely máshol már túlzottan kihívónak minősülne (ilyen pl. a vendéglátóiparban gyakran kötelezően előírt miniszoknya), vagy olyan öltözék, amelyet egyesek egyszerűen kihívónak érzékelnek (mint pl. a menedzsmentben, vagy a médiában szokásos egyes ruházatok vagy ruházati kellékek). Egyes munkakörökben az öltözködés megválasztása a dolgozók részéről egyáltalán nem lehetséges, mégis vannak, akik pl. egy orvosi vagy ápolónői köpenyt is kihívónak érzékelnek. Az, hogy ezek közül az elkövető mit és miért érzékel kihívónak, meglehetősen önkényes. Ez a tévhit továbbá figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a zaklató maga dönt arról, kit kíván zaklatni, így nem tételezhető fel, hogy a szexuális zaklatás kiindulópontja az elszenvedő magatartása vagy ruházata volna. Ugyanolyan ruhában levők között is valószínűtlen (és meglehetősen ritka), hogy egy osztályvezető egy vezérigazgatót kísérelne meg zaklatni. A zaklatás egy olyan norma megsértése, mely az azonos munkahelyen dolgozók közti emberi tiszteletet és megbecsülést tekinti a munkavégzés alapjának, és e sérelemmel az egyenlő munkakörülményeket aláássa.

Tévhit: Szexuális zaklatás nem is létezik, a nők egyszerűen félreértik az udvarlást. E tévhit enyhébb változata: Ez egy kommunikációs probléma.

Tények: Figyelembe véve, hogy a zaklatás elszenvedői rendszerint enyhébb esetben megalázva, semmibe véve érzik magukat, súlyosabb esetben félnek és erősen traumatizálódnak, ha egyáltalán állítható valakiről az, hogy félreért valamit, az a zaklató. A zaklatás elszenvedői rendszerint pontosan tisztában vannak azzal, hogy zaklatják őket, és bár előfordul, hogy e zaklatásnak különböző okokból (egzisztenciális kényszer, szégyen, zavarban levés, bizakodás abban, hogy akkor a zaklatás abbamarad, stb.) engednek, az ilyen kapcsolat rendszerint nem mutatja az egyenrangú kapcsolat jegyeit. A zaklatónak rendszerint szintén nincsenek kétségei azzal kapcsolatban, hogy amit tesz, az a hatalmának valamifajta fitogtatása. A szexuális zaklatás jellemzően tudatos magatartás abban az értelemben, hogy a zaklatónak a zaklatás számos fázisában általában rendelkezésére áll valamely információ arról, hogy a viselkedése nem kívánatos, vagy legalább is zavarba ejtő, ám inkább az ilyen információ figyelmen kívül hagyását választja.

Tévhit: A szexuális zaklatás nem jellemző, a nők ezzel csak vádaskodnak.

Tények: A statisztikák és a látencia azt bizonyítják, hogy a nők a megtörtént esetek legnagyobb részében nem fordulnak ezzel a problémával sehová, a legkevésbé jogi útra. A szexuális zaklatás igen gyakran történik tanúk nélkül, így a zaklatott személynek a gyakran emlegetett “egy állítás – egy tagadás” helyzetben kellene megvédenie álláspontját. Tekintettel arra a nagyon is általános női tapasztalatra, hogy az ilyen helyzetekből sok jó nem szokott származni a zaklatás elszenvedőjére nézve, nemzetközi tapasztalatok szerint azok az esetek, amelyek felszínre kerülnek, nagy többségükben valóban megtörténtek. (És, mint tudjuk, azoknál jóval több.)

Tévhit: Nem kell neki jelentőséget tulajdonítani, mindenki túléli.

Tények: A szexuális zaklatást az esetek túlnyomó többségében az áldozat valóban túléli. Az adatok azonban arra mutatnak, hogy ez a jelenség olyan súlyos pszichikai, fizikai és társadalmi hatással jár, amely miatt nem szabad, és nem is érdemes bagatellizálni. Az e tévhitet cáfoló tényeket ezért külön részben mutatom be.

Tévhit: Fel kell jelenteni, és majd elítélik.

Tények: Ld. a jogi kérdésekkel foglalkozó fejezetet.

 

4. A szexuális zaklatás pszichés, fizikai, gazdasági és társadalmi hatásai  

Nem hiszem el, hogy minden pasi azt gondolja, hogy csak úgy megbámulhat. Már nem tudom, merrefelé menjek haza. A szomszédos telken építkeznek, és nem tudok úgy hazamenni, hogy ne fütyüljenek utánam, ne szóljanak be, trágár szavakat kiabálnak utánam, és ajánlatokat tesznek. Mi van rajtam, ami ennyire feltűnő? Utálok arra menni, de nincs másik bejárat. (Kati, 16 éves)

A Moszkva téren járok haza, tegnap hazafelé menet egy fehér Volvóból egyszer csak rám ordított valaki, hogy “de jó kis kurva vagy, elvinnélek egy körre”. Borzasztóan megijedtem, remegtek a lábaim, alig bírtam felszállni a buszra. (Juli, 14 éves)

Nemrég kezdtem a cégnél dolgozni. Először nem tűnt fel, hogy minden női dolgozó nagyon csendes, szinte nem is beszélnek egymással. Ugyanakkor mindenki elég feltűnően öltözik. Egy idő után behívott a főnök, és közölte, hogy nálunk az a munkastílus, hogy nem sokat beszélünk, inkább mutatunk. Nem értettem, de rábólintottam, gondoltam úgy érti, a munkánkkal bizonyítunk. Mindenki bámult, mikor kijöttem tőle. Nyilván látszott rajtam, hogy nem vagyok eléggé megdöbbenve, mert végül valamelyik kolléganőm elmagyarázta, hogy a főnök úgymond szexis öltözéket követel meg a munkahelyen, aki nem ilyet visel, nem marad sokáig az alkalmazásában. Nem tudom, mit csináljak, nagyon nagy szükségem van a munkára.

 

Pszichés hatások 

A szexuális zaklatás az elszenvedőben azt az érzetet kelti, hogy vele valami nincs rendben. Mivel – a nők elleni erőszak többi fajtájához hasonlóan – a szexuális zaklatás esetében is jellemző az áldozat hibáztatása, a zaklatás elszenvedője is gyakran magában keresi a hibát. Mit kellett volna másképp csinálnom? Mit kellett volna felvennem ahelyett, amit felvettem? Merre kellett volna mennem? Hogyan  kellett volna néznem? – kérdezi magától gyakran a zaklatásnak kitett személy. Ez enyhébb esetekben is elbizonytalanítja, tovább gyengíti helyzetét. Súlyosabb esetekben, különösen, ha a zaklatás fizikai formát ölt, és minden esetben, ha a zaklatás szexuális visszaélést valósít meg (azaz az áldozat olyan szexuális szolgáltatást nyújt, melyet az elkövető tőle elvárt), a pszichés hatások is súlyosabbak. A trauma ilyen esetekben a szexuális visszaélések utáni traumákhoz hasonló tüneteket eredményezhet. Ilyenek lehetnek a mardosó önvád, az öngyűlölet, az önpusztító magatartásokba való menekülés (alkohol, tudatmódosító szerekkel – nyugtatókkal, kábítószerrel – való visszaélés, más néven anyagabúzus), depresszió, szorongás, félelem, rettegés, düh, öngyilkossági késztetések.  

Fizikai hatások

Még a relatíve enyhébbnek nevezett köztéri zaklatás esetén kialakulhatnak azok a tünetek, melyek a zaklatást elszenvedő személy életét megnehezítik. Így pl. kialakulhatnak étkezési rendellenességek (a szexuális zaklatásnak kitett személyek gyakran menekülnek bizonyos védelmet ígérőnek tűnő kövérségbe vagy soványságba), alvási zavarok, az anyagabúzus következtében előálló betegségek, függőségek, gyomor- és bélproblémák, krónikus fájdalom. Munkahelyi szexuális zaklatás esetén a tünetek egy része hosszabb-rövidebb ideig szinte mindig jelentkezik. Gyakori, hogy az áldozat megváltoztatja öltözködési szokásait, megszokott útvonalának, vagy munkahelyének megváltoztatására kényszerül, vagy életmenetében más olyan változásokat kénytelen bevezetni, melyek kihatással vannak fizikai, egészségi vagy anyagi helyzetére.

Gazdasági hatások

A szexuális zaklatásnak kitett nők leggyakrabban munkahelyük megváltoztatásával igyekeznek menekülni a probléma elől. Ez érthető is, hiszen Magyarországon egyelőre nincsenek hatékony munkahelyi szabályzatok és eljárások, valamint jogorvoslati lehetőségek a szexuális zaklatás megakadályozására. A témával kapcsolatos alacsony hazai tudatosság inkább a tévhiteknek kedvez, a zaklatott személy tehát rendszerint nem is reménykedik abban, hogy kollégái körében megértésre, segítségre találna. A munkahelyváltoztatás azonban általában megtöri a nők karrierjét, és így az amúgy is komoly fizetésbeli és munkahelyi előrejutásban tapasztalható egyenlőtlenséget tovább növeli. Komoly gazdasági következményei lehetnek az olyan egyszerűnek tűnő hatásoknak is, mint a ruházatváltoztatás. De a gazdasági következmények nem csupán a zaklatás elszenvedőinek az oldalán merülnek fel. A munkáltató oldalán is komoly gazdasági veszteség mutatkozhat, amikor a jól képzett munkaerő elhagyja a céget, vállalatot, illetve amikor különböző betegségei, panaszai folytán betegszabadságra kényszerül. Egy zaklató általában több személyt is zaklat egymás után vagy egyszerre, így előfordulhat, hogy egy személy miatt a vállalat többször is kénytelen új és új alkalmazottakat felvenni és betanítani.

Társadalmi hatások

A szexuális zaklatás társadalmi hatásait Magyarországon még nem mérték fel (még a probléma elismertetése is gyerekcipőben jár), így itt is kénytelenek vagyunk külföldi adatokra hivatkozni. Ezek szerint nemzetgazdasági méretekben mérhető a veszteség, amit a szexuális zaklatás kezelésének elmulasztása okoz. A munkáltatóknál jelentkező, fentebb már említett gazdasági hátrányokon kívül ide sorolhatóak az egészségügyben, az oktatásban (a munkájukat elhagyni kényszerülő nők esetleges átképzése, a felsőoktatási intézményeket szexuális zaklatás hatására elhagyó diákok esetén “meg nem térülő” oktatási költség, stb.), az államigazgatásban dolgozók munkahelyelhagyása miatt az állam oldalán felmerülő költségek. Hasonlóképpen ide sorolnám azonban azt az anyagilag kevésbé mérhető kárt, amelyet a szexuális zaklatás a társadalomban az esélyegyenlőtlenség és általában a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenség megerősítésével okoz. Ennek hatásai ugyani továbbgyűrűznek a gyermekek nevelésébe, a családba, a kultúrába, a kisközösségi politikába, és a politikai döntéshozatalba is. S viszont, amennyiben e kört a szexuális zaklatás elleni hatékony fellépés nem töri meg, a társadalmi egyenlőtlenség fenntartja a szexuális zaklatás elkövethetőségének, és az áldozattá válásnak a lehetőségét.

 

5. A szexuális zaklatás jogi megítélése

Az ENSZ CEDAW Bizottsága által kidolgozott, és az 1. pontban ismertetett meghatározás három lényeges elemét szükséges kiemelni:

1. A szexuális zaklatás a nők elleni erőszak egyik fajtája

Egy erőszakfajtát akkor neveznek nemi alapú erőszaknak, ha az jellemzően kötődik az egyik nemhez az áldozati, ill. a másik nemhez az elkövetői oldalon. E meghatározás nem zárja ki a jellemzőhöz képest fordított esetek előfordulását, de statisztikai adatokból kiindulva megállapítja az adott erőszakfajtának valamely nemhez kötődését. Így pl. a nemzetközi szakirodalom és a nemzetközi jog a nők elleni erőszakként definiálja a szexuális kizsákmányolás céljából, valamint a házimunkára történő emberkereskedelmet, a családon belüli erőszakot, a nemi erőszakot és a szexuális zaklatást. 

E cselekményeket, köztük a szexuális zaklatást, a cselekményeknek az áldozatokra gyakorolt hatása alapján tekintik erőszaknak, annak ellenére, hogy előfordulhat, hogy elkövetésük során az elkövető nem alkalmaz olyan fajta, vagy olyan mértékű erőszakot, melyet az egyes országok büntető törvénykönyvei erőszakként ismernek el. A nemzetközi jogi szabályozás és szemlélet azonban egységes abban, hogy a jellemzően nők ellen irányuló ilyen jogsértéseket súlyos emberi jogi jogsértésnek, és mint ilyet, a nők elleni erőszaknak tekinti, és ezért felhívja az államokat arra, hogy azok szankcionálását és hatékony visszaszorítását biztosítsák. Így egyes országokban pl. a szexuális zaklatást a büntetőjogban, máshol a polgári jogban, vagy az esélyegyenlőségi szabályok keretében, ismét máshol pedig két vagy mindhárom jogterületen belül is szabályozzák.

2. A szexuális zaklatás nem csupán szexuális szolgáltatások követelésével, hanem más magatartásokkal is elkövethető

A nemzetközi szakirodalom és a nemzetközi jogszabályok is megkülönböztetik a munkahelyi szexuális zaklatás két formáját. Az egyik esetben az elkövető konkrét szexuális szolgáltatás(ok) nyújtásától teszi függővé a zaklatott személy munkahelyi, tanulmányi előmenetelét, foglalkoztatását, felvételét, képzéshez, vagy bármely más juttatáshoz való hozzáférését, vagy a követelt szexuális szolgáltatás megtagadása esetén az ezektől való visszatartását, kirúgását, stb. A követelés nem feltétlenül erőszakos. A munkavállalók, diákok meglehetősen érzékenyek a kollégák, főnökök, tanárok igényeire. Ez különösen igaz a női munkavállalókra/diákokra egyrészt azért, mert a női szocializációnak nagymértékben része a más emberek igényeinek való megfelelés, másrészt, mert a nőiességet és a szexuális zaklatást körülvevő tévhitek és sztereotípiák gyengítik a nők érdekérvényesítő képességét. A megkövetelt, kikényszerített, vagy igényelt szexuális szolgáltatás szintén sokféle formát ölthet az inkább megalázó jellegű cselekményektől egészen olyanokig, melyek megközelítik, vagy akár el is érik a nemi erőszak mértékét. Az ilyen szexuális zaklatást nevezik szexuális zsarolásnak, jogi nyelven quid pro quo (“ezt azért”) szexuális zaklatásnak.

A munkahelyi szexuális zaklatás másik formája az ún. ellenséges környezet kialakítása. A szexuális zaklatáshoz kapcsolódó ellenséges környezet olyan munkahelyi légkör, hangulat, fizikai környezet létrehozását vagy fenntartását jelenti, melyben a munkavállaló női/emberi mivoltában sérül. Ez egyebek közt öltheti pl. a kinézetére tett – akár látszólag dicsérő – megjegyzések, szexuális tartalmú célozgatások, “szőke-nős”, “anyósos”, nemi-erőszak viccek, gesztusok, grimaszok, nem kívánt – nem feltétlenül szexuális töltettel bíró – érintések formáját, meztelen vagy félmeztelen nőket ábrázoló plakátok kifüggesztését a munkahelyen. A szexuális zaklatásnak e gyakoribb formájánál az érintett gyakran viszonylag sokáig csak azt érzékeli, hogy valami nincs rendben, hogy zavarban van, kellemetlenül érzi magát, vagy kihasználják, de nem tudatosul benne, hogy valóban szexuális zaklatás áldozata. Az ilyen szexuális zaklatás erősen épít arra, hogy a nők várhatóan maguk is először kifogásokat, érthető motivációkat, kommunikációs félreértést keresnek a zaklató felmentésére. Ez nem valamiféle mazochizmus, önlenyomás, mint ahogyan azt sem jelenti, hogy a zaklatott személy élvezné a “kitüntetett figyelmet”. Általában nagyon egyszerű okai vannak: a tévhitek félrevezető ereje, az elkövető olyan megjegyzései, mint “ugyan már, nincs semmi humorérzéked?”, az elszenvedő félelme a nevetségessé válástól, az elszigetelődéstől, a szégyen, annak – általában téves – feltételezése, hogy ezzel a problémával csak ő küszködik, tehát nyilván vele van baj. Így tehát az ellenséges környezet felszámolása során az első és egyben legnehezebb lépés az, amikor az áldozatban tudatosul, hogy vele szemben szexuális zaklatás történik, és hogy a problémát nem ő, hanem a zaklató okozza. 

3. A szexuális zaklatás a nemi alapon álló diszkrimináció egyik formája, így sérti a nők és férfiak közötti egyenlőséget

Diszkriminációnak az olyan jogsérelmeket nevezik, amelyek során a sérelmet szenvedett személy valamely hátrányt szenved el úgy, hogy e hátrány hátterében nem fedezhető fel más – ésszerű, igazolható – indok, mint valamely társadalmi csoporthoz való tartozása. Ilyen csoport-hovatartozás többek között a nemi hovatartozás is. Közismert, hogy a nők a munka világában számos olyan hátrányt szenvednek el, melyeknek diszkriminatív voltát a jog és a társadalom intézményei csak mostanában kezdik hátrányos megkülönböztetésnek elismerni. Ilyen pl. a minden országban fellelhető fizetéskülönbség a nők kárára: hasonló értékű, jellegű munkáért a nők mindenhol legalább 20-30%-kal kevesebb fizetést kapnak mint a férfiak, már ahol egyáltalán engedik őket dolgozni. Szintén közismert a nők kétszeres munkaterhe (háztartási, család körüli és fizetett munkákban). A szexuális zaklatást azóta tekintik a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésnek, amióta elismerést nyert egyrészt a nemhez kötöttsége, másrészt a nők munkavállalására, munkahelyi előmenetelére, az oktatásban való részvételére gyakorolt kimutathatóan káros hatása.

 

Az Európai Uniós szabályok

Láthattuk tehát, hogy az ENSZ Női jogi egyezménye, melyet szoktak a női jogok alkotmányaként is emlegetni, nem tartalmazza a szexuális zaklatás részletes definícióját, de az Egyezmény betartatásán őrködő Bizottság által 1992.-ban kidolgozott meghatározás magában foglalja a jelenség összes lényeges elemét. Az Európai Unió 2002.-ben hozott olyan szabályozást, mely kétséget kizáróan megadja a szexuális zaklatás meghatározását, és egyúttal leszögezi, hogy a szexuális zaklatás a nemi alapú diszkrimináció egyik fajtája. A foglalkoztatás során biztosítandó egyenlő bánásmódról szóló 1976. évi irányelv (76/207/EEC) jelentős módosítása a 2002/73/EC irányelvben történt meg, mely bevezette a korábbiakhoz képest új, korszerűbb meghatározást. Az Uniós irányelvek az Európai Unió tagállamaira nézve kötelezőek. Tekintettel arra, hogy a 2002/73/EC Irányelvet 2005. október 5.-éig minden tagállamnak – így Magyarországnak is – be kell építenie saját jogába, érdemes áttekinteni, hogy hogyan határozza meg az Irányelv 2. cikkének 1. bekezdése a nemi alapú diszkriminációt, a zaklatást és a szexuális zaklatást:

  1. közvetlen diszkrimináció valósul meg, ha valaki a neme miatt kevésbé kedvező bánásmódban részesül, részesült, vagy várhatóan ilyen bánásmódban fog részesülni, mint mások;
  2. közvetett diszkrimináció valósul meg, ha egy látszólag semleges szabály, előírás vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest hátrányos helyzetbe hozna, kivéve, ha ez a szabály, előírás vagy gyakorlat tárgyilagosan igazolható törvényes cél érdekében történik, és az e cél eléréséhez alkalmazott eszköz megfelelő és szükséges;
  3. a zaklatás olyan, az ember neméhez kötődő nem kívánatos magatartás, melynek célja vagy hatása egy másik személy méltóságának megsértése, és megfélemlítő, ellenséges, megalázó megszégyenítő vagy támadó környezetet teremtése;
  4. a szexuális zaklatás olyan, szexuális jellegű, nem kívánatos testi, szóbeli vagy non-verbális magatartás, melynek célja vagy hatása egy másik személy méltóságának megsértése, és megfélemlítő, ellenséges, megalázó megszégyenítő vagy támadó környezetet teremtése.

