Segítőknek, szakmai és politikai döntéshozóknak

Ezeken az oldalakon a döntéshozók munkáját igyekszünk megkönnyíteni, bármely szakmába tartozzanak is. A nők elleni erőszakot olyan sok előítélet és tévhit övezi, hogy ezek beszivárognak a szakmai munkába a törvényhozástól egészen az egyedi döntésekig és a médiáig. A döntéshozók felelőssége, hogy egy ilyen súlyos társadalmi jelenséggel szemben úgy lépjenek fel, hogy kellően tájékozódnak a valós adatokról, hogy figyelemmel vannak az áldozatok valós helyzetére, és hogy fellépésükkel ne okozzanak az áldozatoknak további károkat.

Magyarországon még a valós adatok gyűjtése sem mindig történik meg, és ez is döntéshozói felelősség. A gyermek és felnőtt áldozatok érdekeinek képviselete azok feladata, akik az ügyekkel szakemberként vagy a problémával jogalkotóként találkoznak. Az itt található anyagok az áldozatok valóságát elismerő, és a biztonsághoz fűződő érdekeiket figyelembe vevő felelős döntéshez nyújtanak további segítséget (ld.még az Alapinformációk a nők elleni erőszakról menüpontot).

A nők és gyerekek elleni erőszak megelőzhető! Az esetek többsége nem előzmény nélküli, így a hatékony beavatkozás már megtörtént erőszak esetén is megelőző szerepet tölt be. A nők elleni erőszak kérdéskörében a "megelőzés vagy a beavatkozás fontosabb" egy álkérdés, melynek nincs értelme. A megelőzés fontossága senki számára nem kérdés. A már áldozattá váltak azonban ugyanolyan joggal tartanak igényt azonnali védelemre, mint a jövő generációi arra, hogy velük ez már azért ne történhessen meg, mert a nők és férfiak egyenjogúvá váltak, és mert senki nem hiszi többé, hogy a gyerekeket és a nőket büntetlenül lehet bántalmazni. A fellépést tehát nem lehet halogatni azzal, hogy fontosabb a megelőzés, míg a megelőző oktatást sem érdemes semmivel elodázni.

A hatékony segítés módszerei és eszközei

A szakmai segítő nem mulaszthatja el a bántalmazott helyzetének felmérését az általa megélt veszély szempontjából (ezt a kockázatfelmérő kérdőív segíti), majd ennek alapján a biztonsági terv kidolgozását a bántalmazott bevonásával. A segítőnek szakmai kötelessége, hogy munkáját hatékonyan végezze. Ehhez nyújtanak támogatást azok a szakmai kiadványok, melyeket a Módszertani anyagok menüpont alatt találhat meg.

Laikus segítő: Előfordul, hogy a bántalmazott először, vagy egyáltalán nem szeretne szakmai segítőhöz fordulni, ehelyett a környezetében olyan személlyel konzultál, akiben megbízik (családtaggal, távolabbi rokonnal, munkatársával, barátjával, egyéb ismerősével). Nem kell megijednie azonban az ilyen segítőnek sem, mivel a laikus segítők ugyanolyan hatékonysággal használhatják ezeket az eszközöket, mint a szakemberek. Ha a szociális ellátórendszerről, a jogi lehetőségekről nem is tud esetleg felvilágosítást adni, a kockázat felmérése és a kezdeti biztonsági terv kialakítása ugyanolyan sikeres lehet, ha Ön szembe mer nézni azzal a nehéz ténnyel, hogy egy rokonát, ismerősét bántalmazzák, és nem fordítja el a fejét a segítséget kérőtől. A Hová fordulhatnak az áldozatok c. összefoglaló pedig tartalmazza a legfontosabb alapinformációkat a további lehetőségekről, az áldozat jogairól, így nem kell a laikus segítőnek sem visszariadnia attól, hogy nem valamilyen szakma képviseletében segít.

Nőgyógyászoknak

Szexuáiis erőszak áldozatainak vizsgálata során az orvos szerepe különleges: egyrészt a vizsgálat során tanúsított magatartásával hozzájárulhat az áldozat lelki gyógyulásához vagy megnehezítheti azt, másrészt szakvéleménye befolyással lesz arra, hogy az áldozat jogorvoslathoz juthat-e egyáltalán, ha a feljelentés mellett dönt. Magyarországon sajnos nincsen általánosan elfogadott és minden nőgyógyász által kötelezően alkalmazandó protokoll a szexuális erőszak áldozatainak nőgyógyászati vizsgálatára ("Rape Kit"). Ez azonban nem feltétlenül akadálya annak, hogy az orvos saját elhatározása alapoján mindenre kiterjedő szakszerű vizsgálatot végezzen, és emellett a páciens érzéseit, feltételezhető pszichés állapotát tiszteletben tartva folytassa le a vizsgálatot.  

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány praktikus tanácsot, amellyel elkerülheti az áldozat retraumatizációját az orvosi vizsgálat során:

Az ön praxisában megforduló nők majd negyedét érte szexuális erőszak gyerekkorában, egyes kutatások szerint ez az adat akár 40% is lehet. Akik gyerekként ilyen jellegű bántalmazást szenvedtek el, azok különösen veszélyeztettek felnőttkorukban is szexuális erőszak tekintetében. A nőgyógyászati vizsgálat, kezelés és a szülés a legsúlyosabban újratraumatizáló események a túlélő számára.

•   Forduljon tisztelettel betegéhez! A traumatúlélők alapvető tapasztalata, hogy őket semmibe veszik, testüket, egyéniségüket, akaratukat nem tisztelik.

•   Mondja el előzetesen, mit fog tenni, és az milyen érzést okoz!

•   Ha a beteg igényli, mutassa meg neki a műszereket, amelyeket használni fog, különös tekintettel a hüvelyi vizsgálatokra!

•   Használja a lehető legkisebb méretű eszközt!

•   Tartson folyamatos szemkontaktust a beteggel, így kisebb az esélye, hogy az emlékbetörés a múltba ragadja a túlélőt!

•   Kérdezzen rá, van-e valamilyen szag (pl. Vazelin), ami újratraumatizálhatja a túlélőt.

•   Beszéljen betegéhez a vizsgálat során is!

•   Kérje beleegyezését az egyes lépésekhez!

•   Ne várakoztassa félig felöltözve!

•   Takarja le a beteg testének azt a részét, amelyet nem vizsgál, vagy engedje meg, hogy felöltözve maradjon!

•   Csökkentse minimálisra azt az időtartamot, amíg a betegnek kiszolgáltatott, alárendelt testhelyzetben kell töltenie!

•   Figyeljen a posztraumás stressz nonverbális jeleinek megjelenésére, és kérdezze meg betegét, hogyan tudna enyhíteni ezeken!

•   Tanuljon a túlélőtől! Biztassa, hogy nyugodtan ossza meg önnel meglátásait, véleményét és érzéseit, mert ön abból tanulni akar!

•   Fogadja el, hogy a beteg toleranciaszintje hullámzó akár egy vizsgálat során is!

 

A NANE Egyesület által működtetett MUSZÁJ munkacsoport (Munkacsoport a Gyerekkori Szexuális Abúzus Áldozatainak Jogaiért) honlapján, valamint a KERET Koalíció Módszertani útmutatójában további hasznos információkat talál.

Az áldozatok ellátásának alapvető szabályai

Ezen az oldalon azokat az alapvető szabályokat gyűjtöttük össze, amelyek az erőszak áldozataival való foglalkozás során leginkább biztosíthatják, hogy nem okozunk kárt az áldozatnak. Az itt felsorolt módszereket a legtöbb segítő szakmai képzése során megtanulja, és tisztában van alkalmazásukkal. A tapasztalatok szerint a nők elleni férfierőszak áldozatainak ellátása során ezek mégis gyakran háttérbe szorulnak, és helyettük nem ritka az áldozathibáztatás, az elkövető veszélyességének bagatellizásása, az okozott sérelem mértékének tagadása vagy lekicsinylése, az elkövető előjoganainak védeleme akár az áldozat alapvető jogainak védelme ellenében is.