 

Magyar szabályozás 

Magyarországon szinte minden átfogóbb jogszabály tartalmaz az egyenlő bánásmód követelményéről szóló általános elveket megfogalmazó paragrafust. Így az egyenlő bánásmód követelményét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát előírja az Alkotmány, az Egészségügyi törvény, a Büntető és a Polgári törvénykönyv, valamint a Munka törvénykönyve. Ez utóbbi rendelkezik az egyenlő bánásmód követelményének biztosításáról, arról, hogy az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének következményeit orvosolni kell, valamint arról, hogy a munkáltató eljárásával kapcsolatos vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy eljárása az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette. Ez utóbbi az ún. bizonyítási teher megfordítása. Ha tehát a munkavállaló úgy gondolja, hogy őt valamely védett társadalmi csoporthoz való tartozása miatt diszkriminatív módon küldték el a munkahelyéről, ő maga csak azt köteles bizonyítani, hogy neki pl. felmondtak, míg a munkáltatónak kell bizonyítania azt, hogy a felmondás valójában nem sértette az egyenlő bánásmód követelményét. 

E jogszabályok azonban inkább csak afféle kinyilatkoztató funkcióval rendelkeztek mindeddig a magyar jogban. A Munka törvénykönyvében foglalt jogok megsértése esetén pl. ún. munkaügyi pert lehet indítani, ám a diszkrimináció megállapítása eddig elenyészően kevés számú perben sikerült. Hasonlóképpen sikertelenek, sőt, általában meg sem indulnak a szexuális zaklatás miatt a többi törvény alapján álló perek. Így nincsen példa arra, hogy hatékony jogorvoslatot tudott volna nyújtani a Polgári törvénykönyv a személyhez fűződő jogok alapján, a Büntető törvénykönyv pl. a kényszerítés, vagy a személyi szabadság megsértése elnevezésű tényállások alapján, arról nem is beszélve, hogy az Alkotmány alapján gyakorlatilag nem lehet pert indítani Magyarországon, mivel a bíróságok ettől általában elzárkóznak. Az első – és talán mindmáig az egyetlen –, nemi hovatartozás (és kor) alapján történt megkülönböztetés miatt indított per 1997.-ben folyt Magyarországon. E jogi elégtelenség fő oka – mint alább látni fogjuk – éppen a hatékony szabályozás hiánya.

Az alább ismertetendő “Esélyegyenlőségi törvény” 2003.-ban a Munka törvénykönyvébe iktatott egy új, 70/A.§-t. Eszerint a “munkáltató és a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet – szakszervezet hiányában az üzemi tanács – együttesen, meghatározott időre szóló esélyegyenlőségi tervet fogadhat el”, [mely] tartalmazza a munkáltatóval munkaviszonyban álló, hátrányos helyzetű csoportok, így különösen a nők […] foglalkoztatási helyzetének – így különösen azok bérének, munkakörülményeinek, szakmai előmenetelének, képzésének, illetve a gyermekneveléssel és a szülői szereppel kapcsolatos kedvezményeinek – elemzését, valamint a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre megfogalmazott céljait és az azok eléréséhez szükséges eszközöket, így különösen a képzési, munkavédelmi, valamint a munkáltatónál rendszeresített, a foglalkoztatás feltételeit érintő bármely programokat”. Nem nehéz belátni, hogy bármely szépen hangzó ötletek is legyenek ezek, a törvény nem megy tovább annál, mint hogy egy amúgy is nyitva álló lehetőséget javasoljon a munkavállalók érdekképviseleteinek és a munkáltatóknak. Mégis érdemes megfontolni e lehetőséget, hiszen elképzelhető, hogy az ötlet egyébként nem merülne fel a munkavállalókban. Az esélyegyenlőségi terv pl. magában foglalhat olyan képzéseket, programokat, melyeket a munkavállalók a munkahelyi szexuális zaklatás kiküszöbölésére, megszüntetésére rendeltetnek meg a munkáltatóval.

Ugyanakkor érdemes tisztában lenni azzal, hogy Magyarországon továbbra sincs egyáltalán semmilyen jogszabály, amely a szexuális zaklatást nevesítené. Nem változtatott e helyzeten az esélyegyenlőség biztosítása szempontjából olyannyira várt törvény, a 2003. év CXXV. tv. az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról sem. E törvény 7. §-ának (1) bekezdése meghatározza az egyenlő bánásmód követelményének megsértését, mely “a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás” formáit öltheti.

Tekintettel arra, hogy bár e törvény sem nevezi meg a szexuális zaklatást, mint az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének egyik formáját, mégiscsak várható, hogy a jelenleg rendelkezésre álló jogszabályok közül e jogszabály alapján lehet majd leginkább jogorvoslathoz folyamodni, érdemes idézni, hogy a törvény mit ért e fogalmakon.

 

Az egyenlő bánásmód megsértésének esetei az esélyegyenlőségi törvényben

Közvetlen hátrányos megkülönböztetés

A törvény 8.§-a határozza meg a közvetlen hátrányos megkülönböztetést. Eszerint “ilyennek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője (a továbbiakban együtt: tulajdonsága) miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban”. A törvény 19 társadalmi csoportot nevez meg (köztük a nemek csoportját), és nem zárja ki az “egyéb” kategóriába eső csoportokat sem, amelyek ilyen megkülönböztetésnek lehetnek kitéve. 

A szexuális zaklatás jellemzően a nemi alapú megkülönböztetést valósítja meg, de előfordulhat más csoport-hovatartozás alapján is, amelyet az elkövető valamiképpen a szexualitáshoz kötődőként érzékel. Ilyen pl. a meleg és leszbikus személyek szexuális zaklatása, melynek alapja a heteroszexizmusként ismert előítélet. Az is előfordul, hogy a zaklatót nem csupán szexizmusa (a nőkkel szembeni előítéletek, illetve olyan merev nemi szerepfelfogás, melynek nyomán a nőket kevésbé értékes személyként értékeli valaki), hanem rasszizmusa, vagy egyéb előítéletei is motiválják a szexuális zaklatás elkövetésében. 

 

A közvetett hátrányos megkülönböztetés

A törvény 9.§-a szerint “közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz.” Itt tehát azokról az esetekről van szó, amikor pl. a munkafeltételek, pályázati-, felvételi-, vagy az oktatási feltételek, a jogérvényesítés lehetőségei látszólag nem tartalmaznak megkülönböztetést, látszólag tehát mindenki számára azonos feltételekkel nyitva áll az adott lehetőség, ám kimutatható, hogy egyes csoportok attól egyéb hátrányaik folytán el fognak esni. 

A szexuális zaklatás szabályozásának hiánya pl. éppen ilyen közvetett diszkriminációt valósít meg, mivel sértettjei elsősorban nők, akik azonban a hiányos szabályozás miatt nem tudnak megfelelő jogorvoslathoz jutni, míg helyzetük látszólag a férfiakéval azonos. A jelenlegi helyzetben a férfiak ugyanúgy nem tudnának megfelelő jogorvoslathoz jutni, csakhogy a szexuális zaklatásnak kitett férfiak száma a valóságban annyival kevesebb, hogy e különbség már megteremti a két csoport közötti egyenlőtlen bánásmódot.

 

Zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás

E három fogalmat az esélyegyenlőségi törvény 10. §-a határozza meg.

  1. Zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő magatartás, amely az érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. 
  2. Jogellenes elkülönítésnek minősül az a magatartás, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját másoktól - tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok nélkül - elkülönít. 
  3. Megtorlásnak minősül az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget. 

Látható, hogy a fenti meghatározások igyekeznek követni az EU irányelvben adott meghatározásokat, kivéve egyet: a törvénybe a jogalkotó (főképpen az Igazságügyi Minisztérium ellenállása folytán) hosszas vita után sem volt hajlandó belefoglalni a szexuális zaklatás fogalmát.  Elgondolkodtató, hogy vajon miért tartott annyira a jogalkotó attól, hogy e jelenséget a törvény által elismerje, és szankcionálását biztosítsa. A hivatalos indoklás az volt, hogy a zaklatás általános meghatározása magában foglalja a szexuális zaklatást is. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban – különösen, ami a nők elleni erőszak különböző fajtáinak visszaszorítására irányuló meglehetősen hiányos törekvéseket illeti –, erősen kétséges, hogy a jogalkalmazó szervek is úgy fogják-e gondolni, mint a legtöbb, zaklatást átélt nő: hogy a szexuális zaklatás nem udvarlás és kedveskedés, hanem ellenséges, megalázó környezetet teremtő visszaélés.

Az esélyegyenlőségi törvény által biztosított eljárások (13.§)

A törvény egy olyan, országos hatáskörű közigazgatási szerv (a hatóság) létrehozását írja elő, mely
a) kérelem alapján, illetve az e törvényben meghatározott esetekben hivatalból vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy megsértették-e az egyenlő bánásmód követelményét, a vizsgálat alapján határozatot hoz;

b) a közérdekű igényérvényesítés joga alapján pert indít a jogaikban sértett személyek és csoportok jogainak védelmében;

c) véleményezi az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok tervezeteit;
d) javaslatot tesz az egyenlő bánásmódot érintő kormányzati döntésekre, jogi szabályozásra;

e) rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt és a Kormányt az egyenlő bánásmód érvényesülésével kapcsolatos helyzetről;

f) feladatainak ellátása során együttműködik a társadalmi és érdek-képviseleti szervezetekkel, valamint az érintett állami szervekkel;

g) az érintettek számára folyamatos tájékoztatást ad és segítséget nyújt az egyenlő bánásmód megsértése elleni fellépéshez;

h) közreműködik az egyenlő bánásmód követelményével kapcsolatban nemzetközi szervezetek, így különösen az Európa Tanács számára készülő kormányzati jelentések elkészítésében;
i) közreműködik az Európai Unió Bizottsága számára az egyenlő bánásmódra vonatkozó irányelvek harmonizációjáról szóló jelentések elkészítésében;

j) évente jelentést készít a Kormánynak a hatóság tevékenységéről és e törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatairól. 

 

A hatóság által nyújtható jogorvoslati lehetőségek (16. §)

(1) Ha a hatóság megállapította az e törvényben foglalt, az egyenlő bánásmód követelményét biztosító rendelkezések megsértését 

a) elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, 

b) megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását, 

c) a jogsértést megállapító határozatát nyilvánosságra hozhatja, 

d) bírságot szabhat ki,

e) külön törvényben meghatározott jogkövetkezményt alkalmazhat.


(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkövetkezményeket az eset összes körülményeire - így különösen a sérelmet szenvedettek körére, a sérelem következményeire, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására és a jogsértő teljesítőképességére - tekintettel kell meghatározni.


(3) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények együttesen is alkalmazhatóak.
(4) Az (1) bekezdés d) pontja alapján kiszabott bírság összege ötvenezer forinttól hatmillió forintig terjedhet. A bírság a Köztársasági Esélyegyenlőségi Program költségvetési előirányzatát illeti.

 

Mint látható, a hatóság nem lesz jogosult arra, hogy a sértett(ek)nek kártérítést ítéljen meg. Kártérítési igény esetén tehát változatlanul a polgári jogi bírósághoz kell majd fordulni, ami természetesen tovább nehezíti a sérelmet szenvedett személyek jogi helyzetét. A hatóság felállításának határideje 2005. január 1.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tájékoztató füzete a munkahelyi zaklatásról itt érhető el.

6. A szexuális zaklatás elleni hatékony fellépés 

Munkába menet és jövet egy parkon át vezet az utam, ami mindig tele van fiúcsapatokkal. Szinte minden nap beszóltak, már féltem elindulni. Elegem lett, és kiderült, nem is vagyok egyedül: kolléganőim között is volt, aki hozzám hasonlóan már nem bírta elviselni a parkban összeverődött fiatalok megjegyzéseit. Újabban, ha tehetjük, együtt megyünk. Ha nem tudunk egyszerre végezni, vagy egyszerre indulni, nem járok már arrafelé. Kerülök, de legalább az idegeimet megkímélem.

Eldöntöttük, hogy nem nézzük tovább a munkahelyünkön kifüggesztett meztelen nőket ábrázoló plakátokat. Ahányszor egy férfi kollégám rám nézett, mindig arra gondoltam, most biztosan méricskél, megnézi, a plakáton szereplő nő, vagy én vagyok jobb. Gyakran tényleg össze is hasonlítottak velük. Persze nem én nyertem, hanem a modell. Elegem lett, és a kolléganőimnek is. Meztelen, nagyon csinos férfiakat ábrázoló képeket vittünk be, és kifüggesztettük őket ahol csak értük. Két nap múlva lekerült az összes plakát a falakról. Nőké és férfiaké is, mind.

Az osztályvezetőnknek az volt a szokása, hogy amikor odajött hozzám, hogy valami munkát kiadjon, mindig rendkívül közel állt. Általában ilyenkor átkarolta a vállamat, amit még valahogy elviseltem, bár nem volt kellemes. Olyan volt, mintha birtokolni akarna, és egyúttal valahogy atyáskodni is felettem. És a bizalmaskodás is zavart. Aztán egyszer csak rászokott arra, hogy már nem átkarolt, hanem beszéd közben a fenekemre tette a kezét. Nagyon kellemetlen volt, egyáltalán nem tudtam figyelni arra, amit mondott, teljesen lekötött, hogy most mit tegyek. Próbáltam köhécselni, csúnyán nézni, de ő csak mosolygott, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne. Ezt nem csak velem csinálta, hanem szinte minden közeli kolleganőnkkel is. Volt a cégnél valami asszertivitás-tréning, amin mindannyian részt vettünk, és onnan kaptuk az ötletet. Megbeszéltük, hogy egyik reggel az egész osztály összes női dolgozója fél órával korábban jön be, és kitalálunk valamit. Valaki felvetette, hogy egyszerűen vegyük le a kezét a fenekünkről egy határozott mozdulattal. Elkezdtük gyakorolni. Egyáltalán nem ment olyan könnyen, mint hangzik, igaz, közben rengeteget nevettünk. Arra jutottunk, hogy a leghatásosabb, ha jól megragadjuk a kezet, és szinte ledobjuk, vagy lerántjuk magunkról, miközben mi is úgy csinálunk, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne. Ekkor már nem volt szabad nevetni, mert az elvette a dolog súlyát.  Mire a főnök bejött, már mindenkinek a kezében volt a mozdulat, csak az alkalomra “vártunk”. Aznap mindenki, akinek megfogta a fenekét, a derekát vagy átkarolta a vállát, ezzel a mozdulattal válaszolt, de nem szóltunk semmit. Egy idő után behívott a szobájába. Elég zavarban volt, és megkérdezte, hogy van-e valami baj. Furcsa volt, hogy nem érti, de gondoltam, akkor elmondom szóban is. Mondtam, igen, van. Azt akarjuk, hogy soha többé ne nyúljon hozzánk, és ezzel kijöttem a szobájából. Soha többé nem nyúlt hozzánk.

Mint fentebb kiderült, a szexuális zaklatás megszüntetésének, megakadályozásának szinte legkevésbé hatékony módja – sajnos – a jogrendszer igénybe vétele. Érthető tehát, hogy a zaklatásnak kitett személyek igyekeznek olyan hatékony megoldásokat találni, melyek viszonylag rövid idő alatt és viszonylag nagy áldozatok nélkül is biztosítani képesek a munkahely, lakókörnyezet, vagy oktatási intézmény számukra is biztonságos “használatát”.

A szexuális zaklatás sértettjei gyakran folyamodnak olyan taktikákhoz, melyektől a zaklatás abbamaradását remélik. Ezek közül a legegyszerűbbnek az elkerülési technikák látszanak, azonban a sérelmet szenvedett személynek gyakran nagy árat kell fizetnie a viszonylagos nyugalomért. A hosszas kerülőutak választása, a munkahelyen a zaklató kolléga, oktatási intézményben a zaklató oktató elkerülése néha nem csak nehézkes, hanem esetleg lehetetlen. Előfordulhat, hogy az áldozat egészen a lakhely-, oktatási intézmény- ill. munkahely-változtatásig is elmegy, mivel nem lát más kiutat a helyzetéből. 

Az e pontban idézett sikeres történetek egyik legfontosabb tanulsága, hogy a hasonló helyzetben levők közötti szolidaritás rendkívül fontos, és megerősítő hatással van. A zaklatók szinte soha nem egyetlen személyt zaklatnak, így van esély arra, hogy sikerül szövetségest, de legalább “sorstársat” találni a kollégák, diáktársak között. Sajnos jó néhány olyan történetről is hallani, amikor mások nem hajlandóak az éppen zaklatott személy mellé állni. Mégis érdemes megpróbálni, mivel a zaklatás önmagában is nagyon elszigetelő, és különösen fennáll az elszigetelődés veszélye akkor, amikor valaki elhatározza, hogy fellép ellene. Jó tehát előre feltérképezni, hogy lehet-e a kollégák közül számítani valakinek a segítségére. Ne feledkezzünk meg a férfiszövetségesekről sem! Természetesen nem minden férfi zaklató, sőt, vannak, akiket nagyon is zavar kollégájuk zaklató viselkedése, csak nem tudják, mit tehetnének. 

A szexuális zaklatást, mint a nők elleni erőszak megannyi más fajtáját elsősorban a titkossága, rejtettsége élteti. A szövetségesek keresése tehát önmagában is eredményes lehet, mert előfordulhat, hogy az elkövető hírt kap arról, hogy magatartásáról nyílt szó esik, és ettől megretten, zavarba jön. Amennyiben a zaklató konfrontálása mellett dönt, ennek van néhány alapszabálya, melyeket szükséges betartani ahhoz, hogy konfrontálása hatékony legyen. A konfrontálás a zaklatóval való személyes szembesülést, valójában a szembeszegülést jelenti, és ez gyökeresen különbözik attól a helyzettől, amelybe korábban a zaklató magatartása miatt kényszerült. A zaklatás során megélt alárendelt, kiszolgáltatott helyzetet akarja felváltani a szembefordulással, és ez rendszerint keveseknek sikerül hirtelen magatartásváltással. Ezért akár egyedül, akár csoportosan kíván(nak) fellépni a zaklatóval szemben, érdemes többször elpróbálni, amit mondani, tenni szeretne. 

A zaklató legenyhébb formában történő konfrontálása a határozott kérés megfogalmazása. Ez magában foglalhatja akár az elkövető motivációinak megbeszélését is, de semmiképpen nem engedi meg, hogy eltérjen a tárgytól. A tárgy pedig a zaklatás abbahagyása. 

Nagyon kellemetlen nekem, hogy minden reggel megjegyzést teszel a frizurámra. Kérlek, hagyd abba, és többé nem szeretnék ilyesmit hallani. 

Miért gondolod, hogy vicces, amikor az iránt érdeklődsz, hogy hogy telt az éjszakám? Szerintem ez nem vicces, kérlek, hogy többé nem kérdezz ilyeneket.

Ez a technika kizárólag olyan zaklatás esetén lehet hatékony, amikor valóban feltételezzük, hogy a zaklatóban semmiféle rossz szándéka nem volt, és amikor a zaklatás maga is csak enyhe. A határozott kérés is asszertív. Ha azon kapja magát, hogy már a zaklató nehéz gyerekkoránál, vagy a sok munka miatt érzett frusztrációjánál tartanak, akkor érdemes arra gondolnia, hogy a beszélgetés nem véletlenül terelődött teljesen más irányba. A zaklatással szembeni fellépés kizárólag akkor lehet hatékony, ha az Ön igényei a zaklatás abbahagyására nem vesznek el a beszélgetés folyamán. Amennyiben valaki nem képes meghallani egy másik embernek a zaklatásmentességhez fűződő kérését, akkor az illetőről joggal feltételezhetjük, hogy nem kíván ilyen egyszerűen letenni arról a magatartásról, melyet feltehetően “a zaklatáshoz való jogának” érzékel. Ilyen esetben a beszélgetést nem érdemes folytatni, hanem valószínűleg szükségessé válik a konfrontáció határozottabb formáit alkalmazni. 

A konfrontáció súlyosabb formája a határozott követelés megfogalmazása. A határozott követelés legalább három elemből áll.