Az áldozatok ellátásának alapvető szabályainak ismerete azonban nem csak a segítő foglalkozásúak számára fontos és hasznos. Az igazságszolgáltatásban dolgozók (rendőr, ügyész, bíró), az egészségügyben dolgozók (védőnők, orvosok, ápolók, asszisztensek), pedagógusok, és a "laikus segítők" (barátok, rokonok, szomszédok, munkatársak) egyaránt találkoznak a nők elleni erőszak áldozataival. Míg a szakembereknek etikai és szakmai felelőssége, hogy tisztában legyenek ezekkel az alapszabályokkal, a laikus segítők számára "csupán" hasznosak. Foglalkozásától függetlenül igaz azonban a legtöbb emberre: jobban érezzük magunkat a bőrünkben, ha hatékony segítséget és valódi támogatást tudtunk nyújtani az erőszak ellen.

A kockázatfelmérés fontosságáról és az igazságszolgáltatás lehetőségeiről

Az alább olvasható publicisztika a Magyar Narancs 2015. február 19-i számában jelent meg. (Szkennelt változat itt, a Narancs online felületén még nem érthető el.)

 

Spronz Júlia

Míg a halál el nem választ - Az Attila úti gyerekgyilkosság tanulságairól

2015. január 17-én tragikus hír rázta meg Magyarországot: volt élettársa Attila úti lakásának 4. emeleti körfolyosójáról egy 44 éves férfi az udvarra dobta közös, 6 hónapos kisfiúkat, majd utána ugrott. Mindketten azonnal meghaltak, az anya sokkos állapotba került. Hamarosan kiderült, hogy a férfit mindössze hat nappal korábban engedték szabadon az előzetes letartóztatásból, miután a bíróság épp volt partnere sérelmére elkövetett zaklatás miatt bűnösnek találta, és egy év fogházbüntetésre ítélte, amit két évre felfüggesztett. O. Györgyöt azért ítélték el, mert 2014 decemberében egyszer már megkísérelte az ablakon kidobni a gyereket, de a lakásban tartózkodó nagymamának sikerült a kicsit kitépnie a kezei közül. Emiatt vették a férfit őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba, ami a január 10-i ítélethirdetésig állt fenn. Az ítéletről a híradások alapján annyit tudtunk meg, hogy a kirendelt igazságügyi elmeorvos szakértő nem talált kóros elmeállapotra utaló jelet a férfinél, beszámítási képességét nem minősítette korlátozottnak, s a bíróság csak indulatvezérelt személyisége miatt rendelt el indulatkezelési tréninget a számára. A bíró az anyát kifejezetten felszólította arra, hogy biztosítsa az apai kapcsolattartást volt élettársa számára, vagyis engedje őt be a lakásba.

A laikus (együtt a családon belüli erőszakra szakosodott jogvédőkkel) azt gondolná, hogy ezt az ügyet alaposan elbaltázta a bíróság. Az esetről nyilatkozó szakemberek – ügyvédek, bírók, volt bírók – ezzel szemben váltig állították, hogy itt minden jogszerűen és szakszerűen zajlott, egy ilyen indulati cselekményt semmilyen jogi eszközzel nem lehetett volna megakadályozni. Tragédiák voltak, vannak és lesznek, s ezekkel szemben a jogalkalmazó tehetetlen.


Nevén nevezni

Az érthetetlen mindebben először is az, hogy a párkapcsolati erőszak női halálos áldozatait rögzítő statisztikák szerint Magyarországon majd’ kétszer annyi ehhez hasonló tragédia fordul elő, mint a masszív fegyvertartási hagyományokkal rendelkező Egyesült Államokban vagy a szomszédos Ausztriában, négy és félszer több, mint Spanyolországban, három és félszer több, mint az Egyesült Királyságban és Németországban. Hazánkban évente 10-15 gyerek hal meg családon belüli erőszak következtében: az összehasonlítás hasonlóképpen alakulna itt is. Mit tudhatnak az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban, Angliában, Spanyolországban és Ausztriában, amit mi nem?

Röviden: komolyan veszik a családon belüli erőszakot. Rendszeresen, a területen dolgozó civil szervezetek közreműködésével oktatják a jogalkalmazókat (rendőröket, ügyészeket, bírókat, a gyámhivatalok, gyermekvédelmi szervek munkatársait) a jelenség természetrajzáról, felismeréséről, megtanítják őket az elkövető veszélyességének felmérésére, a kockázatelemzésre, lebontják az előítéleteket. Mindezeken túl hatékony eszközöket biztosítanak az elkövető megbüntetésére és az áldozatok megvédésére. Lássuk, mit tett volna az amerikai, osztrák, spanyol, német, angol bíró, ha O. György ügye elé kerül!

Először is nyomban átminősíti a vádat emberölés kísérletévé – hisz hogyan is lehetne zaklatás az, ha valaki megpróbál egy gyereket kidobni a negyedik emeletről, amit az ezzel való sorozatos fenyegetőzés előz meg?!

Ez a bíró természetesen észleli, hogy a családon belüli erőszak tipikus esetével áll szemben, és jobb helyeken az erre szakosodott bíróságra teszi át az eljárást. A kevésbé szerencsés országokban előveszi a vonatkozó speciális eljárási protokollt, a még kevésbé szerencsés helyeken pedig (ez lenne Magyarország) használná a családon belüli erőszakról megszerzett ismereteit. Még véletlenül sem jutna eszébe nem letöltendő szabadságvesztést kiszabni (az átminősítésből már eleve ez következne), hisz minden nemzetközi ajánlás elismeri, hogy a bántalmazót más szankció nem tartja vissza a jövőbeni bűnelkövetéstől. Sőt, az enyhébb büntetések csak lovat adnak alá – azt szűri le, hogy komolyabb felelősségre vonás nélkül bármit megtehet a családtagjaival. Bírónkban fel sem merülne, hogy elmeorvos vagy pszichológus szakértő véleményét kérje, hisz a családtagokkal szembeni erőszakos viselkedést az esetek 99 százalékában nem lelki betegség vagy pszichés rendellenesség okozza, ezért a személyiségtesztek nagy valószínűséggel nem jeleznének semmilyen elmeállapotbeli eltérést. A bántalmazót nem a személyisége, hanem a gondolkodásmódja különbözteti meg a szisztematikus erőszakot nem alkalmazó emberektől. Erős jogosultságtudattal rendelkezik, családtagjait a saját birtoktárgyainak tekinti, ezért meggyőződése, hogy bármit megtehet velük. Meg is tesz, amíg azt tapasztalja, hogy emiatt nem éri őt semmilyen hátrány: a büntető igazságszolgáltatás istenigazából nem marasztalja el tettéért; a szomszéd továbbra is kedvesen köszön neki, barátai cinkosan hátba veregetik, szülei kiállnak mellette, az óvónők kórusban zengik, hogy milyen jó apa, minden reggel ő hozza a gyereket. A német, angol spanyol bíró tudja ezt jól, ezért ő egy családon belüli erőszak szakértőt rendelne ki, aki kifejezetten a bántalmazó viselkedés kimutatását végzi el, és ennek alapján tesz ajánlásokat.

Ilyen igazságügyi szakértő hazánkban jelenleg nincs.

O. György ügyéhez visszatérve: az átlagos bántalmazónak indulatkezelési tréninget előírni a világ legfeleslegesebb intézkedése. Köszöni szépen, tudja ő kezelni az indulatait a főnökével, az idegenekkel szemben, a hivatalokban, a rendőrségen, a bíróságon – csak azzal szemben engedi őket szabadjára, akivel szemben megengedheti magának. Ritka az a családon belüli erőszakot elkövető személy, aki annyira „indulatvezérelt”, hogy behúzzon a főnökének a munkahelyén, vagy a rendőröknek, amikor kiszállnak a „családi perpatvarhoz”. Az áldozatok helyzetét épp az keseríti meg, hogy szinte lehetetlen támogatókat találniuk a környezetükben, mivel senki sem tudja elképzelni az udvarias szomszédról, a szeretetteljes apukáról, a hónap dolgozójáról, hogy mit művel a négy fal között. A kóros elmeállapot mítoszának az is ellentmond, hogy az esetek túlnyomó többségében az elkövető mérnöki pontossággal előre megtervezi az erőszakcselekményt. Ez nem hirtelen felindulásból elkövetett bűneset, hanem precízen, alaposan kiszámított csapás. Nálunknál jobb helyeken az ilyen elkövetőket bántalmazó terápiába küldik, ahol a gondolkodásukon próbálnak meg változtatni, szembesítve a viselkedésükkel és felelősségvállalásra kényszerítve őket. Tegyük hozzá, igen alacsony hatásfokkal.