  1. A kifogásolt magatartás pontos megnevezése, lehetőleg helyszínnel és időponttal (“Tegnap délután a derekamra tette a kezét”)
  2. A kifogásolt magatartás értelmezése (“Ez szexuális zaklatás” “Jogom van zaklatás nélkül végezni a munkámat!”)
  3. A követelés egyszerű, pontos, határozott megfogalmazása (“Azt akarom, hogy ez, vagy bármi hasonló, soha többé ne forduljon elő!”)

A zaklató valószínűleg szintén megpróbál valamilyen stratégiát alkalmazni, hogy kibújjon a magatartásáért éppen rátelepített felelősség alól. Sok nőnek nehéz lemondani a megértő szerepről. A szexuális zaklatóval való konfrontációban azonban ügyelni kell arra, hogy ne csússzon bele ebbe a szerepbe. Itt, és most Önt kell megérteni. A zaklató viselkedésére amúgy is szükségtelen még Önnek is mentségeket keresni és találni, ezt a feladatot ő valószínűleg mindenkinél jobban el tudja látni. 

A konfrontáció során tartózkodjék a finomító, enyhítő kifejezések használatától. Valószínűleg kevésbé lesz érthető és egyértelmű a mondanivalója, ha olyan szavakkal vezeti be, hogy “igazán nem akarlak megsérteni, tudom, hogy te sem azért csinálod, de nekem egy kicsit kellemetlen, hogy néha …”. A határozott, egyenes felszólítások – “hagyd abba!”, “ne áll ilyen közel hozzám!” “ezentúl nézz a nyakamtól felfelé, arra van a szemem!” “azonnal vegye ki a kezét a nadrágjából!” – egyszerre meglepőek a zaklató számára, és éppen annyi üzenetet közvetítenek, amennyit kell. Járműveken, utcán és munkahelyen is az a konfrontáció egyik legnagyobb ereje, hogy a zaklató nem számít arra, hogy viselkedését valaki feltárja, felhívja rá a figyelmet. Az ilyen reakciónak éppen azért van gyakran nagy hatása, mert a zaklató erre számít a legkevésbé, és mert megfordítja a helyzetet: immár ő szégyelli magát, nem az általa zaklatott személy. Járműveken többeknek bevált a fél villamoson való átkiabálás “Azonnal tegye vissza a nemi szervét a nadrágjába!” A zaklató az ilyen helyzetből általában menekülni igyekszik. 

Néha elegendő a zaklató kifejezések szó szerinti visszaidézése, egy kérdés (“Mit mondtál?!”) és/vagy egy határozott, rosszalló, csodálkozó, vagy értetlen nézés, amelyet kitart jó néhány másodpercig, és határozott testbeszéddel erősít meg. A testbeszéd egyébként is nagyon fontos üzenetet hordoz a konfrontáció során (is). Nem mindegy, hogy áll, vagy ül, a zaklató fölé magasodik, vagy őt inti le magához a konfrontáció során. Elvileg bármely testhelyzet lehet hatásos, ha testbeszéde többi eleme erősíti azt. A konfrontáció során akkor erősíti üzenetét, ha határozottan szembefordul a zaklatóval, és a szemébe néz. Az emberek gyakran mosolyognak, ha zavarban vannak. A kommunikációs szocializáció nyomán a nők hajlamosak mondandójukat is mosollyal, vagy a mondatokat lezáró rövid nevetéssel kísérni. A szembesítés, számonkérés során a mosoly olyan, mintha azt mondaná, “nem kell komolyan venni, amit mondok, csak úgy mondom, majd elmúlik”. A rövid, felszólításokat, vagy határozott kijelentéseket tartalmazó mondatok mosolygás nélkül való elmondását lehetséges, hogy gyakorolnia kell. Ezt megteheti egyedül, vagy mások segítségével. 

A hatékony konfrontáció során a zaklatónak nem nyílik lehetősége arra, hogy eltérjen a témától és a vele szemben megfogalmazott követeléstől. Ehhez az szükséges, hogy Ön ne magyarázkodjon. A konfrontáció során nem az a cél, hogy a szexuális zaklatás elkövetőjét megváltoztassa, csupán az, hogy tudomásul vétesse vele, hogy milyen magatartási szabályok betartását várja el tőle. Ezek betartásának szükségessége független attól, hogy ő érti-e, hogy ezekre miért van szükség, magáévá tette-e azt az elvet, hogy nem szabad megalázni egy másik embert. Ha mindezt nem sikerül megértenie, akkor is köteles betartani azokat a szabályokat, amelyek az Ön zaklatásmentes környezethez való jogát garantálják. Lehet, hogy meg fog változni a gondolkodásmódja, lehet, hogy nem. De még ha magában továbbra is azt gondolja, hogy igazságtalanság, hogy már nem zaklathatja Önt vagy másokat, akkor sincs joga hozzá. Amennyiben tehát a zaklató igyekszik elterelni a beszélgetést más irányokba, ragaszkodjék a mondanivalójához: anélkül, hogy magyarázkodásba kezdene, ismételje meg a követelését.

Mint a fenti esetekből látható, a csoportos konfrontáció (akár szóbeli, akár tettekkel kifejezett), azon kívül, hogy rendkívül hatékony (a leghatékonyabb) és megerősítő, még jó szórakozást is nyújthat. A csoportos konfrontációt azonban mindenképpen meg kell tervezni, mert ha csoport valamelyik tagja viselkedésével aláássa a többiek által éppen elmondottakat, azt a zaklató egészen biztosan felhasználja. Ezért, ha bármelyikük nem biztos benne, hogy részt akar venni a csoportos konfrontációban, akkor helyesebb, ha inkább oda sem megy. 

Előfordulhat, hogy attól tart, hogy a zaklatásokat nem sikerül megállítania, és később szükséges lesz mégis valamilyen jogorvoslatot igénybe vennie. Ehhez célszerű a zaklatásokat “dokumentálnia”, azaz tényszerűen, kommentár nélkül feljegyeznie, hogy mikor, és mi történt. A jogi eljárás során különösen fontos lehet, hogy vannak-e más szenvedő alanyai is a zaklató magatartásának. Ehhez tehát fokozottan célszerű feltérképeznie, hogy vannak-e mások is, akik hajlandóak Önnel együtt vállalni a jogi eljárást. 

A szexuális zaklatás leállítása gyakran nem könnyű. Ugyanakkor rendkívül megerősítő folyamat, melyben fokozatosan visszanyeri azt az érzést, hogy a sorsát ismét saját maga irányítja. Érdemes megtalálnia a saját stílusának leginkább megfelelő eljárásokat, és azokat következetesen alkalmazni. 

Akár munkáltatóként, akár munkavállalóként olvasta e cikket, meggyőződésem, hogy érdemes részt vennie a zaklatástól mentes munkahelyi környezet megteremtésében. Ehhez sok sikert kívánok!

1. Az ENSZ Női Jogi Bizottságának 19. sz. általános ajánlása 18. pontja. A fordításban felhasználtam az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Nők joga: ENSZ Egyezmény a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről c. kiadványát. (ÖnKörPress Kiadó. 2003. 30.o.)
2. Magyarországon ezt az Egyezményt az 1982. évi 10. sz. tvr. hirdette ki, az Egyezmény tehát a magyar jog része. Az Egyezménnyel azonos nevű CEDAW Bizottságnak az Egyezményhez fűzött Általános Ajánlásai értelmező erővel bírnak: eligazítják az Egyezményt aláíró országokat, hogy hogyan kell értelmezni a jogszabály paragrafusait, amikor a Bizottság előtti beszámolási kötelezettségüknek tesznek eleget.
3. E § (2) bekezdése szerint "Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az a 8. §-ban felsorolt tulajdonságon alapuló magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat (a továbbiakban együtt: rendelkezés), amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van."
4. A törvény által megnevezett kategóriák: nem, faji hovatartozás, bőrszín, nemzetiség, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, anyanyelv, fogyatékosság, egészségi állapot, vallási vagy világnézeti meggyőződés, politikai vagy más vélemény, családi állapot, anyaság (terhesség) vagy apaság, szexuális irányultság, nemi identitás, életkor, társadalmi származás, vagyoni helyzet, foglalkoztatási jogviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama, érdekképviselethez való tartozás, egyéb.
5. Köszönet Juhász Gézának, a Habeas Corpus Munkacsoprt vezetőjének a példáért.
6. A technikák összegyűjtése során nagyban támaszkodtam a NANE Egyesület "Nyílt Szerdáin" a résztvevők által mondottakra (köszönet mindazoknak, akik megosztották ötleteiket, történeteiket!), és Martha Langelan Back off: How to Confront and Stop Sexual Harassment and Harassers. c. könyvében található ötletekre, stratégiákra (Fireside: New York. 1993.)

 

© Wirth Judit. 2004. (Nyomtatásban megjelent: Titkárságvezetők, menedzserasszintesek kézikönyve. Bp.: Raabe Kiadó. 2004.)

(A cikk írása óta annyi változott, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvényben elhelyezték a "szexuális" szót a zaklatást meghatározó paragrafus szavai közé. Ez természetesen nem volt elég ahhoz, hogy a Magyarországon nagyon elterjedt és szabadon gyakorolt szexuális zaklatást akár csak kis mértékben is visszaszorítsa. A jogalkotói ellenállásból ítélve ez nem is volt cél.)

Nőkereskedelem

Az emberkereskedelem céljai, hogyan használják ki az emberkereskedelem áldozatait?

  • A szexiparban
  • Cselédmunka (fizetetlen, vagy rosszul fizetett munka)
  • Mezőgazdasági vagy más nehéz fizikai munka
  • Örökbefogadás (amikor az emberkereskedelem áldozatai gyerekek)
  • Szervkereskedelem
  • „Házasság”: az áldozatot tipikusan feleségül veszi a vásárló 

Az emberkereskedelem eszközei:

  • Teljes félrevezetés
  • Részleges félrevezetés
  • Kényszerítés

Szexuális kizsákmányolás

  • A legnagyobb, legjövedelmezőbb ágazat
  • Az áldozatok 98 százaléka nő vagy lány
  • A női áldozatok aránya miatt gyakran a nőkereskedelem szót használják a szakirodalomban

 Irányzatok az emberkereskedelem elleni fellépés terén

  • Illegális migráció
  • Szervezett bűnözés
  • Az áldozatok emberi jogait sértő cselekmények

 Az emberi jogi megközelítés előnyei

  • Összhangban van a régió országai által vallott emberjogi alapelvekkel
  • Áldozatbarát: csökkenti illetve megszünteti az intézmények és hatóságok általi másodlagos viktimizáció kockázatát
  • Eredményes: az áldozatbarát hozzáállás a tapasztalatok szerint eredményesebb bűnüldözői és igazságszolgáltatási munkát tesz lehetővé

 A magyarországi helyzet

  • Minőségi információ (rendőrök, magyar és külföldi civil szervezetek) valamint lezárt rendőrségi nyomozások alapján állítható, hogy Magyarország tranzit-, forrás- és célország.
  • Definíciós anomáliák a jogalkalmazás minden területén: különböző értelmezések a tényállás megvalósulásával kapcsolatban, emberkereskedelem és embercsempészet keverése
  • Prostitúciós közegben elkövetett szexuális visszaélés női áldozatai halmozottan veszélyeztetettek a másodlagos viktimizáció által
  • alacsony szintű, nem megbízható sértetti együttműködés
  • A nemzetközi tapasztalatok szerint ez attitűdváltoztató interaktív képzésekkel küszöbölhető ki leghatékonyabban, a területen működő civil szervezetekkel, mint az áldozatok valóságának megjelenítőivel

 

 Az emberkereskedelem okai, társadalmi háttere kiváltó tényezői

 Társadalmi mozgatórugók

  • Beazonosításuk fontos a megelőzésben és beavatkozásban érintett szakemberek számára
  • Az elsődleges tényező: a nők társadalmi egyenlőtlenségének különböző jelenségei
  • Másodlagos tényezők: az egyenlőtlenség tünetei, az ún. „lökő” és „húzó” tényezők

 Szegénység

  • A nőkereskedelemre specializálódott szervezett bűnözés a nők gazdasági migráció iránti igényét használja ki
  • A „szegénység elnőiesedése” egyike a közismert világméretű trendeknek
  • Magyarországon a létminimum alatt élők kétharmada

 Hagyományos nemi szerepek

  • Politikai és/vagy gazdasági szempontból krízis vagy átmeneti állapotban lévő országokban minden átmenet nélkül borul fel a társadalom értékrendje
  • Tipikus reakció a hagyományos nemi szerepek újrafelfedezése, mely a nők társadalomban betölthető szerepét az addig megszokottnál erősebben korlátozza

 Nincsen hatékony védelem a nők elleni erőszak ellen

  • A krízis vagy átmeneti országok hatóságai és intézményei nem hatékonyak a nők elleni erőszak elleni fellépésben
  • Ez a nők általános diszkriminációjához vezet az adott társadalmakban
  • Tipikus megnyilvánulási formák: bagatellizálás (nemi erőszak), relativizálás (partnerkapcsolati erőszak), eltagadás (szexuális zaklatás, fenyegető zaklatás)
  • A gyerekszülés mellet a nők ellen elkövetett erőszak tehető felelőssé a nők rosszabb munkaerőpiaci helyzetéért

 Húzó tényezők

  • A lakosság széles körei által osztott irreálisan pozitív kép a nyugati demokráciákban fellelhető lehetőségekről
  • A célországban élő nők státuszából arra következtetnek, hogy ők is eljuthatnak majd abba a státuszba, ha ott fognak dolgozni
  • A bűnözői csoportok által végzett aktív félrevezetés a munka tárgyával és/vagy körülményeivel kapcsolatban

Alapinformációk a traumáról

A szisztematikus erőszak összes formája poszt-traumás stresszt válthat ki. A szisztematikus erőszak alaphelyzete valamely társadalmilag jóváhagyott vagy egyenesen támogatott hatalmi különbség (mint pl. a gyerekek-felnőttek, kisebbségi-többségi társadalmi csoportok, nők-férfiak, szegéynek-jómódúak, stb. közötti elfogadott és sulykolt társadalmi különbségek), amelyet az erőszak elkövetője személyes kapcsolataiban is érvényesíteni akar, azaz az általános (és néha absztakt) hatalmi előnyét személyes és mindennapos hatalomra igyekszik konvertálni.

Ezt néha már puszta kényszerítő és fenyegető manipulációval, máskor szóbeli erőszakkal (a kevesebb -- társadalmi és esetleg személyes -- hatalommal rendelkező fél lenyomásával, mindennapi tevékenységével kapcsolatos megalázásával, szidalmazással, fenyegtőzéssel, zsarolással, gúnyolódással, nevetségessé tétellel, stb.), megint máskor szexuális követelőzéssel vagy erőszakkal, vagy fizikai és általában gazdasági erőszakkal éri el. Az erőszaknak ezek a megnyilvánulásai mindig traumatikusak az áldozatra. Minél gyakoribbak, és minél tehetetlenebbnek érzi magát, vagy minél jobban ki van szolgáltatva az áldozat az elkövetőnek, annál nagyobb a poszt-traumás stressz (PTSD) kialakulásának az esélye. Elhúzódó erőszak esetén ún. komplex PTSD alakulhat ki (erről részletesen Judith Herman Trauma és gyógyulás c. könyvében olvashat). 

A PTSD-ből is, mint az erőszakból, van kiút. Fontos, hogy az áldozatok legyenek tisztában a lehetséges tünetekkel és felismerjék azokat: ezzel saját gyógyulásukat nagyban elősegíthetik. Az erőszaktúlélőket gyakran diagnosztizálják mindenféle mentális betegséggel, melyekben talán tényleg szenvednek, talán nem, de ritka, hogy a kezelőorvosok vagy akár az igazságügyi szakértők felismernék és azonosítanák az erőszakból származó konkrét PTSD-tüneteket. Ez nagyban nehezíti mind a gyógyulást, mind a valódi okok feltárását. A valódi okok kezelése nélkül pedig a tünetek kezelése és a gyógyulás, valamint az áldozatok és esetek hatékony (egészségügyi és jogi) kezelése sem lehetséges.

A PTSD-ről bővebben az Európai Trauma Network magyar nyelvű oldalain olvashat.

Tévhitek és tények

Tévhitek és tények a családon belüli párkapcsolati erőszakról

Alább a családon belüli erőszakkal kapcsolatos legelterjedtebb tévhiteket vizsgáljuk meg:

„Vannak nők, akik az állandó zsörtölődésükkel egyszerűen kiprovokálják a verést.”  „A nőnek irányításra van szüksége. Különben honnan tudná, mit kell tennie?”  „Ha jó feleség volna, akkor nem verné a férje.”  „Vannak nők, akik maguknak okozzák a verést, mert nem hajlandók házaséletet élni a férjükkel.”

Ezekről az állításokról, mint minden tévhitről, a valóság már bebizonyította, hogy valójában kifogások. Céljuk és értelmük az hogy az áldozatot tegyék felelőssé az ellene elkövetett bántalmazásért. Hogy az elkövető miért ismételgeti őket, az érthető, hiszen ő nyilván felmentést keres saját magatartására. Az már komolyabb elemzést igényel, hogy miért ismételgetik őket szakemberek és döntéshozók is. Ezt is megértjük azonban, ha figyelembe veszünk néhány alapvető okot:

1) A szakembernek is sokkal könnyebb, ha az áldozatot hibáztathatja, hiszen nem kell fellépnie a bántalmazóval szemben (akitől néha ő maga is fél, de minden esetre világos számára, hogy erőszakossága miatt nagyobb ellenállásra lehet tőle számítani), tehát "érdekében áll", hogy maga is higgyen ezekben a tévhitekben.

2) A nők hibáztatása az emberi kapcsolatok bármilyen diszfunkciója esetén, a nők felelőssé tétele a család összes problémájáért tükrözi azt a társadalmi beidegződést, hogy a család "a nők dolga".

3) Ezekben a kifogásokban megbújik a nők gyerekstátuszának hiedelme is: a nőknek valójában nincs szüksége irányításra, mi több, nyilvánvaló, hogy egyik felnőttnek nincs joga a másikat irányítani annak kifejezett felhatalmazása nélkül. Márpedig a nők nem adnak blanketta-felhatalmazást a partnerüknek az ő irányításukra a párkapcsolat elején, és még ha adnának is ilyet, azt bármikor joguk volna visszavonni.

4) Önmagában ok a bántalmazó magatartásra való gyanakvásra, ha azt halljuk, hogy valaki szerint neki (vagy másnak) joga van egy másik felnőtt embert "megnevelni". A „nő nevelésének” joga szintén abból a hitből táplálkozik, hogy egy férj akár bántalmazással is kierőszakolhatja akaratát, és hogy a saját igényei szerint formálhat egy másik felnőtt embert. A bántalmazás megfélemlítő hatása miatt a legtöbb bántalmazott nő tipikusan „jó feleség”, mivel azt hiszi, hogy ezzel megelőzheti a további verést. A bántalmazottak általában erejükön felül megpróbálnak mindent elkövetni, hogy partnere meg legyen velük elégedve vele.

5) A bántalmazók maguk nem csak azért hangoztatnak a fentiekhez hasonló érveket, hogy áthárítsák az áldozatra a felelősséget. Valójában általában pontosan tudják, hogy nincs joguk a brutalitáshoz (ha velük akarna valaki ugyanolyan erőszakos lenni, azt például nem tűrnék), a felelősség áthárítása azonban a bántalmazás dinamikájának is szerves része: az áldozat összezavart álllapotban tartása biztosíthatja a kapcsolatban maradását.

6) Végül: a bántalmazókra általában is jellemző, hogy nem csak párkapcsolati, hanem egyb problémáikért is másokat hibáztassanak.

 

„A nők nem bánják, ha néha elverik őket. Az asszony sorsa az alávetettség.” „Sok nő azért választ erőszakos partnert, mert gyerekkorában is ezt látta és csak így érzi biztonságban magát.”

Nyilvánvaló ellentmondásossága és cinizmusa ellenére az utolsó közhely sajnos még szakmai anyagokban, pszichológiai, pszichiátriai diagnózisokban is szerepel. Hogyan is érezhetné magát biztonságban valaki amikor éppen a testi-lelki biztonságát támadják? E tévhiteknek is fő célja, hogy a bántalmazás valóságáról. és a bántalmazók magatartásáról az áldozatra terelje a figyelmet. Meg kell tanulni megkülönböztetni azt, hogy mi teszi lehetővé egy bántalmazó számára, hogy biztos kézzel kiválassza azt a partnert, akit van esélye bántalmazni, vagy kialakítsa ezt az lehetőséget magának (aminek valóban van köze ahhoz, hogy az áldozat bántalmazó családban nőtt-e fel, és hogy később kapott-e segítséget, hogy ezt feldolgozza), és azt, hogy egy adott bántalmazásért annak elkövetője a felelős. A nők a fájdalmat és a szenvedést éppúgy nem választják önként, ahogyan a férfiak sem. A nők azonban -- azon túl, hogy bántalmazó légkörű családban felnövekedve fiúkés lányok egyaránt sérülnek -- nem csak a családban, hanem a társadalomban általában is azt tanulják, hogy önértékelésük nem számít, biztonságuk nem fontos, társadalmi szerepük másoglagos. Sajnos, az ilyen típusú szereposztás igazolására számos „tudományos” elmélet is született (például a nők önfeláldozók, mazochisták és passzívak, míg a férfiak agresszívak, erőszakosak és aktívak). Ezt azonban egyetlen olyan nő sem támasztja alá, aki valaha is átélt bántalmazást – kivéve, ha oly mértékben azonosult a tőle elvárt viselkedési és érzelmi mintákkal, hogy saját testétől és testi-lelki határainak tudatától immár teljes mértékben elidegenedett. (Erről bővebben a Stockholm-szindróma és a trauma szakirodalmát érdemes tanulmányozni. Ezeknek a tévhiteknek a megtörése elsősorban a pszichológusok dolga lenne, akik azonban nem ritkán -- képzetlenségből vagy kényelemből -- maguk is hisznek bennük.

 

„A nők könnyen elfelejtik a verést, ha utána rögtön kibékülnek a partnerükkel vagy szeretkeznek.”

A szex és az erőszak összefonódását propagáló tévhitek létezésében nagy szerepe van a népszerű szórakoztató irodalomnak, filmeknek – a pornográfiáról és a prostitúció intézményéről nem is beszélve. A „pofonra csók” sztereotípia a valóságban ritkán működik. Egy ép személyiséggel rendelkező megvert, megfélemlített nő nem szokott gyengédséggel fordulni az őt bántalmazó személy felé. Az erőszakkitörések vagy az elhúzódó bántalmazás után való "kibékülés" vagy szex az esetek többségében maga is erőszak, megfélemlítés, zsarolás vagy egyéb manipuláció eredménye. Szakember és laikus egyaránt jól teszi, ha nem hagyja magát megtéveszteni a látszólagos kibékülés által: az áldozat általában nincs abban a helyzetben, hogy valós okait a "kibékülésre" feltárja. És ha a kibékülés még valóságos is, nem ok arra, hogy az erőszak elkövetője ne feleljen cselekedeteiért.

 

„A bántalmazott nő bármikor elmehetne, ha akarna.” „Ha egy nő nem hagyja ott a férjét az első verés után, akkor meg is érdemli, hogy verjék.”

A nők gyakran hisznek, vagy legalábbis próbálnak hinni a bántalmazó ígéreteinek, hogy soha többé nem üti meg őket. A bántalmazó nagyon kedves is tud lenni, amikor éppen nem bántalmaz. Ilyenkor gyakran elmondja a nőnek, mennyire szereti, sőt, akár a szerelmével is indokolhatja a bántalmazást. („Annyira szeretlek, hogy nem hagyhatom, hogy elmenj. Nem bírnám elviselni.” „Halálosan szeretlek. Persze, hogy ilyen őrülten féltékeny vagyok.”) Ez a nőben általában ambivalens érzéseket vált ki: el kell döntenie, hogy saját tapasztalatainak vagy inkább a bántalmazó homlokegyenest ellentétes állításainak hisz. (Ld. erről részletesen a Miért Marad? c. kiadvány "Az erőszak dinamikája" c. részét.) A nő nem csupán önmaga miatt szeretné elhinni az ígéreteket és a fentiekhez hasonló tévhiteket: a társadalmi konvenciók is erre biztatják. A bántalmazó partner ígéreteit el kell fogadni, hiszen a nőnek feladata a család összetartása. Ezen kívül igen gyakori, hogy az otthonában erőszakos férfi rendkívül szívélyes a kívülállókkal. Mindenki úgy ismeri, mint a legkedvesebb férjet/apát/társasági embert. Ez a kettősség egyrészt tovább nehezíti, hogy a nő felismerje partnere valódi arcát, és számot tudjon vetni azzal, hogy párkapcsolata esetleg veszélyes és nem megmenthető, másrészt gyakran akadályozza, hogy a környezet hitelt adjon a bántalmazottnak, ha az mégis feltárná az erőszakot. További okai is vannak annak, hogy a nők nem lépnek ki a bántalmazó kapcsolatból: anyagilag függenek házastársuktól, nincs hová menniük, vagy félnek partnerük bosszújától. Ez utóbbi félelem nem indokolatlan: a bántalmazó akkor a legveszélyesebb, amikor kénytelen szembesülni azzal, hogy partnere el akarja hagyni, vagy elhagyta őt. A szakítás gondolata a bántalmazó férfi számára sokszor azt jelenti, hogy elveszítette uralmát a nő felett, amit minden erejével igyekszik megakadályozni. A gyilkossággal végződő bántalmazások nagy része éppen ebben az időszakban történik. Ha egy nő ebben az időszakban halálfélelemről számol be, minden bizonnyal komoly veszélyben van. Ezért sosem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ebben az időszakban a legnagyobb óvatosság indokolt. (Részletesebben lásd a "Miért maradnak a bántamazott nők" c. menüpontban.)

 

„Ki kell hívni a rendőrséget, és majd ők megoldják a problémát.”

Bár az utóbbi évtizedek során az Egyesület Államokban, Ausztriában és számos más nyugati országban felülvizsgálták és módosították a törvényeket, amelyek a családon belüli erőszak áldozatait hivatottak védeni, ez Magyarországon még gyerekcipőben jár. Az utóbbi évek jogszabályi változásai ellenére hazánkban a rendőrség kihívása vagy a feljelentéstétel korántsem jelenti a bántalmazott(ak) automatikus biztonságba kerülését. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy az elrettentés (vagyis a rendőrség kihívása és a bántalmazó felelősségre vonása) önmagában még a hatékony törvények mellett sem elég. A bántalmazásnak csak akkor szakad vége, ha a különböző szakterületek (rendőrség, bíróság, ügyészség, önkormányzatok, állami és civil áldozatsegítő és gyermekvédelmi szervezetek, orvosok, szociális munkások szorosan együttműködnek, és a bántalmazó is szakszerű segítséget keres és kap a saját erőszakos viselkedése megváltoztatására. Az együttműködés célja csakis az áldozatok biztonságának garantálása lehet, és ehhez a szakszolgálatoknak az áldozatokkal és a bántalmazók számára foglalkozásokat tartó oktatókkal is kapcsolatot kell tartani, koordinált tevékenységre van tehát szükség. A rendőrség azonnali fellépése ennek az összetett rendszernek csupán egy – bár kiemelkedően fontos – része. Magyarországon sajnálatos módon néha még mindig megesik, hogy a rendőrség nem megy ki a családon belüli erőszakkal kapcsolatos hívások ügyében, arra hivatkozva, hogy „amíg nem folyik vér, nem avatkozhatnak be”. Bár ez változóban van, a valóban hatékony beavatkozás még mindig inkább kivételnek számít. Tóth Olga 1998-as Erőszak a családban c. kutatásából kiderül, hogy a magyar megvert nők 19 százaléka kért segítséget a rendőrségtől. Az esetek csaknem felében (44,6 százalék) a rendőrség elutasító volt. A rendőrség a tudomására jutott esetek 31 százalékában tudott valamilyen konkrét segítséget ajánlani a bántalmazott nőnek. Újabb kutatás nem áll rendelkezésre, de más területekről (pl. a nemi erőszakkal kapcsolatban) tudjuk, hogy a nőknek a rendőrségbe vetett bizalma nem valószínű, hogy javult az elmúlt években. A távoltartás hatékony alkalmazásával ez a helyzet valamelyest javulhat, de csak akkor, ha a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok valóban megtanulják e jogintézmény hatékony alkalmazását.

 

„Van, hogy egy férfit a nő hamis vádjai miatt tartóztatnak le. A nők így akarnak bosszút állni férjükön.” "A prkapcsoalti erőszakot nagyon nehéz bizonyítani, egy állítás áll szemben egy tagadással."

Azon országokban, ahol a párkapcsolati erőszak és a nemi erőszak miatti letartóztatásokat kutatták, a tapasztalatok szerint körülbelül egy-két százalék a hamis bejelentések aránya, tehát semmivel sem több, mint más bűncselekmények esetében. (Kivéve talán a biztosítási csalásokkal kapcsolatos bejelentéseket. Noha tény, hogy ezen a területen igen magas a hamis bejelentések száma, ám mégis kevesebb ember veti fel, hogy ne legyen biztosítás, mert könnyen vissza lehet élni vele.) A hamis vádakról érdemes tudni, hogy igen sok kellemetlenséget vállal fel az a fél, aki bántalmazással vagy nemi erőszakkal vádaskodik valótlanul. Hasonló a helyzet a gyerek elleni szexuális visszaélés vádjával. Kizárt, hogy annyi nő vállalná önszántából ezt a kellemetlenséget, ráadásul a tévhitek, a jogszabályi és nyomozási hiányosságok miatt gyakran hiába, mivel a bántalmazást a legtöbb esetben a rendszer nem ismeri el, és ezt mindenki tudja. Ahhoz, hogy valaki ennek ellenére mégis bejelentéssel vagy feljelentéssel éljen, a végső lekeseredés határán kell állnia. És valóban, a bántalmazott nők jellemzően maguk miatt nem fordulnak hatósághoz; akkor teszik ezt általában, amikor nem látnak más kiutat gyermekeik védelmére. Ugyanakkor a legtöbb eset nem kerül a rendőrség és a jog látókörébe – vagyis a tétel fordítottja mindenképpen igaz: a legtöbb elkövetőt semmilyen vád alapján nem tartóztatják le, mivel nem jelentik fel őket. Az összes elkövetett nemi erőszaknak például körülbelül egy százaléka (!) végződik az elkövető elítélésével. (Az incesztusra vonatkozó állítólagos hamis vádakról az Alapinformációk között olvashat részletesen.)

 

„A férfinak az a dolga, hogy rendet tartson a családjában. Ha kell, akár erőszakkal is.” „Ha egy férfi munkanélküli, néha szüksége van arra, hogy odacsapjon. Csak így tud megszabadulni a frusztrációjától.” „A férfiak sokat dolgoznak, és csak a munkahelyi feszültségüket vezetik le az erőszakos viselkedésükkel.” „Nem árt a gyerekeknek, ha látják, hogy az apjuk az úr a házban. Legalább megtanulják, milyen a férfias viselkedés.”

Az erőszakot szokás mentegetni hagyományos családi szereposztásra, személyes vérmérsékletre, társadalmi szerepekre vagy külső problémákra való hivatkozással is. A statisztikai adatok arra engednek következtetni, hogy az erőszak újratermeli önmagát: az a gyerek, aki erőszakos otthoni viselkedésmintákat sajátított el, és nem kapott segítséget ennek a korai tapasztalatának feldolgozásához, e mintákat gyakran továbbviszi, és saját kapcsolataiban is alkalmazni fogja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az erőszakról nem lehet leszokni. Számos kísérlet utal arra, hogy az erőszak mindig döntés következménye: a bántalmazók általában csak azzal a személlyel és csak annyira erőszakosak, amennyire az a céljaiknak megfelel úgy, hogy elkerüljék a felelőssére vonást. Az erőszakról az tud leszokni, aki erőszakos. Mint ahogyan a korai traumákat is csak az tudja feldolgozni, aki ezért lépéseket tesz. Az erőszakos családban felnövő gyerek azt a hierarchián alapuló értékrendszert is magával viszi, amely szerint a férfinak előjoga az erőszak. A fiúgyerek előbb-utóbb arra is rátanulhat, hogy megengedett dolog így bánni az anyjával – és ennek megfelelően is fog viselkedni vele. Az anyasággal kapcsolatos társadalmi elvárások miatt az anyának még nehezebb az ilyen gyerekkel szemben határozottan fellépni, mint férjével szemben. Az erőszakos viselkedésminták a fiú számára tehát mindkét szülő részéről megerősítést nyerhetnek. A lánygyerek ugyanakkor megtanulhatja, hogy a nő–férfi konfliktusokban a nőnek nincs esélye saját szempontjának érvényt szerezni, ezért ki sem alakul benne az önérvényesítés, önmegvalósítás igénye. Vagy éppen ellenkezőleg: abbéli igyekezetében, hogy „ez vele soha ne fordulhasson elő”, maga is az anyja ellen fordul. A szülő–gyerek kapcsolatok gyakran hierarchikus voltából fakadóan figyelembe kell vennünk azt a lehetőséget is, hogy az anya, aki erőszakos férjével szemben esélytelen, a gyerekein kezd el uralkodni. Az emberi kapcsolatokban amúgy is gyakran elkerülhetetlen reakció, hogy a személy a hozzá közel állókon vezeti le azt, amivel nem tud, vagy nem akar megbírkózni -- ha ezt megteheti --, ami egyes bántalmazott anyák esetében a nekik kiszolgáltatott gyereken „csattan”. Ezek az anyák nemcsak a bántalmazó apától, hanem önmaguktól sem védik meg gyerekeiket, ami még nagyobb terhet ró a családban élő gyerekre, és még nagyobb felelősséget a pontos diagnózis tekintetében a szakemberekre. Az ilyen anyák ugyanis abban különböznek az öncélú bántamazást elkövetőktől, hogy saját bántalmazójuk eltávolítása esetén maguk nem folytatják a gyerekek bántalmazását, és általában együttműködőek a segítőkkel, míg ugyanez a bántalmazókról nem mondható el. A gyerek érdeke ilyen esetben is az tehát, hogy bántalmazott anyját és őt magát együtt helyezzék biztonságba. Csak ez után lehet eldönteni, hogy az anya az állandó félelemből szabadulva képes-e abbahagyi a gyermek bántalmazását. A bántalmazás számos fajtája szabálysértést vagy bűncselekményt valósít meg, és a legalapvetőbb emberi jogokat sérti meg. Ezek a tévhitek tehát ismét csak azt a cél szolgálják, hogy az erőszak-elkövető felelősségét csökkentsék és áthárítsák, miközben sikerrel erősítnek további káros sztereotípiákat is a családi hierarchiák jogosságáról, a nemi szerepekről, és a férfiak előjogairól.

 

„A részeg férfi nem tudja megállni, hogy ne legyen durva.” „Nem tehet róla: az ital beszél belőle.”

Az alkohol önmagában senkit nem tesz erőszakossá, viszont feloldja azokat a gátlásokat, amelyek egyébként esetleg kordában tartják az erőszakra való hajlamot. Az ivás és a bántalmazás két különböző probléma. Ha az egyiket megszüntetik, az még nem jelenti, hogy a másik is automatikusan megszűnik. Annak, aki iszik és erőszakos, mindkét probléma megoldásához segítségre van szüksége. Sajnálatos az a büntetőjogi gyakorlat, amely az életet és testi épséget veszélyeztető cselekményeknél (például közúti veszélyeztetés) ugyan súlyosbító körülménynek számítja be az előzetes alkoholfogyasztást, ám a partnerbántalmazás alatt fennálló ittas állapotot nem tekinti annak.

 

„A bántalmazó férfiak általában szegények és műveletlenek. A mi köreinkben ilyesmi nem fordul elő.” „A cigányoknál gyakoribb a családon belüli erőszak, mint a fehér családokban.” (Roma közösségekben hallani e tévhit fordítottját is, mely szerint „csak a gádzsók verik a feleségüket”.)

A felmérések azt mutatják, hogy az alacsony iskolai végzettség, az önálló kereset hiánya, a rossz munkaerő-piaci helyzet az átlagnál kiszolgáltatottabbá teszi a nőket. A tapasztalatok szerint ugyanakkor a magasabb társadalmi státusú, műveltebb elkövető nem kevésbé erőszakos, csak több erőforrással bír, és sokszor kifinomultabb bántalmazási technikákkal él, ezért esetleg maga az áldozat is nehezebben ismeri fel problémáinak valós gyökerét. Az erőszakos kapcsolatból való kilépésre általában a fehér, magasabb társadalmi rétegbe tartozó nőknek van a legnagyobb esélye.

 

„A családi verekedés csak egy-két pofont jelent.” „Ritka az igazán komoly verés. A legtöbb családban egyáltalán nincs erőszakkitörés.”

A párkapcsolati erőszak jellegéből adódóan egyre súlyosabb cselekményekhez vezethet: csak Magyarországon évente 50–150 nőt öl meg egykori házas- vagy élettársa. Ám a gyilkosságig fajuló erőszak csupán a jéghegy csúcsa: mint láttuk, a felmérések szerint élete során minden ötödik nő kerül olyan párkapcsolatba, ahol partnere rendszeresen megüti vagy megveri őt. Ez a probléma a jelenlegi magyar női népességet tekintve egymillió nőt érint, érintett vagy fog érinteni élete valamely pontján. A "elcsattan egy pofon" kifejezés kifejezetten káros: a bántalmazás soha nem egy pofonban nyilvánul meg, és a fizikai erőszaknak az arc megütésében való megnyilvánulása a bántalmazás során soha nem az első lépés (az ugyanis nem merítené ki a bántalmazás fogalmát). Az ilyen kifejezések a bántalmazás bagatellizálását valósítják meg, és így hozzájárulnak ahhoz, hogy az elkövetők folytathassák, az áldozatok pedig kötelességüknek érezzék, hogy eltűrjék az enyhének beállított erőszakot.

„Egy kívülállónak semmi köze hozzá, hogy mi folyik egy családi veszekedés során.”

Ez a közhely részben a család intim szférájára hivatkozik, hogy kizárhassa a családon belüli erőszakkal szembeni fellépést, részben pedig bagatellizálja az erőszakot, mely természetesen nem "veszekedés". Mivel a családon belüli erőszak számos esetben szabálysértéseket, bűncselekményeket és emberi jogi sérelmeket valósít meg, minden jogállam köteles ezek áldozatait megvédeni, bárhol is éri őket sérelem. A magánélet sértetlenségére való hivatkozás célja, hogy ne kelljen fellépni az elkövetőkkel szemben, mivel a fellépés megkövesedett és elavult társadalmi hierarchiákat rengethet meg. Csak erős jogállamokban sikerült eddig elérni, hogy az áldozatok jogai legalább akkora védelmet élvezzenek, mint az elkövetők jogai. Az állami felelősségvállalás egyik fontos lépése volt a magyar országgyűlés által elfogadott „A családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról” című 45/2003. (IV. 16.) számú Országgyűlési Határozat, amely a bántalmazásban élő emberek életének és testi épségének védelmét egyértelműen állami feladatként jelöli meg. A 2006. óta hatályos büntetőeljárási távoltartás (Be. 138/A.-139. §), és a megelőző távoltartásról szóló törvény (2009. évi LXXII. törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról) fontos jogosítványokat ad a hatóságoknak, hogy fellépjenek a családon belüli erőszak ellen. Mindenkinek van köze a családon belüli erőszakhoz, mert az az egész társadalmat érinti.

 

„Még mindig jobb egy erőszakos apa, mint a semmilyen.” „Ha az apa csak az anyát veri, de a gyereket nem, az nem árt a gyereknek.” "Amíg a gyerek kicsi, úgysem fogja fel, mi történik, tehát nem árt neki."