 

Pótcselekvés helyett

No de mit csinálhat a magyar jogi környezetben a jól képzett magyar bíró? Előveszi a magyar büntető törvénykönyvet, s örömmel konstatálja, hogy kvázi-távoltartást magatartási szabályként még felfüggesztett szabadságvesztés esetén is előírhat, azaz elrendelheti, hogy az elkövető a bűncselekmény sértettjétől vagy annak lakásától, munkahelyétől, az általa rendszeresen látogatott bármely helytől távol tartsa magát.

Az O. György-eset után többen az anya felelősségét firtatták: miért nem kérte volt élettársa távoltartását?

Érdemes leszögezni: azok az országok tudnak hatékonyan fellépni a párkapcsolati erőszakkal szemben, amelyek a leginkább mentesítik az áldozatokat az eljárások működtetése alól, s az állami szervek automatikus tevékenységére helyezik a hangsúlyt. Elismerve a sértettek sajátos helyzetét, nem terhelik őket a magánindítvány előterjesztésének kötelezettségével, messziről kerülik a szembesítés, a békéltetés valamennyi formáját.

O. Györggyel szemben ráadásul nem is volt szükség távoltartás kérelmezésére, hiszen az ítélethirdetés napjáig a vádlott előzetes letartóztatásban volt – de a megelőző távoltartás elrendelésének kérése a kialakult joggyakorlat ismeretében amúgy is kevés sikerrel kecsegtetett volna. A magyar rendőrség és a bíróság ugyanis ezt a jogintézményt – a nevével ellentétesen – nem prevencióra, hanem intervencióra alkalmazza: múltbeli eseményekre alapozva nem, csak akut vészhelyzetben rendelik el. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy vajon a távoltartás megfelelő jogintézmény-e az O. György-féle bántalmazók megfékezésére. A külföldi tapasztalat azt mutatja, hogy csak a kevésbé veszélyes elkövetők esetében bír visszatartó erővel. Éppen ezért szükséges az elkövető veszélyességének felmérése, a kockázatelemzés elvégzése minden egyes esetben. Az áldozatvédelemmel foglalkozó nőszervezetek e célra a más országokban évek óta jól működő „NAGY 26” kérdéssort használják. Így azon bántalmazóknál, akiket a kockázatelemzés a veszélyes kategóriába sorol, fel sem merülhet a távoltartás kezdeményezése. A magyar szervek mintha megfeledkeztek volna arról is, hogy a távoltartást nem pusztán a bántalmazott fél kérheti, a rendőrség hivatalból elrendelheti az erőszak észlelése esetén, de a kezdeményezésére jogosultak a szociális ellátó rendszer, a gyermekvédelmi és az egészségügyi rendszer hivatalai is.

A speciálisan képzett bíró azt is rögtön észlelte volna, hogy a gyerek is egyértelmű veszélyben van, s ezért nem szólította volna fel az anyát a kapcsolattartás biztosítására, de épp az ellenkezőjét tette volna. Ha valamilyen rejtélyes okból kifolyólag mégsem emberölés kísérlete miatt folytatja az eljárást, hanem az ügyészség eredeti tervei szerint zaklatásért, felmerül benne, hogy itt a kiskorú veszélyeztetése is fennáll. Ha pedig az ügyészség nem indítványozza a szülői felügyeleti jog megszüntetését, felhívja rá a figyelmet, hogy ezt polgári perben az anya is kérheti, de a gyámhivatal és az ügyész is. Addig is teszi a dolgát: a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaként a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése érdekében jelzéssel él, és javasolja a kapcsolattartás azonnali korlátozását. És ha mindez így történik, most nem kéne senkinek a mundér becsületét védenie, s abszurd módon azt állítania, hogy nincs jogi lehetőség az ilyen szörnyű tragédiák megelőzésére.

*

2002 szeptemberében az apja lelőtte az akkor 12 éves Tomit, majd a HÉV elé vetette magát. Előtte évekig fenyegette a rokonait a családja kiirtásával. Az édesanya és a gyerekek folyamatos bántalmazásáról, a halálfélelmükről számos hatóság tudott, de semmit sem tettek az életveszély elhárítására. Az országos felháborodás hatására az Országgyűlés elfogadta a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégiát, s a rendőrség belső protokollt adott ki az ilyen esetekre vonatkozó rendőri feladatokról, mely a mai napig hatályban van.

Egy kisgyerek meggyilkolása szörnyű trauma, nem csak a közvetlen környezet, hanem az egész társadalom számára. De ha már megtörtént, el lehet dönteni, hogy a felelősök kimosdatására és a probléma szőnyeg alá söprésére használjuk, vagy valódi változások elindítására. Ha másra nem, a 2003-as stratégia tényleges végrehajtására.


A szerző jogvédő, a nőket és gyerekeket érő erőszak áldozatai számára jogsegély szolgálatot működtető PATENT Egyesület munkatársa.



Mit tegyen, és mit ne tegyen az ellátás során

Az erőszak áldozatának nyújtott támogatás elsődleges célja az, hogy biztonságba kerülését segítsük. A következő legfontosabb cél az, hogy elősegítsük, hogy jogvédelmét hosszabb távon is érvényesíteni tudja. Ezek teszik lehetővé az erőszak áldozatának, hogy gyógyulását, lelki és testi traumáinak feldolgozását meg tudja kezdeni. Abban, hogy végig is tudjon menni ezen az úton, a segítők és a jogszolgáltatók szerepe igen jelentős.

A hatékony segítségnyújtás gyakorlati módszerei

A traumatizált emberekkel való párbeszéd eltér a hétköznapi beszélgetéstől. A segítő beszélgetés során egy olyan emberrel kell szót értenünk, aki krízishelyzetben és esetleg életveszélyben van, és akit talán néhány órája ért súlyos testi és lelki megrázkódtatás. Ezért jó, ha a beszélgetés során tudatosan alkalmazunk bizonyos kommunikációs technikákat. Akinek képzésénél fogva nem természetes például a visszatükröző meghallgatás, az értő figyelem, a kimondás, az átfogalmazás, a nyitott kérdések és az erkölcsi állásfoglalás használata, annak érdemes e módszereket külön tréningen elsajátítania, hogy a lehető legtudatosabban irányíthassa a beszélgetés menetét és közölhesse a nő számára szükséges információkat. 

A hatékony és szakszerű ügyfélellátás néhány alapelve:

Teremtsünk olyan bizalmi közeget, ahol a bántalmazás nem az áldozat, hanem az elkövető felelőssége.

Segítsünk, hogy a kliens biztonságban érezze magát. Ehhez ítélkezésmentes közegre van szüksége. Lehet, hogy túlságosan fél, és nem mer a problémákról beszélni, vagy még mindig önmagát hibáztatja.

Biztosítsuk arról, hogy nem élünk vissza a bizalmával, és ezt tartsuk is be. Anélkül, hogy a bízna bennünk, nem tud nyíltan beszéljen az érzéseiről és a kapcsolatban megélt erőszakról. A bizalom általában hosszabb idő alatt alakul ki, ha az áldozat meggyőzödik arról, hogy valóban nem élünk vissza a bizalmával.

Mutassuk ki, hogy fontos nekünk a biztonsága és komolyan vesszük azokat a problémákat, amelyekkel szembe kell néznie.

Ismerjük el a bántalmazott nő tapasztalatait. Ha megkérdőjelezzük az érzéseit, átélt élményeinek súlyát, azzal pontosan ugyanazt tesszük, mint a bántalmazó.