Nincs olyan felelős szakember (pszichológus, gyermekvédelmi szakember), aki azt állítaná, hogy a gyerek nem sérül maradandóan a bántalmazó légkörű családban. (E témában ld. még Alice Miller, és Judith l. Herman könyveit, valamint Susan Forward "Mérgező szülők" c. könyvét magyarul, és Lundy Bancroft könyveit angolul). És nincs olyan bántalmazott nő, aki előbb-utóbb ne érzékelné ezt az alapigazságot. És mégis, rendőrségi, ügyészségi és igazságügyi pszichológusi gyakorlat, hogy a 3 éven aluli gyerekről azt állítják, hogy az úgysem érzékel semmit a bántalmazásból. Ha van fokozat a felsorolt összes tévhit között, ez közelíti meg legjobban azt, amit már tévhitnek is nehezen lehet nevezni: sokkal inkább céltudatos hazugság, amelynek tudatos célja egy fennálló hatalmi helyzet fenntartása. Más területeken ugyanis a szakemberek soha nem próbálják meg elhitetni a társadalommal, hogy a gyerekek 3 éves koruk előtt nem tudnák érzékelni, hogy mi történik velük vagy körülöttük, és az ne lenne rájuk hatással. A bántalazó jelenléte önmagában is felmérhetetlen károkat okoz a gyermeknek, de Tóth Olga kutatása szerint a női partnerbántalmazási esetek harmadában a gyerekeknek is kijut a verésből. A bántalmazott gyerek igen gyakran válik agresszívvá (hiszen otthon megtanulta, hogy az agresszív viselkedés nyereséges az elkövető számára, akinek akarata minden körülmények között teljesül), apatikussá, magányosságra vagy öngyilkosságra hajlamossá. A gyerekkori szexuális zaklatás és a verés szintén igen gyakran együtt jár. Tóth Olga felmérése szerint az otthonukban rendszeresen vert lánygyerekek 30 százaléka szexuális zaklatást is átélt. Az a gyerek, aki maga nem kap verést, de látja, hallja, vagy egyszerűen csak tudja, hogy az apja veri az anyját, kényszerhelyzetbe kerül: semlegességét nem őrizheti meg, hiszen mindenképpen választania kell az általa szeretett személyek között: valamelyik féllel azonosulnia kell. Azonban bármelyiket is választja, ő maga csak veszíthet, miközben önmagát is elveszti. A lelki sérülést nem tudja elkerülni. Vannak gyerekek, akik úgy érzik, rajtuk, illetve az ő „jóságukon” vagy „rosszaságukon” múlik, hogy lesz-e aznap otthon verés vagy sem. Mivel azonban a bántalmazás nyilvánvalóan a bántalmazó folyamata, belőle indul ki, és az ő igényei szerint történik vagy nem történik, a gyereknek nincs esélye befolyásolni az eseményeket. Ugyanakkor állandó bűntudatot okoz neki, hogy semmi nem változik. Szeretnénk tehát leszögezni: a bántalmazó apa nem jobb, mint a válás. A válást önmagában elítélő, a családot mindenáron összetartani igyekvő társadalmi nyomás rendkívüli veszélyeket hordoz, és cserbenhagyja a gyereket is, és a védelmére törekvő anyát is. Egy gyerek kiegyensúlyozott fejlődését jobban biztosítja egy szeretetteljes, érzelmi támogatást biztosító egyszülős család (felhívnánk a figyelmet a „csonka család” kifejezés eleve megbélyegző voltára), mint egy erőszakos családtag jelenléte, akitől mindenki fél. A gyámhivatalok és bíróságok gyakorlata, mely szerint pl. a gyereknek a különélő szülővel való kapcsolattartásának elbírálása során üres szavakként értelmezik a gyerek érdekeinek elsődlegességét előíró törvényeket, és puszta formalitássá degradálják az elbírálási folyamatot ("Elment a gyerek a láthatásra, vagy nem ment el? Ha nem ment el, olybá vesszük, hogy az anya önhibája megvalósult. A gyerek azt mondja, hogy fél? Nem számít, beidézünk náhány paragrafust, és megbírságoljuk az anyát") a gyerek intézményes cserbenhagyásának gyakorlata. A gyerek örökre megtanulja, hogy a bántalmazástól nem védik meg, hogy a bántalmazó mindig eléri, amit akar (ezért az erőszakssággal szemben nem érdemes fellépni), az anyja tehetetlen, a felnőtteket nem érdekli, hogy vele mi lesz. Az anya és a gyerek ilyen csalódottságának és frusztrációjáak kárai egyéni és társadalmi szinten is szinte felmérhetetlenek.

 

„A terhes nő biztonságban van. Még az erőszakos férfiak is vigyáznak a születendő gyerek egészségére.”

A testileg vagy szexuálisan bántalmazott nők 21%-át a partnere a terhesség ideje alatt is megüti, sőt a terhesen bántalmazott nőket az esetek csaknem felében (40 százalékában) éppen a terhesség idején éri először testi erőszak. A terhesség idején a kifejezetten súlyos erőszak négyszer gyakrabban fordult elő, mint a bántalmazott nők körében általában.  Csaknem minden ötödik nő számolt be a verés következtében bekövetkezett vetélésről vagy egyéb belső sérülésről. A kutatások szerint a leggyakrabban érintett testrészek a has, a fej és a nyak, és az erőszak jellemzően ütés, harapás, fojtás, rúgás, illetve szexuális erőszak. A terhesség okozta eszkaláció oka részben az, hogy a bántalmazó férfi féltékeny, és nem viseli el, hogy partnere figyelmét ezentúl esetleg egy másik személy jobban leköti. További ok lehet, hogy a maga terhesség ténye (a házasságkötéshez hasonlóan) egyértelműen jelzi a férfi számára, hogy a nő kisebb eséllyel fogja majd elhagyni, bármit is tesz vele. A bántalmazó kapcsolatban ezért gyakoribb az is, hogy a terhesség nem a pár közös elhatározásából, vagy akár a nő kifejezett akarata ellenére jön létre. (Az adatok forrásait ld. pl. ebben a kutatásban.) A terhesség tehát egyáltalán nem nyújt védelmet az erőszak ellen, ha lehet, még kiszolgáltatottabbá teszi az áldozatot, és súlyos veszélyekkel jár a terhességre is (jelentőségteljes, hogy míg a magzat védelméről és a várandós nők felelősségéről a terhesség alatt az étkezéstől a káros szokásokig gyakran oly sok szó esik, az erőszaknak ezt a fajtáját a büntető törvénykönyv nem ismeri el a magzat veszélyeztetésének speciális formájaként, annak ellenére, hogy valószínűleg több százezer nőt érint Magyarorszgon is). A tanulmányok azt találták, hogy a terhesség alatti erőszak elkövetésének valószínűsítésére a legbiztosabb előrejelző a partner korábbi (akár szóbeli) erőszakos magatartása. Ezért ez a tévhit azért is kros, mert fenntartja azt a mítoszt, hogy a bántalmazó kapcsolato majd gyermek érkezése megjavítja. Ennek a mítosznak a nők is gyakran áldozatul esnek. Ezért rendkívül fontos, hogy bántalmazásra hajlamos partnerük magatartását alaposan megvizsgálva annak tudatában döntsenek -- ha a döntésre egyáltalán módjuk van -- a gyerekvállalásról, hogy igen kicsi a valószínűsége a bántalmazó jó irányba történő változásának a gyerek megjelenésével.

 

„Minek szült gyereket a nő egy olyan férfinak, aki veri? Megérdemli a sorsát.”

A nők gyakran hiszik azt, ha gyereket szülnek, akkor majd „minden rendbe jön”. Ezt a tévhitet erősíti bennük az a társadalmilag elfogadott sztereotípia is, amely szerint szerelemmel vagy egy gyerek érkezésével meg lehet változtatni a másik embert. A tapasztalatok azonban sajnos azt mutatják, hogy a saját elhatározása, kitartó akarata és az erre hajtó külső nyomás nélkül a párkapcsolati erőszakra hajlamos személy nem változik meg. A nő teherbeesése továbbá nem jelenti okvetlenül azt, hogy ő is akarta a gyereket, hiszen a bántalmazás folyamata nemegyszer szexuális erőszakot is magában foglal. Igen elterjedt szexuális bántalmazásfajta például a nemi erőszak vagy a nő reproduktív jogainak a kontrollálása: a férfi nem engedi, hogy a nő bármilyen fogamzásgátlót használjon, vagy abortuszra menjen. A gyerek gyakran eszköz arra, hogy a bántalmazó megszilárdítsa a nő feletti hatalmát, a gyerekgondozás fokozott ellenőrzése, bírálata pedig újabb lehetőséget teremt a manipulációra – amihez esetenként az intézmények, a tágabb család és az ismerősök is hozzájárulnak.

 

„A lelki erőszakot könnyebb elviselni, mint a testit.”

A lelki erőszak okozta sebek még évekkel azután is fájhatnak, hogy a fizikai sérülések már begyógyultak. A lelki bántalmazás (akár fizikai erőszak is kíséri, akár nem) a nő önértékelését, önbizalmát, kompetenciáját ássa alá, személyiségének alapjait rázza meg. Amennyiben a fentebb felsorolt tévhitek egymásnak ellentmondani látszanak, ne feledjük: a bántalmazás „logikája” azt írja elő, hogy a bántalmazó a hatalmát demonstrálhassa. Ennek érdekében gyakorlatilag minden eszköz alkalmas lehet: a bántalmazó néha egymásnak merőben ellentmondó indokokat és módszereket vonultat fel.

A hamis vád és a "szülői elidegenítés szindróma" mítosza

Kuszing Gábor írása a bemutatja, hogy a szexuális erőszakkal kapcsolatos hamis vádról szóló, és a nem létező "szülői elidegenítési szindrómáról" szóló általános elképzelések jó esetben tévesek, rosszabb esetben tudatos hazugságok. Ezek a mítoszok nem szolgálnak mást, mint az elkövetők felelősségre vonásának elhárítását, elkerülését.

Hamis vád-e a hamis vád?

A nők nem vádaskodnak alaptalanul incesztus- és nemierőszak-ügyekben

Az utóbbi időben a sajtóban több olyan híradás is megjelent, amely szerint válófélben lévő nők vádaskodtak azzal, hogy a férfi partnerük szexuálisan bántalmazza a gyereküket vagy őket annak érdekében, hogy a válás során előnyhöz jussanak, például nekik ítéljék a gyerek felügyeleti jogát. Az ilyen esetek magyarázata során egyre többet hallani a szülői elidegenítési tünetegyüttesről (angol nevén parental alienation syndrome – PAS). E szerint az elképzelés szerint a gyerekek csak azért számolnak be az incesztusról, mert az anya befeketíti előttük az apjukat, és telibeszéli a fejüket a szexuális bántalmazással. Arról is hallani, hogy a partnerkapcsolaton belüli nemi erőszak ügyeiben is csak rosszindulatú nőkről lenne szó. Lássuk, milyen tudományos érvek támasztják alá ezeket a feltételezéseket.

Magyarországon nem gyűjtenek adatokat külön a családon belüli erőszakról, így az ilyen esetek nyomon követése nehézkes. Emellett a Patent Egyesület és jogsegély szolgálatának esetei alapján jellemző, hogy az ilyen esetekben a hatóságok nem, vagy csak felületesen nyomoznak, és a Patent és a NANE Egyesület által közösen jegyzett 2007-es kutatásból az is kiderül, hogy a nyomozás leginkább azt firtatja, hogy a nemi erőszak sértettje, valamint az incesztus sértettjének gondviselőjeként eljáró anya hazudik-e vagy beteg személyiségű-e, miközben sokkal ritkábban vizsgálják a gyanúsított igazmondását és személyiségét.i A kutatási eredmények szerint ráadásul az ilyen vizsgálatokra felkért igazságügyi pszichológus szakértők többségének vannak olyan nézetei, amelyek alapján felmentés jár az incesztus vagy a nemi erőszak elkövetőjének, vagy az áldozatot kell hibáztatni. Ez elfogultságot jelent a gyanúsított pártján. Ezért ha lennének is adatok arról Magyarországon, hogy milyen gyakorisággal használják a magyar nők az incesztus vagy a nemi erőszak hamis vádját, akkor sem lennének megbízhatóak. Legjobb, ha ebben a helyzetben a nemzetközi szakirodalmat vizsgáljuk meg.

Kanadában két, nagy reprezentatív mintán alapuló kutatást is végeztek állami megrendelésre az incesztusügyekkel kapcsolatos hamis vádak tárgyában. Egy 2003-as adatokon alapuló kutatásból az derül ki, hogy a bejelentett incesztuseseteknek mindössze 4%-a rosszindulatú hazugság.ii Hasonló eredményekre jutott egy 1998-as adatokra alapuló, kanadai reprezentatív vizsgálat is, amely kifejezetten a gyerekelhelyezési és láthatási ügyekben vizsgálata az incesztus vádját. Ebből az derül ki, hogy az ilyen ügyeknek csak 12%-ban van csak szó szándékos hamis vádról. A 12%-nyi szándékos hamis vádon belül, a szándékos hamis vád 43%-át a felügyeleti joggal nem rendelkező szülő (aki tipikusan az apa) terjeszti elő, 19%-uk ismerősöktől származik, és csak 12%-uk (az összes eset alig 1,5%-a) származik a felügyeleti joggal rendelkező szülőtől (aki tipikusan az anya), valamint 2%-uk a gyerektől. Vagyis nem igaz, hogy az anyák a gyerek fölötti felügyelet megszerzésére használják az incesztus hamis vád ját – a közkeletű felfogással ellentétben épp az apák teszik ezt.iii

Tovább

 

A "PAS" szakértői cáfolata: dr. Császár-Nagy Noémi gyermek- és felnőtt klinikai szakpszichológiai igazságügyi szakértő ebben az interjúban arról nyilatkozik, hogy a gyerekek "betanítása" az őket ért erőszakkal kapcsolatban teljesen valószínűtlen. A szexuális visszaélés tüneteit a gyermek nem tudja betanításra produkálni, a szakértőnek képesnek kell lennie e tünetelet felismerni és valós súlyuknak megfelelően kezelni.


 

i Wirth J. szerk. Rendszerbe zárva. Hogyan kezeli az igazságügyi rendszer a nők és gyerekek elleni férfierőszak jelenségét ma Magyarországon? NANE Egyesület–Patent Egyesület, Budapest, 2009.

ii Trocmé, N. – Fallon, B. – MacLaurin, B. – Daciuk, J. – Felstiner, C. – Black, T. – Tonmyr, L. – Blackstock, C. – Barter, K. – Turcotte, D. – Cloutier, R.: Canadian Incidence Study of Reported Child Abuse and Neglect – 2003: Major Findings. Minister of Public Works and Government Services Canada, 2005.

iii Trocmé,N. – Bala, N.: False allegations of abuse and neglect when parents separate. Child Abuse & Neglect, 2005, 29, 1333–1345.

Miért bántalmaznak a férfiak?

Az alábbi olvasmányok arra a kérdésre adnak választ, hogy miért bántalmaz valaki. Bár bántalmazni mindenki tud, a módszeres bántalmazás olyan társadalmi hierarchiákra épül, amelyek a társadalom meghatározott (és azonosítható) csoportjai között állnak fent. A szülő-gyerek és a férfi-nő viszonyrendszerben a legismertebb ez a hierarchia, de nagyon sok társadalmi csoport között áll fenn hasonló társadalmi hatalom-különbség. Ezt ismerik fel az antidiszkriminációs törvények, amikor meghatározzák az úgynevezett védett csoportokat, akikkel szemben tilos a hátrányos megkülönböztetés. A diszkriminációtól ezek a törvények azért szokták védeni az emberek valamilyen tulajdonsággal rendelkező csoportjait, mert minden társadalomban megfigyelhető, hogy ezeket a csoportokat rendszeresen éri a hátrányos megkülönbözetetés kisebb-nagyobb formája. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló magyar törvény például 19 olyan társadalmi csoportot nevez meg (8. §), melyet a törvény kifejezetten véd a hátrányos megkülönböztetéstől. A nők elleni erőszak a nőkkel szembeni diszkrimináció egyik szélsőséges formája, a bántalmazás pedig a több társadalmi hatalom érvényesítésének szélsőséges formája.

Az alábbi írások kifejtik és bemutatják a hatalomgyakorlás e formájának működési mechanizmusait:

Lundy Bancroft: Mi jár a bántalmazó fejében? Az erőszakos és uralkodni vágyó férfi

Szil Péter: Miért bántalmaz, miért bántalmazhat? - A családon belüli erőszak: a férfiak felelőssége

Luis Bonino - Szil Péter (Kuszing Gábor közreműködésével): Hétköznapi hímsovinizmus - A párkapcsolati erőszak, amit még nem nevezünk annak

Dina McMillan: De hiszen azt mondja, hogy szeret!

Miért maradnak a nők?

Miért maradnak a nők a bántalmazó kapcsolatban?

 

Bár nem tartjuk feltétlenül jogosnak ezt a kérdést -- semmiképpen nem az előtt, hogy valaki arra keresné a választ, hogy miért bántalmaznak a férfiak -- olyan gyakran halljuk, és a bántalmazottak is olyan gyakran hallják, hogy alább felsoroljuk a legfontosabb okokat. Ha elolvasta a tévhitek és tények oldalt, akkor erre a kérdésre már ott is sok választ találhatott. Itt van azonban néhány további ok, amelyek a nőket általában benne tartják a kapcsolatokban – akkor is, ha partnerük erőszakos:

A nők és férfiak társadalmi szerepeiről szóló hiedelemrendszer a nőkre éppen úgy hat, mint a férfiakra

Gyerekkorukban a nők is sok mindent megtanulnak magukról és az emberi kapcsolatokról. Úgy nevelik őket, hogy elhiggyék: a legfőbb, esetleg egyetlen céljuk a nagy Ő-re várni, majd jó feleséggé és anyává válni, és megfelelni mások elvárásainak. A női szerepmodellek értelmében feladatuk boldoggá tenni a férjüket, családjukat, és ha valami miatt megromlik a kapcsolat, az ő dolguk, hogy megpróbálják rendbe hozni. Az erőszakról a nők is ugyanazt tanulták, amit a férfiak:

Az igazi férfi uralkodik a családban. A nőnek meg kell hunyászkodnia, és igazat kell adnia férjének, ha annak nem tetszik valami az ő viselkedésében. Sem a család, sem az ismerősök, sem a társadalom nem ítéli el, ha egy férfi veri a feleségét. A problémákat erőszakkal meg lehet oldani.

Amennyiben egy nő hosszabb távon bántalmazó kapcsolatban élt, illetve ha a környezete láthatóan azt az üzenetet sugározza felé, hogy a bántalmazás nem olyan jelentős probléma, előbb-utóbb maga is hinni kezd efféle tévhitekben.

 

Az erőszak ciklikussága

Lenore Walker pszichológus (Denver, Egyesült Államok) éveken át tanulmányozta a bántalmazó párkapcsolatokban lezajló folyamatokat. Az ő elmélete az „erőszak ciklusának” fogalma, amely segít megérteni az ilyen kapcsolatok dinamikáját. Walker szerint az erőszakos párkapcsolat egyfajta körforgás-jellegű, ciklikus mintázatot követ, melyben három jól elkülöníthető szakaszt figyelhetünk meg: a feszültség felgyülemlésének szakaszát, az erőszakkitörést és a „mézeshetek” szakaszát.

A feszültség felgyülemlése során a kapcsolatban egyre sűrűsödnek és súlyosbodnak a súrlódások: a férfi mindenben hibát talál, mindenbe beleköt, esetleg szóban bántalmazza partnerét. A nők elmondják, ilyenkor úgy érzik, mintha tojáshéjon járnának, esetleg próbálnak mindenben megfelelni partnerük vélt és valós elvárásainak, hátha ezzel csökkenteni tudják annak idegességét. Ez a feszültség egészen a férfi erőszakos kitöréséig növekszik, majd az erőszakcselekményben „oldódik”.

Az erőszakkitörés történhet szóban vagy tettlegesen, lehet egy pofon vagy akár a nő gyerekek előtti megerőszakolása.

A bántalmazást követően az elkövető nemegyszer mélységes megbánást mutat: bocsánatot kér, kedvesen és szeretetreméltóan viselkedik, fogadkozik, hogy ilyesmi soha többé nem fordul elő,és ő nagyon szereti a nőt. Ebben a fázisban az udvarlási időszak kedvességei is megjelenhetnek apróbb vagy értékes ajándékok, virágcsokor, bonbon vagy ékszerek formájában, ezért ezt az időszakot néha a „mézeshetek” kifejezéssel szokták jelölni. Mint Walker kimutatta, a „békülési” szakasz alapvetően fontos a nő lelki ellenállásának megtörésében, a kapcsolatban tartásában, így az szerves része a bántalmazási folyamatnak. A „mézeshetek” szakaszt tovább bonyolíthatja a férfi esetleges alkoholizálása is, amikor a fogadkozások között az ivás abbahagyása és a szaksegítség keresése is megjelenik az ivás miatti mélységes bűntudattal keveredve. Ezt az átmeneti szakaszt ismét a feszültség felgyülemlésének időszaka követi, és így tovább.

A ciklikusságon túl a folyamat további jellemzője, hogy a megjelenő erőszak idővel súlyosbodik, eszkalálódik. Egyrészt a szakaszok időben egyre gyorsabban követik egymást: míg a kapcsolat elején egy-egy erőszakos jelenetet többhónapos időszak is elválaszthat egymástól, addig később ezek akár mindennapossá is válhatnak. Másrészt az erőszak foka is egyre súlyosabbá válik. Az első alkalmakkor az elkövető pusztán szavakkal bántja a nőt, ám az évek során egyre durvább módszereket alkalmazhat. Az eszkaláció néha a nő „véletlenszerű túlveréséhez” vezet. Ilyenkor számos periratban olvasható, hogy a bántalmazó enyhítő körülményként próbálja feltüntetni a nő évek óta tartó verését: „Máskor is kibírta, nem értem, most mi történt. Nem akartam megölni.” Sajnálatos módon ezzel az érveléssel egyes ügyészek és bírók is azonosulnak, így vannak ítéletek, amelyekben az éveken át tartó súlyos bántalmazás enyhítő jellegű körülményként jelenik meg.

Tudni kell azonban, hogy nem minden bántalmazó párkapcsolat írható le a fenti modell segítségével. Az érzelmi és gazdasági erőszakot a bántalmazó sokszor folyamatos és állandó stratégiaként használja, ezért ez mindennapi normává válhat, amely mindenfajta ciklikusságot nélkülöz.

 

Az anyagi kiszolgáltatottság

A bántalmazó kapcsolatban az anyagi források feletti rendelkezést általában a bántalmazó kizárólagosan gyakorolja, vagy legalábbis igyekszik ezt elérni. Előfordulhat, hogy nem akar dolgozni, és ezért „engedi”, hogy a partnere munkát vállaljon a házon kívül, előfordul, hogy akkor érzi biztosabbnak a partnere feletti uralmat, ha még a fizető munkáját is megakadályozza, de mindkét esetben ő rendelkezik a pénz felett. Hasonló a helyzet az egyéb anyagi javakkal. A bántalmazók általában mindent elkövetnek, hogy az ingatlan az ő nevükön legyen, vagy az ő nevükre kerüljön, a hiteleket a nő vegye fel, a számlák a nő nevére érkezzenek, a nőnek ne legyen külön bankszámlája, és esetleg még a „közös” bankszámlán se rendelkezzen aláírási joggal. A bántalmazásnak meglepően gyakran (és nem is mindig titkoltan) az a célja, hogy a nő javait a partnere megszerezze. Ha ez a helyzet, akkor a bántalmazottnak az a döntése, hogy a kapcsolatból kilép, könnyen jelentheti az összes anyagi javaitól, lakhatásától, örökségétől (pl. ha felhasználták a „közös” ingatlan fejlesztésébe) való megfosztást. Nemzetközileg ismert statisztikai tény, hogy válás után a nők gazdasági helyzete általában lényesen romlik, míg a férfiaké lényegesen javul. Ehhez járulnak még a bántalmazók által gyakran sorozatban indított peres eljárások, melyeknek költségeit a nőtől megszerzett, vagy a családtól korábban visszatartott javakból, és gyakran eltitkolt jövedelmükből fedezik, míg volt partnerük a bántalmazást el nem ismerő igazságszolgáltatási rendszernek is köszönhetően anyagilag nem tud lábra állni. Ez a bántalmazóknak nem ritkán kimondott célja is. Ha tehát egy bántalmazott nő anyagi kiszolgáltatottság miatt nem lép ki könnyen a kapcsolatból, arra jó oka van. Ha mégis megteszi, a jelen körülmények között annál elismerésre méltóbb.

 

A gyerekek

A bántalmazott nők sokfelől hallják azt a romboló tévhitet, hogy „egy erőszakos apa még mindig jobb, mint ha nem volna apjuk.” Gyakran maguk is vallják ezt – általában addig, amíg a a gyerekeiket közvetlenül nem éri bántalmazás, „csak” tanúi az ő bántalmazásának. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy ezt a káros nézetet szakemberek és az ellátórendszer, illetve az igazságszolgáltatás munkatársai is gyakran erősítik. Így tehát, még ha a bántalmazott nő már nem is vallja magáénak ezt a tévhitet, hanem mindent igyekszik elkövetni a gyermekei biztonságának megteremtése érdekében, a gyermekvédelmi rendszer gyakran visszaveti őt a kapcsolatba, ugyanakkor elvárja tőle, hogy védje meg a gyermekeit.

 

Az egyedülléttől való félelem

A bántalmazásnak szerves része a bántalmazott önértékelésének, önbecsülésének módszeres lerombolása. A bántalmazók gyakran próbálják meg lehitetni áldozatukkal, hogy „egyedül még egy számlát sem tudnának befizetni”, vagy hogy örülhetnek, hogy ő legalább velük van, mert „úgysem kellenének senkinek”. Az ilyen módszeres rombolásnak általában megvan a hatása: a bántalmazott maga is elhiszi, hogy önállóan nem tudna megállni a lábán, hogy „úgyse találna jobbat.” Ehhez adódik még két, ezt a hitet erősítő tényező: az egyik objektív, és a bántalmazó gondoskodik róla a nő anyagi függőségének kialakítása során, a másik társadalmi, és abban a hiedelemben nyilvánul meg, hogy egy nő nem ér sokat, ha nincs férfipartnere. Ez utóbbi oda vezet, hogy a nő talán már a kapcsolat előtt is meg volt győződve arról, hogy muszáj, hogy férfi partnere legyen, így eleve kiszolgáltatottabb volt a kihasználással, bántalmazással szemben. Akinek önértékelése akár már a kapcsolat előtt (gyakran korábbi, gyermekkori bántalmazás miatt), akár a bántalmazás következtében olyan alacsony, hogy azt vallja, „a kevés szeretet is jobb, mint a semmi”, annak általában nincsenek meg az eszközei arra, hogy a bántalmazás korai jeleit megfelelő figyelmeztetésnek értékelje. További objektív tényező lehet, ha a bántalmazott (akár a bántalmazás következtében, akár attól függetlenül) valamilyen betegségben szenved, vagy fogyatékkal él, és tisztában van azzal, hogy az ellátórendszer sem anyagilag, sem gyakorlatilag nem nyújt megfelelő támogatást. Ezeket az objektív és szubjektív tényezőket kell legyőznie annak a nőnek, aki fél az egyedülléttől, és bántalmazó partnere van. Ha képes rá, annál elismerésre méltóbb.

 

Kötődés

A traumás kötődés, más néven Stockholm-szindróma a bántalmazottakban igen gyakran kialakul. Azt a kötődést nevezi így a szakirodalom (Miller, Herman, és mások), amelyben egy személy olyan valakihez kötődik, aki azon kívül, hogy azt állítja, hogy szereti, vagy vigyáz rá, vagy (bizonyos feltételek mellett) nem fogja bántani mégis rendszeresen bántja, megalázza, kínozza. A „tanult tehetetlenség” jelenségét elsőként túszok és bebörtönzött emberek viselkedésében figyelték meg. Ez az úgynevezett Stockholm-szindróma vagy más néven traumás kötődés. A tünetcsoport jellemzője a fogva tartó nézőpontjával való teljes azonosulás: a fogvatartó hatalma és az általa kialakított mesterséges elszigeteltség miatt a foglyok elhiszik, hogy fogvatartójuk alapvetően jó/mindenható, és ezért nekik nincs okuk/esélyük a menekülésre. Ezek az emberek még a nyilvánvaló menekülési lehetőségeket sem próbálják kihasználni. Ugyanígy azok a nők, akiket partnerük tart fogva a szerelem és a megfélemlítés sajátos közegében, az állandó félelem és feszültség mellett egyfajta erős érzelmi kötődést is megélnek. A foglyokhoz hasonlóan zavartak, kimerültek lesznek, és nincs energiájuk ahhoz, hogy változtassanak a helyzetükön. Ebben a hitükben nemcsak maga a bántalmazó erősíti meg őket, hanem sokszor környezetük is. Sok nőnek alig van olyan családtagja vagy ismerőse, aki komolyan venné a problémáját. A traumás kötődés kialakulása pszichológiailag „normálisnak” tekinthető, mivel az összezavarodott (hol szeretett, hol bántott), és gyakran a problémával magára hagyott személy számára nincsen túl sok kapaszkodó az objektív mérce kialakításához. Gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt kialakulhat ilyen kötődés. A kötődés nem ritkán valóban a túlélés feltétele: a lelki szükségleteken (a szeretetre, intimitásra való igényen) túl a bántalmazás gyakran komoly fizikai fenyegetettséget jelent egy olyan személy részéről, aki – amikor nem bántalmaz – tud és szokott kedves lenni. Gyermekek esetében ezt erősíti az a hit, hogy a szülőket minden körülmények között szeretni kell (ezt a gyerekek egyébként gyakran hallják másoktól is, és közismert, hogy még felnőtt korban, amikor igyekeznek megszakítani a kapcsolatot bántalmazó szüleikkel, akkor is sokan értetlenkedve és felháborodva fogadják ezt a döntésüket). Felnőttek esetében pedig általában több tényező is közrejátszik ennek erősítésében: egyrészt a kapcsolat korai szakaszában érzett szerelem („szeretem a férjemet, hiszen azért mentem hozzá), másrészt az erőszak ciklikusságában már említett békés időszakok („amikor nem erőszakos, akkor nagyon jó ember”), harmadrészt a házasságról alkotott felfogás („jóban-rosszban”, „holtomiglan-holtodiglan” „ez a nők sorsa, én sem kívánhatok jobbat”, „a feleség dolga összetartani a családot” ), mely nem ismeri el a nőknek azt a jogát, hogy bántalmazástól mentesen éljenek, és amely ugyanakkor a bántalmazást, mint egy „betegséget” fogja fel („ez nála valami betegség, ha rokkant, vagy rákos lenne, akkor sem hagynám el”) . Aki ezek ellenére kilép egy bántalmazó kapcsolatból, annál nagyobb elismerést érdemel.

 

Bűntudat

Nagyon sok bántalmazott nő számol be arról a paradox állapotról, hogy neki van bűntudata, ha el akarja hagyni a bántalmazót, vagy ha elhagyta. Ezt a bűntudatot általában a bántalmazók is különös gonddal táplálják – egyébként nem csak saját magukkal kapcsolatban, hanem igyekeznek mindennel kapcsolatban bűntudatot kelteni a bántalmazottban. Erre gyakran a legkézenfekvőbb eszközök a gyerekek: szemrehányást tesznek, ha az anya házon kívül dolgozik, tanul, vagy bármi egyebet csinál, mert nincs a gyerekeivel, „milyen anya az ilyen?”, és általában is kétségbe vonják az anyai szerepében, kihangsúlyozva, hogy mennyit árt a gyermekeinek. Egyéb területeken is bűntudatot igyekeznek kelteni, így pl. féltékenységüket a nő viselkedésének róják fel. Akár számos területen megkérdőjelezik a nő képességeit, akár nem, a bűntudatkeltés egyik gyakori módja, hogy önmagukat állítják be elveszettnek a nő nélkül. Ennek lehetnek objektív körülményei – pl. betegség („de hát olyan beteg, ha mellette maradok, jobban tudok neki segíteni”) , vagy valamilyen függőség, amelyben a nő szerepe az, hogy azt eltűrje, és hogy minden értelemben eltakarítsa a romokat –, de az is előfordulhat, hogy ez a módszer csak akkor jut szerephez, ha a nő bejelenti válási szándékát. Ilyenkor a végső eszköz az öngyilkossággal való fenyegetőzés, vagy ennek megkísérlése. Az ettől való félelem („azt mondta, megöli magát, ha elhagyom”) igen jó eséllyel benne tartja a bántalmazottat a kapcsolatban. A bűntudatkeltésnek egy másik forrása magának a bántalmazásnak a betegségként való beállítása. Ezekben az esetekben a bántalmazott abba a látszólag abszurd helyzetbe kényszerül, hogy neki kell megérteni a bántalmazót („de hiszen ő is így nőtt fel, és próbálja nem csinálni, de nem sikerül neki”) és segíteni neki, hogy éppen az ő bántalmazásáról leszokjon. Ennek alátámasztására a bántalmazó általában magát a bántalmazást is az áldozat felelősségévé teszi („A férjem szerint én vagyok a házasságunk megromlásának az oka. Miattam van olyan sok problémánk.” „Biztosan az én hibám.” ), így kétszeresen is az áldozattól függ, hogy a bántalmazás abbamarad-e: tud-e „úgy viselkedni”, hogy „ne kelljen” bántalmazni , és tud-e elég megértő lenni, hogy segítsen az elkövetőnek leszokni a bántalmazásról. Ez egy eleve vesztes helyzet, hiszen a bántalmazás célirányos és közvetlen hasznot hajtó tevékenység, így a bántalmazók nem szokták úgy gondolni, hogy nekik hasznos lenne arról leszokniuk, a bántalmazott azonban az ígéretekben és őszintének tűnő megbánásokban bízva akár újult erővel is beleveti magát bántalmazó partnere „segítésébe”. A bántalmazó kapcsolatból való megszabadulás első és kritikus lépése ezért gyakran az, hogy az áldozatnak sikerül-e átlátnia ezt az ördögi kört, és felülkerekednie bűntudatán.

 

A bántalmazás tényeiből adódó okok

A bántalmazás súlyának lebecsülése vagy tagadása nem ritkán elsősorban a bántalmazótól származik. A bántalmazottnak azonban szintén fűződik érthető „érdeke” ahhoz, hogy azt gondolja „annyira azért nem rossz a helyzet”. A kapcsolatba, a partnerválasztásába, és a partnerébe vetett hite mind súlyosan sérülnének, ha szembenézne az erőszak valódi súlyával. Az a cél is sérülne, hogy a kapcsolatot ”egyben lehessen tartani”, ami pedig nem öncél: a társadalmi és családi elvárások mind arra ösztönzik, hogy ezt megpróbálja. Ugyanezek a tényezők arra is buzdítják, hogy szégyenének, zavarodottságának, megalázottságának ne adjon hangot. A legtöbb bántalmazott nő életében van olyan időszak, amikor azt hiszi, ez csak vele történik meg, és ha nem beszél róla, akkor végigélheti így az életét, és sosem derül ki. És valóban, amikor eljut odáig, hogy mégis hangot ad neki, akkor a legtöbb bántalmazott nő a társadalom rosszallásával találja szembe magát. A bántalmazás természetéből is, és az emberi természetből is egyaránt adódik, hogy a bántalmazottak is reménykednek, és bizakodnak: elhiszik az ígéreteket, bíznak benne, hogy partnerük „majdcsak megváltozik”, vagy „ha leszokik az ivásról/megszületik a gyerek/lesz munkahelye, akkor minden jobbra fordul”. Sokszor kell ebben a reményben csalódni ahhoz, hogy a bántalmazott szembenézzen a valósággal: partnere nem változik meg, és a dolgok nem jobbra, hanem egyre rosszabbra fordulnak. Nagyon kevés bántalmazó van, aki partnere unszolására valóban felhagy a módszeres bántalmazással. Különböző kényszerű helyzetekben előfordul, hogy a fizikai erőszakot megszüntetik, de a szóbeli, gazdasági, lelki erőszakot általában ez esetben is folytatják. Ez ugyan általában szintén elég ahhoz, hogy a nőt a kapcsolatban tartsa, de fontos tudni, hogy a bántalmazásnak ezek a formái is lehetnek nagyon súlyosak: sok túlélő szerint a lelki erőszak rosszabb, mint a fizikai. Végül bántalmazottak nem ritkán „egyszerűen” félelemből maradnak a kapcsolatban: „Megfenyegetett, hogy bárhová megyek, megtalál, és megöl a gyerekekkel együtt.” Tekintettel arra, hogy mire idáig jut a kapcsolat, a bántalmazó általában már kiépített egy „mindenható” státuszt, előfordulhat, hogy a nő nem látja teljesen pontosan, hogy a bántalmazó valóban képes lenne-e ezt megtenni. Ugyanakkor ez pontosan az a helyzet, amikor a legnagyobb óvatosság indokolt: minden nemzetközi adat azt mutatja, hogy a bántalmazottak elég pontosan fel tudják mérni, hogy volt partnerük képes-e ölni, és minden nő, akit volt bántalmazója ölt meg, előre jelezte ezt valakinek. Mindazok tehát, akik szerint ez a félelem alaptalan, gondoljanak a Magyarországon évente volt partnerük által meggyilkolt nőkre és gyermekeikre, és vegyék nagyon komolyan a feladatot: az a nő, aki ilyen fenyegetés mellet is úgy dönt, hogy saját és gyermeki biztonságát megpróbálja megteremteni, minden segítséget, támogatást és elismerést megérdemel.

Látványos erőszak hiányában is jelen van az ilyen kapcsolatokban a manipuláció: bűntudatkeltés, lelkiismeret-furdalás ébresztése, az érzelmekre való ráhatás érzelgős szeretetkifejezések formájában, vagy úgy, hogy az erőszakos partner a szereret kifejezésének hiányát rója fel – amelynek azonban nincs határa. A bántalmazott jellemzően elveszti határait. Ha nen biztos benne, hogy ez igaz-e Önre, érdemes ellenőriznie, hogy kapcsolata bántalmazó-e (erre használhatja pl. a NANE egyesület "Jól működő párkapcsolat" c. szórólapját).

A fojtogatás súlyáról a párkapcsolati erőszakban

Fojtogatás a párkapcsolati erőszakban1

Amerikai ügyészi állásfoglalás arról, hogy a családon belüli erőszak körében elkövetett fojtogatás önálló tényállássá tételére és büntetésének emelésére van szükség

Fred Karasov a Hennepin megyei ügyészi hivatal főügyésze, az erőszakos bűncselekmények osztályának szexuális bántalmazásokkal foglalkozó minneapolisi (Minnesota állam, USA) csoportjában dolgozik. Karasov a párkapcsolaton belüli erőszakkal kapcsolatos büntetőeljárások szakértője, korábban az erőszakos bűncselekmények osztályának családon belüli bántalmazásokkal foglalkozó csoportjának volt felügyelő ügyésze és a Hennepin megyei családon belüli erőszakos haláleseteket felülvizsgáló minnesotai csoportnak volt tagja. Az alábbiakban kifejti a párkapcsolaton belüli erőszak körében elkövetett fojtogatási kísérletek súlyosságát, valamint azt, hogy miért támogatja az új jogszabály meghozatalát, amely ezekre az esetekre emelt büntetéseket írna elő.

Az áldozatát fojtogató bántalmazó szó szerint annak életét tartja kezében és ezt mindketten tudják. Az áldozatok úgy írják le, mint életük egyik legrémisztőbb eseményét. Több alkalommal bizonyítást nyert, hogy a fojtogatás rendkívül magas helyet foglal el a letalitás-értékelő skálán, ami azt jelenti, hogy egy fojtogatásos bántalmazást átélt nő esetében igen nagy a veszélye annak, hogy gyilkosság áldozatává válik. Tehát a fojtogatás sokkal súlyosabb cselekmény, mint egy más módon elkövetett bántalmazás. Ennek ellenére a 2004. októberi állapotok szerint csak három állam – Missouri, Oregon és Észak-Karolina – rendelkezik kifejezetten a fojtogatás cselekményére vonatkozó jogszabályokkal.