Egyértelműen jelezzük, hogy elítéljük az erőszakot. A bántalmazott nő valószínűleg már ezerszer hallotta, hogy „Persze, az erőszak nem helyes, de az ember nem rágódhat mindig a sérelmein”. Nem segítünk rajta, ha arra biztatjuk: felejtse el, ne foglalkozzon többé az őt ért erőszakkal. Már csak azért sem, mert a párkapcsolati erőszak jellemzően eszkalálódik, és eljön a pont, amikor egy egész intézményrendszer fogja tőle elvárni, hogy lépjen fel ellene.

Tudassuk vele, hogy joga van segítséget kérni. Felhívhat egy segélyvonalat, próbálhat krízisellátást, és/vagy anyaotthoni helyet találni , kereshet egy megértő pszichológust. Tudassuk vele, hogy nem feladata, hogy egyedül legyen úrrá az erőszakon, hogy a szisztematikus erőszak hálójából az emberek általában nem szoktak tudni egyedül kikerülni.

Segítsünk neki feltérképezni, hogy kikhez tud még fordulni. Lehet, hogy helyzeténél vagy természeténél fogva vállalható számára, hogy barátaival, szomszédjaival, ismerőseivel is beszéljen a bántalmazásról. Ha erre lehetőséget látunk, biztassuk rá. Esetleg meglepetéssel tapasztalja majd, hogy más, kívülről tökéletesnek látszó házasságokban is történnek ilyen dolgok. Ne feledjük: a családon belüli erőszak egyik létfenntartó eleme a hallgatás.

Derítsük fel választási lehetőségeit. Tanácsadás helyett az ő kreativitását, helyzetismeretét vegyük figyelembe. Elsődleges feladatunk a minél szélesebb körű információnyújtás, olyan lehetőségek felvetése, amelyekre helyzeténél és állapotánál fogva talán már régen nem gondol. Hasznos például a szóba jöhető segítőkész rokonok, barátok és ismerősök körének újragondolása.

Segítsük, hogy a saját erejére alapozzon. Ne feledjük: a bántalmazás elviselése rendkívüli erőt igényel – a bántalmazott nők egyáltalán nem gyengék, csak éppen nem a biztonságuk előtérbe helyezésére használják erőiket, hanem az erőszakos partnerrel való együttmaradás, a neki való megfelelés vagy a puszta túlélés érdekében.

Tartsuk tiszteletben a jogát, hogy ő maga döntsön. A tapasztalatok szerint a bántalmazott nők átlagosan három-négy alkalommal térnek vissza a kapcsolatba, mielőtt végleg kilépnek belőle, összesen mintegy hét évet töltve az erőszakos párkapcsolatban. Fel kell tehát készülnünk arra a lehetőségre is, hogy ügyfelünk visszamegy a bántalmazóhoz. Ne feledjük azonban, hogy ő ismeri legjobban a helyzetét: bármit dönt is, neki kell a döntésével együtt élnie. A segítő feladata nem az, hogy a döntést saját érzelmei szerint adott irányba befolyásolja.

Hagyjuk, hogy elmondja a történetét. Éreztessük vele, hogy hiszünk neki és meg akarjuk hallgatni. Ne szakítsuk félbe, és legyünk jó hallgatók.

Hagyjuk, hogy szabadon kifejezhesse az érzelmeit. Joga van dühösnek lenni, félni, sírni. Talán hosszú évek óta ez az első alkalom, amikor biztonságban érzi magát, hogy kifejezhesse az érzéseit arról, hogy erőszak áldozata. Legyünk türelemmel, és mutassunk empátiát.

Fejezzük ki aggodalmunkat az ő és gyerekei biztonsága miatt. Sok bántalmazott nő nem ismeri el, hogy erőszak áldozata, vagy tagadja, hogy gyerekeivel együtt veszélyben van.

Emlékeztessük rá, hogy nincs egyedül. A bántalmazott nő számára megdöbbentő lehet a felfedezés, hogy rajta kívül több ezer nő van hasonló helyzetben. Ha kapcsolatot talál másokkal, megtörik az elszigeteltsége, amely a bántalmazó kapcsolat egyik fő pillére.

Tudassuk vele, hogy van kiút. Noha az állami beavatkozás igen csekély e témában, sok nőnek sikerül elhagynia az őt bántalmazó férfit. Tartsunk kéznél szórólapokat a segélyvonalakról, elérhető anyaotthonokról, átmeneti szállásokról, internetes honlapokról, szociális juttatásokról és egyéb intézményes lehetőségekről, amelyeket szükség esetén átadhatunk neki.

Erősítsük meg abban, hogy senki nem érdemli meg, hogy bántsák. Emlékeztessük, hogy nem az ő személye vagy viselkedése a bántalmazás oka, ezek csak kifogások a férfi részéről.

Azért talán tud felelősséget vállalni, hogy benne marad-e egy ilyen kapcsolatban, de magukért a bántásokért nem. Ha ő meg változik is, a társa erőszakossága semmit sem fog változni (amit valószínűleg saját eddigi tapasztalatai is alátámasztanak).

Tartsuk szem előtt, hogy talán zavarban van, és megalázottnak érzi magát, amiért bántalmazzák. Mivel úgy érzi, ő a felelős a párkapcsolat minőségéért, úgy érezheti, ő a hibás a kapcsolat „megromlása” miatt. Az is lehet, hogy régebben tagadta az erőszakot, de most mégis segítséget kér. Netán korábban már megszakította a kapcsolatot a férfival, és attól fél, hogy emiatt most nem hisznek majd neki.

Értsük meg és vegyük figyelembe, ha ambivalensek az érzései. Bár társa bántalmazza, ő esetleg mégis szereti, és nem akar lemondani a kapcsolatról. Fogadjuk el ezt az érzelmi kettősséget.

Ismerjük fel a tévhiteit. A családon belüli erőszakról szóló tévhitek még mindig mélyen benne vannak a köztudatban. A nők gyakran maguk is hisznek ezekben, még akkor is, ha saját tapasztalataik e sztereotípiák ellen szólnak is. Az egyik leghatékonyabb beavatkozási lehetőségünk a tények és adatok ismertetése, valamint a tévhitek szétoszlatása.

Tartsuk tiszteletben azokat a kulturális tényezőket, amelyek befolyásolják viselkedését. Figyelembe kell vennünk, hogy sokak számára a saját családjukból hozott vagy a kultúrájuk által meghatározott értékek, például a család intézménye vagy a vallás, megnehezíthetik a bántalmazás elleni fellépést.

Figyeljük a személyes hozzáállásunkat. Őszintén elemezzük az erőszakhoz való viszonyulásunkat, saját reakcióinkat és tapasztalatainkat. Törekedjünk arra, hogy se értékeink, se előítéleteink ne jelenjenek meg a segítő beszélgetésben. Ha problémánk van egy kliensünkhöz való viszonyulásunkkal, inkább küldjük őt egy másik szervezethez vagy segítőhöz.

Figyeljünk rá, nem magunk előtt akarunk-e mindentudó szakembernek tűnni. A bántalmazott nőnek már rengetegen – beleértve a bántalmazót is – próbálták megmondani, mit kellene tennie. Éppen az a problémája, hogy sokáig nem volt rá lehetősége, és ezért (újra) meg kell tanulnia, hogy saját érdekében önállóan hozzon döntéseket.

Legyünk tisztában a saját frusztrációnkkal. Előfordul, hogy a kliens nem tud olyan gyorsan változtatni az életén, ahogyan azt mi szeretnénk – különösen akkor, ha nincs biztonságban. Viszont lehet, hogy az a segítség lesz a változás megindítója, amit ma tőlünk kap. Szüksége van rá, hogy tudja, mi támogatjuk, és türelmesek leszünk vele.

 

Mit ne tegyünk?

Ne felejtsük el, hogy az állandó veszélyhelyzet negatívan befolyásolja a döntési és cselekvési képességét. Érthetően és körültekintően magyarázzuk el neki a különböző lehetőségeit. Nyújtsunk neki elegendő információt, hogy minden lehetőségről tudjon. Értékeljük a saját megoldási javaslatait. Ne felejtsük el, hogy lehetnek más problémái is, amelyek azonnali beavatkozást igényelnek. Lehet, hogy veszélyt jelent önmagára vagy másokra, nincs mit ennie, nincs gyógyszere

vagy lakhatása, nem tud gondoskodni önmagáról vagy a gyerekeiről. E problémák megoldása érdekében lépjünk kapcsolatba más intézményekkel vagy szervezetekkel is.