Egyesek azzal érvelhetnének, hogy a bántalmazással foglalkozó jelenlegi minnesotai törvények elégségesek a fojtogatás kezeléséhez, mivel jelentős vagy komoly testi sértés okozása ezeket a bántalmazásokat a súlyosabb büntetésekkel sújtandó büntettek közé emeli. A probléma abban áll, hogy szinte soha nem találhatók jelentős vagy komoly testi sértésre utaló jelek, valójában gyakran SEMMIFÉLE látható sérülés sincs. A fojtogatás okozta külső nyaki sérülések a jelenlegi jogszabályok alapján nem elégségesek a bűncselekmény vádjának alátámasztásához. Nem biztos, hogy a belső sérülések – ha egyáltalán vannak ilyenek – megállapítására irányuló orvosi vizsgálatok olyan orvosi bizonyítékokat tárnak fel, amelyek a jelenlegi törvények alapján alátámasztják a minősített eset vádját. Annak ellenére, hogy a bántalmazásra vonatkozó hatályos jogszabályok alapján az orvosi bizonyíték megléte (például gége- vagy hangszálsérülés) alapvető követelmény ahhoz, hogy ezekben az esetekben sikeresen lehessen bűnvádi eljárást indítani, az orvosi bizonyíték hiánya nem csökkenti a cselekmény súlyosságát és az áldozat által érzett rettegést, amikor éppen fojtogatják, és azt hiszi, hogy meg fog halni.

Jelenleg a vádak súlyosságának meghatározásakor semmilyen kötelező megfontolás nincs a sérülések helye vonatkozásában. A karon látható zúzódás pontosan annyira tekintendő súlyosnak, mint a fojtogatás okozta nyaki zúzódás. A minnesotai törvényhozó testület felismerte, hogy a sérülések helye igen fontos szerepet játszik a bántalmazás súlyosságának megítélésénél, ezért módosította a törvényt a gyermekbántalmazások vonatkozásában. Új önálló bűncselekményt hoztak létre arra az esetre, amikor egy négy év alatti gyermek fején, szemén vagy nyakán zúzódások találhatók, vagy testén többszörös zúzódások láthatók, mivel e területek sérülései komoly veszélyt jelentenek a gyermek számára. Ugyanezt a megkülönböztetés kell megtenni a fojtogatás eseteiben is.

Elérkezett az idő annak elismerésére, hogy a fojtogatás nagy veszélyt jelent az áldozat számára és súlyos bűncselekményt testesít meg, ezért erre vonatkozóan külön jogszabályt kell alkotni.

Susan Gaertner Ramsey megye megyei ügyésze (Saint Paul, Minnesota állam) és a családon belüli erőszak büntetőeljárási szakértője. Megyei ügyészként ő irányította a párkapcsolati erőszak együttes nyomozói egységének létrehozását: ez a különleges nyomozóegység azokra a családon belüli erőszak keretében elkövetett bántalmazásokra fókuszál, amelyeknél gyermekek vannak jelen.2

„Molly egész testében reszketett, amikor a rendőrség megérkezett St. Paul-i lakására. Nyakán és torkán csúf vörös karmolások és ujjnyomok éktelenkedtek. A 25 éves nő könnyeivel küszködve mondta el a rendőrségnek, hogy barátja dühbe gurult, megragadta a nyakát és addig fojtogatta, amíg el nem ájult. Amikor magához tért, a férfi ráborította a szemetet és megfenyegette. Molly valahogy kijutott a lakásból és segítségért kiáltott. Szerencsére az egyik szomszéd közbeavatkozott és kihívta a rendőrséget. A nőnek szerencséje volt, hogy túlélte a támadást. A fojtogatott személy másodpercek alatt eszméletét vesztheti és néhány percen belül meghalhat. Molly valószínűleg veszélyesen közel került ahhoz, hogy átlépje az élet és halál közti keskeny vonalat.”

Nagyon súlyos esetről volt szó, az ügyészek mégis csak ötöd rangú bántalmazással – vétség elkövetésével – tudták megvádolni az elkövetőt.

A minnesotai törvényhozó testület jelenleg egy olyan törvényjavaslatot tanulmányoz, amely létrehozná a családon belüli bántalmazás keretében elkövetett fojtogatás bűncselekményét. Egyetlen elsődleges ok miatt van kétségbeejtően szükségünk erre az új törvényre: az emberölés megelőzése miatt. Szomorú tény, hogy a fenti eset nem szokatlan. A rendőrség és az ügyészek számtalan olyan családon belüli bántalmazással találkoznak, ahol fojtogatás is történt. A kutatási eredményekből és saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy a családon belüli bántalmazók, akik fojtogatják áldozataikat, gyakran megölik őket. Tehát a fojtogatás nagyon komoly figyelmeztetés, gyakran az emberölés előrejelzője.

A családon belüli bántalmazás eseteiben a fojtogatás az egyik legborzalmasabb és leghatékonyabb mód arra, hogy a bántalmazó hatalmát gyakorolja áldozata felett. Az a személy, aki kezében tartja áldozata nyakát, egyenesen a szemébe néz és figyeli, hogy csak egy hajszál választja el a haláltól vagy – sajnos nagyon sok esetben – ahogy valóban meghal. „Teljesen hatalmamban tartalak” mondja a támadó áldozatának. „Én döntöm el, hogy élsz-e vagy meghalsz.” Az áldozat számára ez rettenetes élmény –
nagyon fájdalmas, rémisztő és embertelen – és gyakran halálos.3

A fojtogatásról szóló törvény segítségével életeket tudunk majd megmenteni azáltal, hogy beavatkozunk a legdurvább, legerőszakosabb kapcsolatokba, és a jogsértőknek komoly következményekkel kell számolniuk. Ez a változás a büntető igazságszolgáltatási rendszert is arra fogja ösztönözni, hogy több figyelmet fordítson a családon belüli erőszak körében elkövetett fojtogatás eseteire. A múltban előfordulhatott, hogy azt a tényt, hogy egy családon belüli bántalmazó fojtogatta áldozatát, meg sem említették a rendőrségi feljelentésben vagy a vádiratban.4 Egyszerűen nem merült fel a fojtogatás bizonyítása ott, ahol egyéb bántalmazás is megvalósult. Ennek következtében az áldozatoknak nem tettük fel a megfelelő kérdéseket. És így nem vettük észre a későbbi emberölés figyelmeztető jeleit.

A javasolt törvény üzenete a büntető igazságszolgáltatás rendszerében dolgozók számára a következő: „Várjunk csak! Ez nem egyszerű vétség. Ez az eset további vizsgálatot érdemel. Fel kell még tennünk néhány kérdést.” St. Paulban ez már a szemünk előtt játszódik le. Múlt ősszel, a törvényt megelőlegezve hivatalom és a St. Paul-i rendőrség megkezdte a rendőrök képzését a fojtogatás jeleinek felismerésére a családon belüli erőszak eseteiben. Ennek a nagyobb éberségnek a birtokában a rendőrségi jelentések már tökéletesen dokumentálják a fojtogatás tényét. Hosszú távon ez életeket menthet. Törvényeink jelenlegi állapota megengedi, hogy egy családon belüli bántalmazó, akit csak másodpercek választottak el attól, hogy valakit halálra fojtson, megússza egy „fülhúzással”. Lényegében azt mondjuk neki: „Szerencséje van. A nő életben maradt. Ezt könnyen megússza – bár legjobb tudomásunk szerint lehet, hogy a következő alkalommal az áldozat már nem éli túl.” Fel kell ismernünk a családon belüli erőszak körében elkövetett fojtogatás súlyosságát. A törvényjavaslat erőteljes támogatást érdemel.5

(Letölthető változat)

 


1 Az eredetit ld.: Fred Karasov and Susan Gaertner, Two Minnesota Prosecutors Explain the Need for Increased Criminal Penalties for Strangulation in Domestic Violence Cases (2005).

2 Susan Gaertner észrevételei eredetileg a Saint Paul Pioneer Press 2005. március 15-i számában jelentek meg, utánközlésük engedélyezett.

3 Minnesotában 1989 és 2004-között legalább 50 nőt és gyermeket fojtottak meg a nők partnerei vagy családtagok. Magyarországon még nem készült felmérés sem arról, hogy mennyi az így elkövetett partner-ölések száma, sem arról, hogy a hatóságok hogyan értékelik a fojtogatást, ami itt is gyakori erőszakfajta a párkapcsolatban. Nem reprezentatív adatok azt valószínűsítik, hogy a súlyát erősen lekicsinylik.

4 Ez Magyarországon is előfordul, az egyik ilyen ügy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság elé került.

5 A törvényt 2005-ben beiktatták Minnesotában. St. Paul rendőrfőkapitánya – a családon belüli erőszak elleni komplex fellépésen kívül – nagy részben ennek tulajdonította, hogy 2007-re az összes emberölések közül mindössze egy eset volt párkapcsolati erőszak következménye, míg korábban ez a szám minden évben az összes emberölés mintegy fele volt. St. Paul közel 300.000-es lakosú város, 2007-ben 107 fojtogatás miatti segélyhívás érkezett a rendőrséghez.

Statisztikák

Statisztikai adatok a nők elleni erőszakról

Ezen az oldalon néhány alapvető adatot közlünk a nők elleni erőszak súlyosságáról és elterjedtségéről. Az adatok olvasásakor érdemes szem előtt tartani, hogy a nők elleni erőszakos cselekményeket jelentős látencia jellemzi: sok eset soha nem kerül a hatóságok látókörébe.

Az Országgyűlés Hivatalának információs jegyzete a nők elleni erőszakról (2015) összefoglal néhány elérhető adatot és a fontosabb vonatkozó magyar és nemzetközi dokumentumot. (Az információs jegyzetek az országgyűlési képviselők tájékoztatása céljából készülnek, és az összeállítás elkészültének időpontjában fennálló aktuális helyzetet mutatják be.)

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) 2011–2012-ben az egész EU-ra kiterjedő felmérést készített a nők elleni erőszakról. Ez az első EU-s reprezentatív felmérés, amely 42.000, a lakosság minden rétegét és korosztályát képviselő nőt kérdezett meg a 27 uniós tagállamban és Horvátországban. A felmérés olyan megbízható és összehasonlítható adatokkal szolgál, amelyek alapján a politikai döntéshozók megalapozott és célzott szakpolitikákat tudnak kidolgozni a nők elleni erőszak leküzdéséhez. A kutatás hátteréről magyarul itt, az egész EU-ra vonatkozó főbb megállapításairól pedig itt tájékozódhat. A FRA Magyarországra vonatkozó fontosabb adatait ebben az összefoglalóban gyűjtöttük össze. A főbb adatok 2012-re vonatkoznak, mert arról volt minden irányból valamilyen képünk. Összevetjük az adatokat a Legfőbb Ügyészség által a regisztrált bűncselekményekre vonatkozóan kezelt adatokkal, illetve kivetítjük a számokat a magyar női lakosságra (a FRA által vizsgált korosztályokban, tehát a 15-74 éves kor közöttiekre) a 2011-es népszámlálás alapján. Megtudhatja belőle például, hogy élete során hány lányt és nőt ér fizikai, szexuális és súlyos lelki erőszak Magyarországon, hogy kik a tipikus elkövetők, hogy a nők elleni szexuális és fizikai erőszak milyen mértékben marad rejtve a bűnüldöző szervek számára és miért, hogy hová fordulnak a nők az ellenük elkövetett erőszakok miatt, és hogy milyen tartós fizikai és lelki hatásoktól szenvednek az erőszak következtében. Különösen ajánlott olvasmány rendőrök, ügyészek, bírók és gyermekvédelmi szakemberek számára.

A nők férfiak általi, illetve a férfiak nők általi bántalmazásának arányairól szokás vitázni, ennek a vitának az alapját olyan statisztikai módszerekkel (az ún. Conflict Tactics Scale -- eredeti: CTS és továbbfejlesztett: CTS2) készített felmérések szolgáltatják, melyek bizonyítottan nem képesek valós képet nyújtani a párkapcsolati erőszakról. (Kiritkáját ld. itt, és itt.) Alább a valósnak tekinthető adatokat ismertetjük.

A nők bántalmazásának gyakorisága és veszélyessége:

Minden ötödik nő olyan családban nőtt fel, ahol az apja verte az anyját1

A nőket érő erőszak elkövetői az esetek túlnyomó többségében partnerek vagy volt partnerek

A nők elleni erőszakos bűncselekmények 22 százalékát partnerük vagy volt partnerük követte el. A férfiakra vonatkozó hasonló adat 3 százalék volt.

A meggyilkolt nőknek több mint felét (volt) férjük vagy élettársuk ölte meg, Magyarországon a rendőrség adatai szerint pl. 2009-ben a megölt nők 51,2%-át (43 nőt), másik rendőrségi forrás szerint 76%-át (64 nőt) partnere ölte meg.

Magyarországon minden héten legalább egy nőt meggyilkol férje vagy volt férje, élettársa vagy volt élettársa, barátja vagy volt barátja.

A partnerük által megölt férfiak bírósági aktáiból az esetek 80 százalékában tudható, hogy a nő elkövetővé válását hosszan tartó súlyos feleségbántalmazás előzte meg a férfi részéről.

A nők 23 százaléka élt át legalább valamilyenfajta fizikai erőszakot jelenlegi vagy volt férfipartnere által. (Az adat konzervatív becslésű alsó érték.)

A testi erőszakot átélt nőket partnerük az esetek legkevesebb 7 százalékában szexuálisan is bántalmazta. (Az adat konzervatív becslésű alsó érték.)

A testi erőszakot megélt nők 55 százaléka, a szexuális erőszakot megélt nők 44 százaléka a támadás során súlyos sérüléseket szenvedett (zúzódások, ficamok, nyílt sebek, csonttörések, fej- és arcsérülések). A nők egyharmadának orvosi ellátásra volt szüksége a sérülései mértéke miatt.

A nők átlag 35 verést szenvednek el mielőtt segítségért fordulnak, és akkor átlag 5-12 intézménynél, szervezetnél, hatóságnál kérnek segítséget az erőszak megállítása érdekében, mielőtt hatékony segítséget kapnak vagy megölik őket vagy gyerekeiket.

A válást vagy szakítást követő időszakban a nőket érő erőszak gyakorisága és intenzitása jelentősen növekszik, a szakítási szándék bejelentésétől számított két évet a szakirodalom fokozott veszélysségű időszaknak tekinti. Ebben az időszakban sok nő a fenyegetésektől való jogos félelmében tér vissza a partneréhez.

A bántalmazást megélt nők 27 százaléka arról számol be, hogy partnere az erőszakkitörések során soha nem állt alkohol vagy drog hatása alatt.

A párkapcsolati erőszakot megélt nők más nőkhöz viszonyítva ötször olyan eséllyel esnek át vetélésen és abortuszon.

A párkapcsolatukban bántalmazást megélt nők ötször olyan gyakorisággal számolnak be depresszióról, mint nem bántalmazott társaik. Ha a kapcsolat még tart, a depresszió esélye 13-szoros.

A megegyezéses válások 90 százalékban a gyermekek az anyánál maradnak, ha azonban az apa pert indít, az esetek 40%-ában nála helyezik el a gyerekeket, miközben a bántalmazás kivizsgálására általában nem kerül sor (nem is kerülhet, hiszen a bírók többsége és igazságügyi szakértők nem képzettek a témában). Nemzetközi adatokból kiderül, hogy a peres gyerekelhelyezések túlnyomó többségének hátterében nőbántalmazás áll.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának adatai szerint a partner vagy ex-partner elleni erőszakos cselekmények és fizikai erőszak 85 %-át férfiak követik el nők ellen. Ausztráliában az összes fizikai erőszakot elszenvedett nők 31%-át partnere vagy volt partnere bántalmazta, míg az összes fizikai erőszakor elszenvedett férfiak 4,4%-ának volt az elkövetője a partnere vagy volt partnere. Kanadában 30 éve 3-4-szer annyi nőt öl meg partnere vagy volt partnere, mint amennyi férfit.

 

A KSH statisztikai adatai 2011-ből a hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények megoszlásáról:

A hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények megoszlása, 2011

 

 

A párkapcsolati erőszak sértettjeinek száma, aránya és bűncselekmények szerinti megoszlása nemenként, 2011
BűncselekménySértettek száma, főSértettek aránya, %Sértettek bűncselekmények szerinti megoszlása, %
nőkférfiaknőkférfiaknőkférfiak
Emberölés311764,635,41,15,9
Testi sértés134016589,011,046,557,1
Kényszerítés12192,37,70,40,3
Személyi szabadság megsértése146398,02,05,11,0
Zaklatás8356093,36,729,020,8
Becsületsértés (tettleges)10190,99,10,30,3
Kiskorú veszélyeztetése1100,00,0
Erőszakos közösülés27100,00,9
Szemérem elleni erőszak7100,00,2
Garázdaság4213292,97,114,611,1
Önbíráskodás23679,320,70,82,1
Vagyon elleni27487,112,90,91,4
Összesen288028990,99,1100,0100,0

(Forrás: http://www.ksh.hu/szamlap/eletunk.html)

 

Az ORFK adatai 2009-ből:

Az egy háztartásban élők sérelmére elkövetett bűncselekmények száma 3.127 volt, ahol a férfi az elkövető és a sértett. Volt élettárs sérelmére 3.603 eljárás indult családon belüli erőszak kapcsán, ugyanezen szempontok alapján. 2009. évben nők sérelmére férfiak a legnagyobb számban és arányban a testi sértés (2.528, 27%) és a zaklatás (2.233, 24% ) bűncselekményeket követték el. A nők sérelmére 64 (0,7%) esetben követtek el emberölést. Ezen belül a kiskorú lányok sérelmére legtöbbször a kiskorú veszélyeztetése (362, 3,8%) és a testi sértés (199, 2,1%) bűncselekményeket követik el. Emberölést kiskorú lányok sérelmére a vizsgált időszakban 9 (0,1%) alkalommal követtek el. A 60 év feletti nők sérelmére leggyakrabban 450 (4,8 %) esetben testi sértés, 271 (2,9%) esetben zaklatás bűncselekményt követtek el.

 

Az ORFK adatai 2010-ből:


Budapesti Rendőrfőkapitányság: regisztrált családon belüli erőszak esetek 2010-ben

Férfi elkövető

Női elkövető

Férfi áldozat

Női áldozat

1299

349

403

1402

Országos Rendőrfőkapitányság – családon belüli erőszak statisztikai adatok – 2010

Nyomozás elrendelés

Férfi elkövető

Női elkövető

Áldozatok

Elkövetők

Ölések száma

Ideiglenes megelőző távoltartások száma

12217 esetben

86,7% (főként testi sértés, zaklatás)

13,3%

(főként testi sértés, kiskorú veszélyeztetése)

80%-a nő

80%-a az áldozat szűk köréből kerül ki

120

1463

Gyermekek helyzete az anya bántalmazása esetén:

Azok a nők, akik 16 éves koruk előtt a szüleik közötti testi erőszak tanúi voltak, felnőttként kétszer olyan eséllyel kerültek maguk is fizikailag bántalmazó párkapcsolatba.

A feleségüket bántalmazó apák egyharmada a gyereke(ke)t is verte.

Azok a nők, akik 16 éves koruk előtt szexuális visszaélést szenvedtek el, felnőttként több mint kétszer olyan eséllyel kerültek bántalmazó párkapcsolatba, és négyszer olyan eséllyel váltak szexuális erőszak áldozatává.

A párkapcsolati erőszakban élő nők 43 százalékával 12 évesnél fiatalabb gyerek(ek) is élt(ek).

Több kutatást összegezve kiderült, hogy a hajléktalan szülők állításuk szerint 22–50 százalékban családon belüli erőszak miatt hagyták el otthonukat.

A lakosságnak mintegy 70%-a úgy gondolja, hogy a gyermekbántalmazás megengedhető, ha „nevelési célzatú verés”-ként jelenik meg.

A bántalmazóval élő nők kevésbé tudják érvényesíteni a terhesség választásával kapcsolatos jogaikat: a bántalmazók partnereinek jellemzően több gyermeke születik, mint a nem bántalmazó családokban. A nemzetközi tanulmányok egyre világosabban kimutatják, hogy e terhességek jelentős része a partner által elkövetett nemi erőszak, és/vagy a fogamzásgátlás megakadályozása következtében jön létre, és a bántalmazott kiszolgáltatottságának növelése a célja.