Ne büntessük, ha „rossz” döntést hoz. Nagy feladat nem éreztetni a klienssel, ha látszólag „rossz” döntést hoz, főleg ha sok munkát fektettünk már az ügyébe. A támogatás és együttműködés visszavonása, amikor a nő visszatér a bántalmazóhoz, az egyik legsúlyosabb hiba, amit segítőként elkövethetünk. Ne feledjük: a bántalmazott nők átlagosan háromszor-négyszer térnek vissza partnerükhöz, mire végleg kilépnek a kapcsolatból. Ne felejtsük el, hogyan hat az emberre az elszigeteltség és az elnyomottság. Lehetséges, hogy a nő fizikailag és/vagy társas szempontból még inkább elszigetelt a lakóhelye, anyanyelve, gazdasági függősége, képzetlensége vagy állampolgársága miatt.

Ne mi akarjuk eldönteni, hogy elmenjen-e vagy maradjon. Ne feledjük, hogy az áldozat össze van zavarodva és elsősorban információra és támogatásra, nem pedig tanácsra van szüksége.

Ne őt hibáztassuk azért, ami vele történt. Ez a leggyakrabban akkor szokott előfordulni, ha a segítő tehetetlennek vagy alkalmatlannak érzi magát.

Ne cselekedjünk helyette. Ahhoz, hogy visszanyerje önbecsülését és erejét, neki magának kell cselekednie. Ha megpróbálunk helyette cselekedni, azzal csak megerősítjük őt az alacsony önértékelésében és a passzív áldozati szerepben. Ez alól csak akkor van kivétel, ha biztosak lehetünk benne, hogy pl. a feljelentés megtételének átvállalásával biztonságát növelhetjük, és teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a hatóságok a feljelentés nyomán a megfelelő védelmi intézkedéseket meg fogják tenni.

Ne szóljuk le a bántalmazót. A nő negatív érzelmei mögött nemegyszer bizonytalanság, törődés, gyengédség vagy szerelem rejtőzik. Ítélkező szavainkra önkéntelenül is védeni és mentegetni kezdheti a bántalmazót: annyira azért nem rossz ember. Az elkövető személyének kritizálásával egyben a nőt is leszóljuk a választása miatt. Csak az erőszakos viselkedést ítéljük el, ne az embert.

Ne akarjuk sürgetni a döntését. A bántalmazott nőnek időre van szüksége ahhoz, hogy megbizonyosodjon az érzéseiről, és átgondolt döntést hozzon.

Ne kicsinyeljük le a tapasztalatait és az érzelmeit. Ettől könnyen elveszítheti a belénk vetett bizalmát.

Ne tereljük a figyelmét más problémákra. Ha kényelmetlenül érezzük is magunkat, ne akarjuk elkalandozni a bántalmazás témájától. Az elsődleges kérdés, amivel foglalkoznunk kell, a bántalmazott nő biztonsága.

Ne vádoljuk azzal, hogy nem jó anya. A bántalmazott nőnek éppolyan nehéz megvédenie a gyerekét, mint saját magát. Kritika helyett támogatásra van szüksége, hogy ezen változtathasson.

Ne próbáljuk rávenni, hogy „változzon meg”, hogy így kerülje el a bántalmazást. Ezzel ismét az ő viselkedésére tereljük a felelősséget. Mivel nem ő irányítja az erőszakot, így megelőzni sem tudja.

Ne hitessük el vele, hogy ha asszertívebben viselkedik (vagyis ha igényeit és érdekeit önérvényesítő módon tudja kifejezésre juttatni), akkor majd abbamarad az erőszak. Ha erősebb az asszertivitása, talán még nagyobb veszélybe kerül. Bízzunk a „zsigeri” érzéseiben afelől, hogy mit tehet és mondhat úgy, hogy még biztonságban maradjon.

 

Itt néhány gyakorlati példát talál a hatékony valamint a nem megfelelő válaszokra. 

 

További olvasmányok, és részletesebb gyakorlati tanácsok:

Miért marad: 5. fejezet: A hatékony segítségnyújtás eszközei (69-91. oldal)

Integrált ügyfélellátás: Az integrált ügyfélellátás speciális szabályai (45-52. oldal)

PRO TRAIN képzőanyag: Multiprofesszionális képzés 4. modul Kommunikációs készség és útmutató az áldozatok megfelelő támogatásáról

Miért ne mediáljon?

Bár a mediáció a konfliktusok megoldásának bevált módszere, téves az az elképzelés, hogy a családon belüli erőszak (vagy a nők elleni erőszak egyéb formái) esetén is jól használható. Sőt, károsnak bizonyult, mint ahogyan ez számos esetben bebizonyosodott azokban az országokban, ahol az alkalmazása mára nem javasolt, vagy egyenesen tiltottá vált ezekben az esetekben. A mediáció a párkapcsolati erőszak esetén nem is lehet hasznos, hiszen a módszeres erőszak (amilyen a párkapcsolati erőszak is) három oknál fogva is ellentmond a mediáció legfontosabb alapszabályainak:

1. A párkapcsolati erőszak, a nők elleni erőszak egyéb formái, és a családon belüli erőszak nem konfliktus, hanem az egyik fél módszeres hatalomra törekvése a másik felett;

2. A bántamazás természeténél fogva nem egyenlő felek között zajlik, akár eredetileg sem voltak egyenlőek (mint pl. gyermekbántalmazás, vagy idősbántalmazás esetében, vagy a nők bántalmazásának sok esetében), akár a módszeres bántalmazás következtében alakult ki a súlyos hatalmi különbség;

3. A bántalmazás esetén az egyik fél jellemzően kényszeredetten "egyezik bele" (zsarolás, fenyegetőzés vagy hatósági ráhatás miatt) a mediációba, vagy egyenesen kötelezik erre.

Hasonló a helyzet a többi "konfliktuskezelési" és "düh-menedzsment" módszerekkel is. A Patent Egyesület írása részletesen bemutatja a párkapcsolati erőszak és a mediáció illetve a többi hasonló módszer viszonyát, a nemzetközi tapasztalatokat és az ezek nyomán kialakult jó gyakorlatot. Minden szakembernek személyes és szakmai felelőssége, hogy tisztában legyen az általa javasolt, vagy kötelezően előírt eljárásoknak az áldozatokra gyakorolt hatásaival, így ezt az írást egyaránt ajánljuk szakmai és poltikai döntéshozóknak.

Miért maradnak a nők?

Azok a nők, akik nem lépnek ki egy erőszakos kapcsolatból, a különböző stádiumokban más-más érvekkel magyarázzák ezt. Ahelyett tehát, hogy a „Miért marad?” kérdéssel a bántalmazott felelősségét helyeznénk előtérbe, gondoljuk inkább át azokat a stádiumokat, amelyeket valószínűleg átél, és amelyek döntése szempontjából meghatározók lehetnek. (Részletesebben lásd még: Miért marad?Kézikönyv a családon belüli erőszakról elsősorban szakmai csoportoknak, illetve minden érdeklődőnek. NANE Egyesület, Budapest, 2006.)

A nő eleinte marad, mert:

Szereti a férfit.

Hisz abban, hogy a férfi megváltozik.

Azt hiszi, hogy ha megteszi, amit a férfi akar, akkor elkerülheti, vagy legalábbis csökkentheti annak erőszakosságát.

Azt hiszi, maradásával meggyőzheti a férfit a szerelméről, és akkor a férfi nem lesz féltékeny.

Azt hiszi, az ő kötelessége összetartani a kapcsolatot.

Azt hiszi, észérvekkel meg tudja győzni a férfit.

Hisz a férfi bocsánatkérésében, és reméli, hogy ilyesmi többé nem történik meg.

Szégyenkezik, és inkább nem keres külső segítséget.

Retteg a rendőrségi vagy egyéb intézményi beavatkozástól.

 

Később azért marad, mert:

Még mindig reménykedik, hogy a férfi megváltozik, vagy segítséget kap.

Elhiszi a férfi ígéreteit, hogy megváltozik, hogy elmegy a pszichológushoz, hogy leszokik az alkoholról vagy a drogról, és végre olyan életet élnek majd, amilyenről mindig is álmodott.

Azt hiszi, hogy a férfi szereti, és hogy szüksége van rá.

Családja és ismerősei elvárják, hogy maradjon.

Fél, hogy egyedül marad, és úgy gondolja, hogy nem tudná eltartani magát (és a gyerekeket).

Teljesen össze van zavarodva.

Egyre jobban retteg partnere erőszakosságától, és aggódik a saját (és gyerekei) biztonságáért.

 

A kapcsolat késői szakaszában azért marad, mert:

Retteg a férfitól, aki végtelen hatalommal bír a szemében. (Figyelem! Adott esetben a nő a segítőnél reálisabban mérheti fel, mire képes a férfi, hiszen ő él vele.)

A férfi azzal fenyegeti, hogy megöli őt, a gyerekeket vagy a nő családját.

Azt hiszi, hogy sosem fogja senki szeretni őt.

Úgy érzi, nem tudna meglenni egyedül.

Reményvesztettnek és tehetetlennek érzi magát, úgy hiszi, nincs más választása, tudatbeszűkülés alakul ki benne.

Ambivalens érzések közepette bűntudat gyötri: „Fontos vagyok neki. Biztosan az én hibám, hogy megver, valamit biztosan rosszul csinálok, és nem felelek meg az elvárásainak. Engem nem lehet szeretni, nem tudom, miért.”

Depressziós lesz, teljesen meg van bénulva, nehezen dönt, vagy egyenesen képtelen bármilyen döntést hozni.

Immár komoly lelki vagy fizikai sérülései vannak, állandósult pszichoszomatikus zavarokkal küzd.

Hajlamossá válik az öngyilkosságra vagy a gyilkosságra.

Fél a hatóságok vagy egyéb állami intézmények előítéleteitől és számára káros beavatkozásától (például attól, hogy elveszik tőle a gyerekét/gyerekeit).

Úgy érzi, már nem ő irányítja az életét, kontrollvesztett állapotba kerül, tanult tehetetlenség alakul ki benne.

A gyerekek

Ezeken az oldalakon a párkapcsolati erőszaknak a gyermekekre gyakorolt káros hatásait mutatjuk be.

E káros hatások egyrészt a bántalmazó magatartásából, másrészt a gyermekek védelmére hivatott jog- és intézményrendszer hiányosságaiból, hibáiból és káros eljárásaiból származnak. Ez utóbbiak jellemzője, hogy kettős mércét alkalmaz a nőkkel és a férfiakkal szemben: míg a férfiaktól még azt sem várja el, hogy ne alkalmazzanak erőszakot (a gyermekek ellátása pedig szinte soha még csak fel sem merül), a nőktől még azt is elvárja, hogy egyedül megvédjék magukat és a gyermekeiket az erőszaktól, eközben nyújtsanak tökéletes ellátást nekik (a gyerekekenek, és gyakran a partnerüknek is), ugyanakkor ne akarjanak elválni, azonban ha mégis, biztosítsák az apa jogát a gyerekhez, és ha az erőszak már nagyon súlyos, akkor viszont nagyon is akarjanak elválni. Ezt a furcsa labirintust a jog és a hatóságok közigazgatási eljárások, igazságügyi szakértői vélemények, bírságok és büntetések, és a bántalmazás elleni hatékony fellépés elmulasztásának kombinációjából építik fel. Az alábbi oldalakon, és az esetleírásokban részben látható, hogy hogyan.

A kényszerláthatásról, mellyel a bántalmazók a hatalmukat a kapcsolat megszűnése után hatósági támogatással is sikeresen fenn szokták tartani, fontosságára tekintettel külön menüpontban foglalkozunk.

A NANE Egyesület tájékoztató szórólapja röviden összefoglalja a gyermekek helyzetét az olyan családban, amelyben az egyik felnőtt bántalmazza a másikat.

A párkapcsolati erőszak gyerekekre gyakorolt hatásainak pontos ismerete minden szakember kötelessége lenne, azonban ez gyakran hiányzik. Ezért a párkapcsolati erőszaknak kitett szülő számára rendkívül fontos, hogy saját ismeretekkel rendelkezzen a témáról. Részletesen ezekben a -- laikus számára is jól olvasható -- szakkönyvekben szerezhet további ismereteket:

Módszertani útmutató 9. fejezete a gyermekek helyzetével foglalkozik azokban a családokban, ahol az egyik szülő a másikat bántalmazza.

Susan Forward Mérgező szülők című könyve sokat foglalkozik a családon belüli erőszaknak a gyermekekre gyakorolt hosszú távú hatásaival.

Alice Milller könyvei szintén fontos olvasmányok.

Judith L. Herman Trauma és gyógyulás című könyve szintén bemutatja a családon belüli erőszak hosszú távú traumatikus hatásait, és a gyógyulás útját.

Lundy Bancroft, Jay G. Silverman és Daniel Ritchie: Lehet-e jó apa a bántalmazó? – A partnerbántalmazás hatása a szülő-gyermek kapcsolatra. c. könyve részletesen bemutatja a partnerbántalmazó felnőtt közvetlen és közvetett hatásait a gyermek fejlődésére, érzéseire, biztonságára, és kitér arra is, hogy a bántalmazott szülő szülői tevékenységét milyen módon hátráltatja a partnere által ellene elkövetett bántalmazás.

A párkapcsolati erőszak és gyerekek

A gyermekvédelmi rendszer és a párkapcsolati erőszak

Bolygó-modell -- ellentmondásos rendszerek

Sajnos nagyon gyakori, hogy a szociális rendszer különböző állomásai, az ellátórendszer, a gyerekvédelmi és gyámügyi hatóságok nem veszik figyelembe a párkapcsolati erőszakot, mint a gyerekekre ható tényezőt. Az is előfordul, hogy egyszerűen az anya hibájának róják fel, amiért nem képes megvédeni gyermekeit attól a károsodástól, ami azzal jár, hogy jelen vannak a az erőszakkitörések során. A jelenlegi európai trendek ellentmondásait M. Hester bristoli professzor a "bolygó-modell" kidolgozásával érzékelteti (Hester, M., 2004, Future Trends and Developments – Violence Against Women in Europe and East Asia, Violence Against Women 10 (12), pp 1431-1448.)

A bolygórendszer 3 bolygóból áll:

1. "A" Bolygó: a párkapcsolati erőszak bolygója, melyen az erőszak elkövetése és társadalmi nemekhez kötöttsége (túlnyomórészt férfierőszak) valamelyest látható (jellemzően büntetőjogi és/vagy a távoltartáshoz kapcsolódóan polgári jogi keret, büntetőjogi és polgári jogi következményekkel).

2. "B" Bolygó: a gyermekvédelmi bolygó, melyen az elkövető felelősségének megállapítása nem elsődleges, a megközelítés a büntető helyett elsősorban segítői, az eljárások gyakran önkéntesek (nem hatósági, hanem "szolgálati" beavatkozás), az erőszak társadalmi nemekhez kötöttsége nagyrészt eltűnik, bár a szolgáltatók tisztában vannak vele, hogy együttműködő ügyfeleik túlnyomó többségét az anyák alkotják.

3. "C" Bolygó: a kapcsolattartási (láthatási) bolygó, melynek kerete a "gyermekvédelmi" és egyéb polgári jog, vagy büntetőjog (kapcsolattartás akadályozása), jelentős részben hatósági (gyámhatóság, bíróság), közigazgatási és büntető jogi fellépés az anyával szemben, aki gyermekét a bántalmazó itt már teljesen "eltüntetett" és el nem ismert veszélyeztető magatartásával szemben védeni igyekszik. Fő eszközei az erőszak esetén káros mediáció, illetve a tárgyalás, melyekben az anyától elvárják, hogy "egyezzen meg" a megyezésre amúgy nem törekvő volt bántalmazóval. Ha ez nem vezet eredményre, akkor az anya felelősségre vonása (bírság, büntető eljárás) a "láthatások akadályozása" miatt. A "semleges"-nek mondott beavatkozás a párkapcsolati erőszak gyerekekre gyakorolt káros hatásait nem veszi figyelembe, az erőszakos volt partner (apa, nevelőapa, élettárs) gyerek elleni erőszakos magatartását nem veszi komolyan, a párkapcsolati erőszak nemekhez kötöttsége teljesen eltűnik, a "közös szülői felelősség" elmélete érvényesül, melyben azonban felelőssége látszólag csak az anyának van, az apának -- azon kívül, hogy ha van kedve, megjelenik a gyerekért -- nem nagyon.