A bántalmazás gyakran a terhesség alatt kezdődik. Ha korábban is alkalmazott a bántalmazó fizikai erőszakot, a terhesség ideje alatt sem hagyja abba. A bántalmazott terhes nők aránya világviszonylatban 4-12%, az alacsony jövedelmű, és fiatal nők körében több esetről tudnak, ott a 38%-ot is elérheti. Angliában 30% azoknak a nőknek az aránya, akiket partnerük a terhesség alatt kezdett el fizikailag bántamazni. Magyar adat nem áll rendelkezésre.

Angliai kutatások 1997-ben, 2001-ben és 2002-ben kimutatták, hogy a vetélések, halvaszületések, és szülés alatti anyai halálozások leggyakoribb oka a párkapcsolati erőszak.

Távoltartás (2013):

A járásbíróságokhoz érkezett polgári és gazdasági nemperes ügyek közül 2013-ban a megelőző távoltartásra országosan 2568 bírósági eljárás, az ideiglenes megelőző távoltartó határozat bírósági felülvizsgálatára pedig országosan 275 eljárás indult. A határozat tartalma (elutasítás, megítélés, meghosszabbítás) nem derül ki az Országos Bírói Hivatal által közzétett adatokból.

Távoltartás (2010):

Egy reprezentatív kutatás adatai szerint Magyarországon legalább 400 000 nő, és a hozzájuk tartozó gyermek szenved el bántalmazást minden évben. A távoltartás büntetőeljárási változatát (138/A.-139.§) 2006-ban vezették be, és az ezt követő két évben összesen 141 esetben (ld. a kiadvány záró tanulmánya) rendeltek el a bíróságok büntetőeljárási távoltartást. Az ún. megelőző távoltartást 2009-ben vezették be, és 2010-ben a rendőrség országosan 1463 ideiglenes megelőző távoltartást adott ki. Jelenleg nem áll rendelkezésre adat arra, hogy ebből a bíróság országosan mennyit tartott fenn,a budapesti adatokra ld. alább a táblázatot, és a szöveges összefoglalót. Összehasonlításképpen: Ausztriában a távoltartás 1997-es bevezetését követô két évben 2700 távoltartást adtak ki összesen. Ausztria lakossága 8,3 millió fő.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság által meghozott ideiglenes távoltartások száma 2010-ben

A meghozott ideiglenes távoltartások száma

Ebből a bíróság mennyit hosszabbított meg

Az intézkedés hány gyermeket érintett

95

35

55

A statisztika bontásából a következők derülnek derülnek ki:

  • a rendőrség egyetlen távoltartást sem adott ki a II., XII., XVII., XX-XXIII., és XXII. kerületben, így ebben az öt kerületben nem volt sem rendőri, sem bírói távoltartás 2010-ben.

  • A bíróság a III, VI., IX., X., XIII., és XXI. kerületben az összes, a rendőrség által kiadott távoltartást megsemmisítette, így a VI. és X. kerületben 4-et, a IX. és XIII. kerületben 5-öt, a XIV. kerületben 11-et (!), a XXI. kerületben 3-at, a többi kerületben egyet-egyet, így ebben a hét kerületben 2010-ben nem volt 3 napnál hosszabb távoltartás. Az V. kerületben 6-ból 5-öt, VII. kerületben 12-ből 11-et (!), a XVI. kerületben 8-ból 6-ot, a XVIII. kerületben 9-ből 5-öt semmisített meg a bíróság, így ebben a 4 kerületben összesen 8 esetben volt három napnál hosszabb távoltartás.

  • Csak 6 kerületben tartott fenn a bíróság annyi megelőző távoltartást, amennyit a rendőrség elrendelt: az I., IV., XI., kerületben egyet-egyet, a XV. kerületben 3-at (ez összesen 6 ebben a négy kerületben), a XIX. kerületben 7-et, és végül a VIII. kerületben 14-et (!).

  • Az adatok alapján nem zárható ki, hogy a távoltartás rendőrségi kiadása, és főként a bíróság általi fenntartása nagyban függ a kerülettől, és nem zárható ki bizonyos (a társadalmi csoporthoz, réteghez való tartozás talaján álló) előítéletek, illetve diszkriminatív gyakorlat működése sem. (Csak a VIII. és a XIX. kerületben összesen 21 távoltartás, míg Budapest összes többi - 20 - kerületében összesen 14 távoltartás maradt hatályban 3 napon túl.)

Budapest lakossága kb. 1 736 000, az ország teljes lakosságának majdnem 20%-a. Ausztriában (kb. 8,4 millió lakos) évente mintegy 4000 távoltartást adnak ki, a távoltartás ott a rendőrség által 14 napra adható ki, a bíróság korlátlan ideig hosszabbíthatja, míg Magyarországon a megelőző távoltartást a rendőrség legfeljebb 72 órára adhatja ki, a bíróság legfeljebb 30 napra hosszabbíthatja meg. A büntetőeljárási távoltartást a rendőr nem adhatja ki, a bíróság pedig legfeljebb 60 napra. A fenti adatok a megelőző távoltartásra vonatkoznak.

 

A kezeletlen párkapcsolati erőszak ára

Európa Tanács (2006): Egy 10 milliós ország családon belüli erőszakkal kapcsolatos beavatkozási, rendőri, egészségügyi ellátási és egyéb költségei mintegy évi 400 millió eurót tesznek ki. A fenti számítás alapján az Európa Tanács országaiban évente 33 billió eurót csak a kezeletlen családon belüli erőszak költségei visznek el.

Forrás: Európa Tanács, 2006: Leltártanulmány[Stocktaking Study]: Az Európa Tanács tagországaiban a nők elleni erőszakkal szemben tett intézkedésekről és tevékenységről (http://www.coe.int/t/dghl/standardsetting/equality/03themes/violence-against-women/CDEG%282006%293_en.pdf)

 

A fiatalkorú bűnelkövetőkkel kapcsolatos statisztikai tévhitek

A Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály Tájékoztató a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről c. kiadványa (2012) cáfolja azokat a tévhiteket, melyek szerint a fiatalkorú bűnelkövetés a válással, vagy az "apai minta" hiányával  volna magyarázható -- az adatok épp az ellenkezőjére mutatnak. Családi környezetüket illetően a gyermekkorú elkövetők háromnegyed részét – 2011-ben 76,57%-át – a szülők közösen nevelték, a második helyen szerepelnek az egyedülálló szülők által neveltek 12,38%-kal, a harmadik helyen a nevelőotthonban, intézetben lévők állnak (7. sz. tábla) -- írja az évkönyv. Az ügyészségi statisztika szerint továbbá a gyermekkorú elkövetőknél a nemek szerinti összetétel szempontjából – az utóbbi 5 évet figyelembe véve – megtorpant a lányok arányának növekedése, számuk továbbra is lényegesen kisebb a fiú elkövetők számánál, a megoszlás 2011-ben 82,24–17,76% volt. Életkoruk szerint a 13 évesek alkották a gyermekkorú elkövetők 37–41%-át, 2011-ben arányuk 37,84% volt (6. sz. tábla, 2., 3. sz. kördiagram). Az esetek 88,25%-ában semmilyen tudatmódosító (alkohol, kábszer, stb) nem játszott szerepet a bcs. elkövetésekor (30. o.).

 

Halálos áldozatok száma Európában, illetve egyéb adatok (2006)

Európai Parlament (2006): Évente 700-900 hal meg családon belüli erőszak miatt az EU-ban; Svéd, német és finn tanulmányok szerint a 16 és 67 év közötti nők legalább 30-35 százaléka egyszer fizikai vagy szexuális erőszak áldozatává válik, a nőket fenyegető erőszak elkövetője pedig általában családtag vagy élettárs; sajtóközlemény http://www.europarl.eu.int/news/expert/infopress_page/014-4909-33-2-5-902-20060131IPR04892-02-02-2006-2006--true/default_hu.htm

 

A párkapcsolati erőszak, mint népegészségügyi probléma

A WHO  2005-ös nemzetközi kutatásának (http://www.who.int/gender/violence/who_multicountry_study/summary_report/en/index.html) összefoglalójában  kiemeli, hogy a párkapcsolati erőszak közegészségügyi probléma, és a nők betegségeinek egyik forrása. A párkapcsolati erőszak megsokszorozza a fizikai, lelki-mentális, és az ún. reprodukciós betegségek (ezek lehetnek a bántalmazótól elkapott nemi betegségek, vagy a szexuális erőszak, illetve terhesség, szülés előtti-alatti-utáni erőszak miatti sérülések, vagy ezek miatt bekövetkező vetélések, szülési traumák, kényszerabortusz következményei) arányát. Az egyik legfontosabb felismerés az volt, hogy erőszak hatása hosszú távú. (Azaz megfelelő kezelés/terápia nélkül korábbi erőszak esetén is fennmaradtak a tünetek, betegségek.)

 

Menedékházak (shelterek)

   Az Európa Tanács ajánlása szerint 10.000 lakosra kell jutnia egy shelter-helynek. A gyakorlatban európai átlagban kb. 100.000 lakosra jut egy. Magyarországon egy a nemzetközi standardoknak megfelelő shelter sincs (a párkapcsolati erőszak illetve az emberkereskedelem/prostitúció áldozatai számára), az ún. családok átmeneti otthonai tartanak fenn 30 napos krízishelyeket a bántalmazottaknak, ebből jelenleg 40 számára van hely. További tartózkodásra a családok átmeneti otthonaiban 1/2-1 évre van lehetőség, a biztonsági feltételek nem adottak.

Nemi erőszak és szexuális bántalmazás:

A nők 20 %-a esik nemi erőszak áldozatául élete során, és további legalább 20% azok aránya, akiket megkíséreltek megerőszakolni.

Az összes nemi erőszak 70%-át ismerős, családi barát, rokon követi el. A nemi erőszakok nagy része tehát az otthon, vagy barátok, ismerősök otthona biztonságosnak nevezett és hitt falai között történik.

A nemi erőszakok maximum 10%-át, a gyerekek elleni szexuális abúzus maximum 1 %-át jelentik fel.

Az igazságügyi statisztikák és a kutatások adatainak összevetéséből arra a becslésre juthatunk, hogy a nemi erőszak elkövetőinek legalább 99%-a Magyarországon büntetlen marad.

Minden harmadik lány első szexuális tapasztalata erőszakos vagy kierőszakolt.

A nők 20%-a szenvedett el gyerekkori szexuális abúzust.

Egy 2009-ben végzett, 33 európai országban végzett kutatás szerint Magyarországon fordulnak a legkevesebben a hatóságokhoz nemi erőszak miatt, ami azt jelzi, hogy itt bíznak a nők legkevésbé a hatóságokban. Az adatokat 11 EU országban részletesen is elemezték, ez kimutatta, hogy Magyarországon a legalacsonyabb a nemi erőszak miatt megindult büntetőeljárások aránya (10 éves átlagban 2,24%/100 ezer fő). A megindult büntetőeljárásokban olyan mértékű az elítélési arány (szintén 10 éves átlagban az eljárások 80%-ban született elmarasztaló ítélet, ami a többi vizsált országban 3-17%), hogy valószínűnek látszik, hogy csak az "eleve bizonyítottnak tartott", nagyon súlyos sérülésekkel járt ügyekben indítják meg egyáltalán a nyomozást (az ügyek tehát még a nyomozás megindulása előtt kiesnek a rendszerből: az áldozat nem bízik az igazságszolgáltatásban, ezért nem is próbál feljelentést tenni, vagy próbál, de lebeszélik, nem veszik fel a jegyzőkönyvet, vagy egyéb módon eltérítik.) Magyarország abban is kivétel, hogy itt évtizedek óta csökken a nemi erőszak miatti bejelentések száma: 1987-ben 485-en, 1997-ben 392-en, 2007-ben pedig csak 215-en fordultak a hatóságokhoz. 1997-2007 között a megindított büntetőeljárások száma közel negyedére, az elítélések száma folyamatos csökkenés mellett kb. a hatodára, aránya pedig kb. a felére csökkent. 2007-ben a hivatalos adatok szerint Magyarországon 125 nemi erőszak miatti feljelentést regisztráltak, ami nyilvánvalóan töredéke a megtörtént eseteknek. 

Szexuális zaklatás

A nők 30-50 %-a él meg szexuális zaklatást a munkahelyén az EU-ban. Magyarországon, ahol a megfelelő jogszabályok és eljárások hiányoznak, ez az arány feltehetőleg magasabb.

Nőkereskedelem és prostitúció:

A nőkereskedelem fenntartói az EU-ba évente mintegy 500.000 nőt adnak el prostitúció céljára, köztük több ezer magyar nőt és lányt.

A prostituáltak legalább 90%-a gyermekkori szexuális visszaélés vagy más családon belüli erőszak áldozata, a hatóságok mégis – a törvény előírásait megszegve – őket büntetik.

A prostitúcióba kerülés átlag életkora 12-14 év.

Az adatok további forrásai:

Az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának megrendelésére készült Különjelentés a párkapcsolati erőszakról: Callie Marie Rennison, Ph.D. és Sarah Welchans: U.S. Department of Justice, Bureau of Justice Statistics, Special Report on Intimate Partner Violence, 2002. További amerikai statisztikák a nők elleni erőszak egyéb formáival kapcsolatban itt.

Canadian Centre for Justice Statistics: Family Violence in Canada: A Statistical Profile. 2011.

Australian Bureau of Statistics: Personal Saftey Survey Australia, 2006.

Európa Tanács, 2006: „Leltártanulmány” [Stocktaking Study]: Az Európa Tanács tagországaiban a nők elleni erőszakkal szemben tett intézkedésekről és tevékenységről

A Világ Egészségügyi Szervezet két felmérése

Mezey, Gillian (1997) "Domestic Violence in Pregnancy" in Bewley, S., Friend, J., and Mezey, G.: (1997) (ed.) Violence against women (Royal College of Obstetricians and Gynaecologists)

és

Lewis, Gwynneth, Drife, James, et al. (2001) Why mothers die: Report from the confidential enquiries into maternal deaths in the UK 1997-9; commissioned by Department of Health from RCOG and NICE (London: RCOG Press); also Why Mothers Die 2000-2002 - Report on confidential enquiries into maternal deaths in the United Kingdom (CEMACH), mindkettőt idézi az angol Women's Aid szervezet honlapjának terhesség alatti párkapcsolati erőszakról szóló oldala, ahol további adatokat is lehet találni a témában

Kapossyné dr. Czene Magdolna: A távoltartás két éve a bíróságok gyakorlatában. In: Rendszerbe zárva: Hogyan kezeli az igazságügyi rendszer a nök és gyerekek elleni férfieröszak jelenségét ma Magyarországon? (Szerk: Wirth Judit) NANE-Patent, Budapest, 2009.

Dr. Körös András, Dr. Jánoskúti Gyöngyvér és Dr.Grád András kutatási tanulmánya a gyermekelhelyezési perekről, mely a Családi jog 2008. évi 4. számában jelent meg. (A kutatás következtetései ugyan arra buzdítják az e téren amúgy is igen aktív bántalmazókat, hogy indítsanak még több gyerekelehelyezési pert, és a kutatás maga egyáltalán nem veszi figyelembe mindazt, amit a tudomány a bántalmazásról ma tud, azonban kiderül belőle, hogy tévhit, hogy a gyermekeket a bíróságok automatikusan az anyának ítélnék.)

M.H. Silbert and A.M. Pines, 1982, "Victimization of street prostitutes, Victimology: An International Journal, 7: 122-133 és D.Kelly Weisberg, 1985, Children of the Night: A Study of Adolescent Prostitution, Lexington, Mass, Toronto alapján idézi az Amerikai Igazságügyi Minisztrérium

Dr. Birgitt Haller (Institut für Konfliktforschung): Lessons from the Austrian model to tackle domestic violence. CAHRV conferencia-előadás, Budapest, szeptember 20, 2006

Report on sexual harassment in the workplace in EU Member States, June 2004

Sexual harassment in the workplace in the European Union, European Commission, Directorate-General for Employment, Industrial Relations and Social Affairs Unit V/D.5 , 1998

Lovett, Jo - Liz Kelly (2009) Different systems, similar outcomes? Tracking attrition in reported rape cases in eleven European countries. London Metropolitan University: Child and Women Abuse Studies Unit. ISBN No. 978-0-9544803-9-4.

Az egészségügyi kutatások forrásai:

1996-ban és 2000-ben 14 000 fiatal nővel készült ausztráliai egészségügyi hosszmetszeti kutatás. Angela Taft, Lyn Watson és Christina Lee: The Australian Longitudinal Study on Women’s Health (ALSWH) 1996–2000.

A Német Szövetségi Család-, Idős-, Nő- és Gyermekügyi Minisztérium 10 000 fős női populáción végzett reprezentatív kutatásának eredményei, 2003. Federal Ministry for Family Affairs, Senior Citizens, Women and Youth: Health, Well-being and Personal Safety of Women in Germany 2003.

Jogszabályok

A családon belüli erőszak esetén alkalmazható legfontosabb jogszabályokról (pl. a 2009. évi LXXII. tv.-ben szabályozott ún. megelőző távoltartásról) a Patent Egyesület oldalán tájékozódhat. Ezeken kívül a Büntetőeljárásról szóló törvény 138/A.-139. §-a szabályozza a büntetőeljárásban elrendelhető távoltartást. (A családon belüli erőszakról 2013. július 1. óta van hatályban önálló büntetőjogi tényállás: Btk. 212/A. §, mely a hatályba lépés után elkövetett cselekményekre alkalmazható! Büntető törvénykönyvben található egyéb bűncselekmények tényállásai vonatkoznak azokra azokra cselekménytípusokra, melyeket a "kapcsolati erőszak" tényállás nem fed le.)

A nők erőszak egyéb formáira, vagy ugyanezeknek nem a párkapcsolaton belül megnyilvánuló formáira (pl. szexuális jellegű visszaélések) is a Büntető törvénykönyv releváns paragrafusai vonatkoznak (pl. a szexuális erőszak különböző eseteire a 196.§-tól a 207.§-ig található tényállások).

A szexuális zaklatást a magyar jog nem tekinti bűncselekménynek, az Egyenlő bánásmódról szóló törvényben van csak nevesítve, és az azzal kapcsolatos eljárás az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) hatáskörébe tartozik. (Eddig szexuális zaklatás áldozata nem kapott jogvédelmet az EBH gyakorlatában.) Amennyiben fegyveres testületnél történik a zaklatás, akkor vonatkozhat rá a Büntető törvénykönyv valamely paragrafusa, valamint mód lehet a polgári jogi per indítására is személyiségi jogok sérelme alapján.

A gyermekprostitúció (18 év alatti személy szexuális használata ellenszolgátatás fejben) használója a Btk.203. §-a alapján három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A prostitúcióra és emberkereskedelemre, mint a nők elleni erőszak egyik formájára vonatkozó szabályok:

– az ENSZ Emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában létrejött Egyezmény kihirdetéséről szóló 1955. évi 34. törvényerejű rendelet

– az ENSZ Nemzetközi Szervezett Bűnözés Elleni Egyezmény (Palermói Egyezmény) kihirdetéséről szóló 2006. évi CI. törvény

– az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 1. cikke (Kötelezettségek az emberi jogok tiszteletben tartására), 3. cikke (Kínzás tilalma), 4. cikke (Rabszolgaság és kényszermunka tilalma)

– az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 7. és 8. cikke

– a Palermói Egyezménynek az emberkereskedelem, különösen a nők és gyermekek kereskedelmének megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről szóló Jegyzőkönyve (a továbbiakban: Palermói Jegyzőkönyv) kihirdetéséről szóló 2006. évi CII. törvény

– az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 5. számú Ajánlása (2002)

– az Európa Tanács egyezménye az emberkereskedelem ellen (2005. május 3.), melynek aláírására Magyarország részéről 2007. október 10-én került sor

– a Tanács 2002/629/IB kerethatározata (2002. július 19.) az emberkereskedelem elleni küzdelemről

– a Tanács 2004/68/IB kerethatározata (2003. december 22.) a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről

– a Tanács 2004/81/EK irányelve (2004. április 29.) a harmadik országok emberkereskedelem áldozatává vált, vagy az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekményekkel érintett, a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal 46 együttműködő állampolgárai részére kiállított tartózkodási engedélyről

– a Magyar Köztársaság Alkotmányának 54. és 55. §-a

– az emberkereskedelem elleni, 2008-2012 közötti nemzeti stratégiáról szóló 1018/2008 (III. 26.) Korm. határozat