A fenti ellentmondásos rendszerben az egyes bolygókon a következők történnek:

"A" Bolygó:

A bántalmazó viselkedését a rendőrség és egyéb hatóságok beazonosítják, mint bántalmazást az anya ellen
Előfordul, hogy eljárást indítanak szabálysértés vagy bűncselekmény miatt. Ha erre lehetőség van, akár távoltartást is elrendelhetnek az elkövetővel szemben.

"B" Bolygó:

Esetleg: belekerül a rendszerbe, hogy az apa bántalmazó viselkedést mutatott az anyával szemben az együttlakás és a szétválás időszaka alatt, De nem mindig, és nincs jelenősége, mert ‘B’ bolygó fókusza a gyerekek "védelme" és nem a felnőtteké, és a párkapcsolati erőszak nincsen elismerve mint olyan, amely ellen a gyereket is védeni kellene.
Esetleg: A gyerekvédelmi szolgálat védelembe veheti a gyerekeket kiskorú veszélyeztetése (lelki/érzelmi erőszak) miatt, DE ez nem feltétlenül szolgálja a védelmét, mert a védelembe vétel a gyakorlatban inkább az anya ellenőrzését jelenti, és változatlanul nem az anya (és rajta keresztül a gyerek) bántalmazása elleni fellépést.
Esetleg: Feljelentés készül a bántalmazó ellen, DE ennek kicsi a valószínűsége, mert a) ezen a bolygón a segítői szemlélet az uralkodó, és nem a kriminalizáló, b) a segítők félnek a bántalmazótól.
Ehelyett:az anya felszólítása a bántalmazó elhagyására (ha ezt még nem tette volna meg), és ha nem, a gyermek "kiemelése" a „védelmezésre képtelen” anya  miatt. A "B" bolygón tehát, annak ellenére, hogy az anyát (is) éri az erőszak, az anya felelőssége, hogy számoljon a következményekkel. Az erőszakos apa gyakorlatilag teljesen láthatatlan ezen a bolygón.

"C" Bolygó:

Az apa mind az "A" mind a "B" bolygóról a "C" bolygóra érkezik hogy kapcsolattartást, vagy akár szülői felügyeleti jogot kérjen. A "B" bolygón nem indult ellene eljárás az anyával szembeni erőszak által okozott kiskorú veszélyeztetéséért, tehát nem áll rendelkezésre bizonyíték, mely rávilágítana a válás utáni gyerekfelügyeleti képességére. De még ha az "A" bolygóról érkezve van is ellene jogerős ítélet vagy hatályos távoltartás, a láthatás bolygón ez „felnőttek közti” ügy, „nincs” közvetlen kapcsolata a gyerekekkel. A hangsúly nem a gyerekvédelmen van, hanem azon, hogy a) minden gyereknek két szülője legyen, akármilyen, b) minden apának joga van látni a gyerekét, akármilyen. A bántalmazó férj (apa) is „elég jó apa” státuszt kap, akinek a rendszer szerint biztosítani kell a kapcsolatát a gyerekkel a válást követően akkor is, ha a gyermek azt nem akarja.

Az anya különlegesen nehéz dilemma elé néz: megpróbálta korlátozni a partnere erőszakos viselkedését azzal, hogy az "A" bolygón rendőrt hívott és (ha volt bátorsága) tanúskodott a büntetőtárgyaláson. Elhagyta erőszakos partnerét, szót fogadva a "B" bolygón található gyerekvédelmi segítőknek, vagy távoltartást kért, hogy megvédje gyermekeit. De a "C" bolygó ellentétes megközelítést alkalmaz: a "családoknak" továbbra is családokként kellene működni, a bántalmazás ellenére. Ezért ezen a bolygón kapcsolattartást rendelnek el az erőszakos partner és a gyerekek között, ami nem csak meghazudtolja a bántalmazott anya (és gyerekei) eddigi tapasztalatait, de ismét retteghet gyermekei biztonságáért.


A fentiek fényében tudjuk tehát, hogy mindegyik bolygónak megvan a maga története, kultúrája és megvannak a saját törvényei. A szakemberek felelőssége, hogy ezeket összhangba hozzák. A gyerekek biztonságának realisztikus meghatározása ilyen körülmények között megköveteli a szakembertől:

  • a párkapcsolati erőszak mechanizmusainak pontos ismeretét,

  • az erőszak felismerését,

  • annak elismerését, hogy a "semlegesség" ilyen esetekben az erőszak támogatását jelenti, valamint

  • az erőszak elítélését, és a nem erőszakos szülő feltétlen támogatását a gyermek biztonságának kialakításában.

A gyermekvédelmi rendszer és a párkapcsolati erőszak

A kényszerláthatás

Kényszerláthatás: a gyermeknek, és nem bántalmazó szülőjének az intézmények, hatóságok általi kényszerítése, hogy a bántalmazó szülőjével, nagyszülőjével kapcsolatot tartson. Egyben a nem bántalmazó szülő arra kényszerítése, hogy volt bántalmazójának, akitől nagy nehezen sikerül külön kerülnie, a gyermek nagykorúságáig rettegnie kelljen. A kényszerláthatás nem az összes kapcsolattartási esetet fedi, hanem csak azokat, melyek bántalmazó kapcsolatot követnek. A hatóságok általában vakok a bántalmazásra, így a bántalmazó további hatalomgyakorlását támogatják. A bántalmazóval való kapcsolatra kényszerített gyerekre váró veszélyeket kiadványainkból külön menüpontban is röviden összefoglaltuk.

Olvasson többet a témáról szórólapunkból, eseteinkből, a szociális szakmák dolgozóinak írott levelünkbőlsajtóközleményünkből, a Módszertani útmutató 9. fejezetéből, és Lundy Bancroft, Jay G. Silverman és Daniel Ritchie: Lehet-e jó apa a bántalmazó? – A partnerbántalmazás hatása a szülő-gyermek kapcsolatra. c. könyvéből. 

Kérjük, képezze magát, hogy hatékonyabban tudja megvédeni a gyerekek alapvető jogait a biztonsághoz és egészséges fejlődéshez, és hogy hatékonyabban tudja segíteni és támogatni a gyermek nem bántalmazó szülőjét, hogy a bántalmazottakat ne büntesse a bántalmazó magatartásáért!

A párkapcsolati erőszak hatása a gyerekekre

Miért kell ezzel külön foglalkozni?

A párkapcsolati erőszak-elkövető bántalmazó a családban élő gyerekekre is veszélyes. A gyerekek hallják, látják, tudják, hogy a bántalmazó veszélyes, és szenvednek a bántalmazástól, félnek a bántalmazótól, és attól, hogy anyjuknak baja esik. A bántalmazó és a gyerek összekényszerítése azzal, hogy "egy bántalmazó apa is jobb, mint apa nélkül felnőni" tévhiteken alapszik. Alább olyan szakirodalmi forrásokat talál, amelyek világossá teszik, hogy ez miért tévhit, és leteszik a voksukat a gyerekek (és a párkapcsolati erőszak felnőtt áldozatának) biztonsághoz való joga mellett.

Sajnos a gyermekvédelem intézményei és a jogalkalmazók sokszor maguk is hisznek ezekben a tévhitekben, és nem a gyerekek (és az anyák) biztonsághoz való jogát tekintik elsődlegesnek. Ha teheti, ossza meg ezeket a szakirodalmi forrásokat mindazokkal a kollégáival és egyéb szakemberekkel, akiken úgy veszi észre, hogy szakmai tevékenységeit, döntéseit a tévhitek befolyásolják.

 

Veszélyes-e a partnerét bántalmazó felnőtt a gyerekre?

Akár közvetetten (azzal, hogy az anyát bántalmazza), akár közvetlenül (is) bántalmazza őket, a bántalmazásnak káros fizikai és lelki következményei vannak a gyerekek számára. A bántalmazó veszélyességének felmérése ezért elsődleges fontosságú. A párkapcsolati erőszak erőszak elkövetője a családban élő gyerek(ek)et általában felhasználja a partnere (felesége, élettársa) bántalmazásához. De akármi is az ok, az eredmény a gyermeket súlyosan traumatizálja és fizikailag is veszélyeztetheti. Lundy Bancroft és Jay Silverman összefoglaló cikke segít beazonosítani, hogy használja-e ügyfelének a bántalmazó partnere/volt partnere a gyerekeket az ügyfele bántalmazásához. Ha a bántalmazó az ügyfele, akkor a cikk segít felismerni és tettenérni ezeket a bántalmazó viselkedéseket. Ha igen, javasoljuk, hogy olvassa el a párkapcsolati erőszakkal szembeni fellépésről szóló Módszertani Útmutatót, és tegyen meg mindent, hogy a bántalmazót eltávolítsák a gyermek és anyja környezetéből. Az anyák és az apák megítélése kettős mércén alapszik (többet várnak el az intézményrendszer és a jogalkalmazás munkatársai a szülőtől ha anya, kevesebbet, vagy semmit, ha apa) és sokkal kevésbé ismeri el és védi a nők és gyerekek biztonsághoz való jogát, mint amennyire indokolt lenne. Ne alkalmazza ezeket a kettős mércéket! Mindenkor a gyermek és a nem bántalmazó szülő biztonságát igyekezzék elősegíteni.

L. Bancroft, J. G. Silverman és D. Ritchie könyve igen részletesen és szemléletesen is bemutatja ezt a szakterületet: Lehet-e jó apa a bántalmazó? – A partnerbántalmazás hatása a szülő-gyermek kapcsolatra. Háttér Kiadó — NANE Egyesület: Budapest, 2013.

 

Az Isztambuli Egyezmény leteszi a voksát a gyerekek, és a párkapcsolati erőszak áldozatainak biztonsága mellett

Az Európa Tanács Isztambuli Egyezménye (2011) több helyen is kimondja, hogy a párkapcsolati erőszak által érintett gyermekek veszélyeztetettek, és ezt a veszélyeztetettséget az államok kötelesek figyelembe venni és megszüntetni (oktatási-nevelési programokkal az iskolákban, szolgáltatásokkal az áldozatok számára, biztonságos elhelyés biztosításával, és a gyerekelhelyezési vagy kapcsolattartási rend kialakításánal). Kifejezetten kimondja az Egyezmény, hogy a gyerekelhelyezés-kapcsolattartás szabályozása során bármely elhelyezési (szülői felügyeleti) vagy kapcsolattartási jog nem veszélyeztetheti a párkapcsolati erőszak áldozata és gyermeke(i) biztonsághoz való jogának érvényesülését (31. Cikk 2. bek.). Az Isztambuli Egyezményt Magyaroszág 2014 március 14.-én aláírta, de eddig nem ratifikálta. (Hivatalos magyar fordítás sem készült eddig az Egyezményről.) Már az aláírás is azt jelenti azonban, hogy Magyarország nem hozhat az Egyezménnyel ellentétes jogszabályt. Ellentétesek az Egyezménnyel pl. a 2014 március 15.-én hatályba lépett Polgári Törvénykönyvnek a vitás bontópereknél kötelező mediációra vonatkozó szakaszai.

 

Az EMMI kimondta: a párkapcsolati erőszak elkövetőjét úgy kell tekinteni, hogy gyermekét is közvetlenül veszélyezteti

2014 augusztusában jelent meg az első magyar hivatalos szakmai útmutató, amelyben kimondják, hogy a párkapcsolati erőszak által érintett gyermek veszélyeztetett. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósága által kiadott módszertani útmutató („MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertan”) szerint: „Amennyiben a hozzátartozók közötti erőszaknak a gyermek is szemtanúja, azt úgy kell tekinteni, hogy ő is veszélyeztetett, mintegy a bántalmazás ellene is irányul.” (18. o.) Ez az első alkalom, hogy a párkapcsolati erőszak által érintett gyerekek bármilyen állami közpolitikában megjelennek. Reméljük, hamarosan utat találnak a jogi a szabályozásba is, főként, ha Mo. ratifikálja az Isztambuli Egyezményt. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a gyermek számára pontosan olyan félelmetes, ha "csak" a szomszéd szobából hallja, hogy anyját megverik vagy megerőszakolják, így remélhetőleg (a nemzetközi jó gyakorlatnak is megfelelően) a "szemtanú"kifejezést az EMMI nem szorosan szánta értelmezni. Hasonlóképpen problémás, hogy bár a gyerekek sokszor valóban akár kifejezett szemtanúi is, de mindenképpen érzékelői az anyjuk elleni párkapcsolati erőszaknak, ezt hiába mondják el, nem hisznek nekik, vagy nem veszik figyelembe az emiatt kialakuló félelmüket az elkövetőtől. Ezt a gyakorlatot szükséges mihamarabb felszámolni. Sem a gyerekek, sem az anyák nem szoktak hazudni ezekről a dolgokról, ezért a gyermekek védelmére hivatott intézményrendszer akkor tudja ellátni feladatát, ha hisz nekik.

 

További szakirodalom

Alice Miller svájci pszichológusnak két könyve olvasható magyarul: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása (Ford. Pető Katalin, Budapest, 2002. Osiris Kiadó), valamint a Kezdetben volt a nevelés (Ford. Fischer Eszter, Budapest, 2002. Pont Kiadó).

Susan Forward Mérgező szülők - Hogyan szabaduljunk meg fájdalmas örökségünktől, és nyerjük vissza életünket? c. könyve általánosságban tárja fel a gyerekkori bántalmazás káros hatásait. (Ford. Kövi György, Budapest, 2000. Háttér Kiadó)

Judith Herman Trauma és gyógyulás - Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig c. könyve a módszeres bántalmazásnak a trauma, a poszt-traumás stressz rendellenesség (PTSD) és a komplex PTSD kialakulásához vezető természetét írja le, és a traumából való gyógyulás útját vázolja fel. (Ford. Kuszing Gábor, Budapest, 2003. Háttér Kiadó – Kávé Kiadó – NANE Egyesület)

Gyermekek az erőszakos párkapcsolatokban

Az erőszakos családban felnövő gyerekek áldozatok, akár éri őket közvetlenül bántalmazás, akár nem: mindig félniük kell a bántalmazás megismétlődésétől, akár „csak” anyjukat, akár őket is éri erőszak. Az ilyen gyerekekben sokszor egyfajta trauma-alapú világszemlélet alakul ki – a világot veszélyekkel teli, igazságtalan, kiszámíthatatlan helynek élik meg, ahol éppen azok az emberek bántják őket, akiknek az lenne a dolga, hogy óvják és szeressék őket.

A bántalmazó családban élő gyerekek többféle túlélési módszer között szoktak -- nem tudatosan -- választani. Van olyan gyerek, aki teljesen visszahúzódik érzelmileg, és később sokszor fizikailag is. Van, aki mindenben megpróbál megfelelni abban a hamis reményben, hogy akkor jobbra fordulnak a dolgok. Van olyan gyerek, akiben erős düh gyülemlik fel, ami számos módon ölthet testet. Sok gyerek önmaga ellen fordítja dühét, és az önvád vagy bűntudat formájában jelenik meg. A másik gyakori megküzdési mechanizmus az, amikor a gyerek dühe konkrét személyek ellen fordul, és főként a kortársai/testvérei elleni erőszakos viselkedésben mutatkozik, vagy az elkövető ellen irányul. Egyes esetekben a gyerek a bántalmazó nézőpontját teszi magáévá. Ilyenkor az anyját hibáztatja az otthoni feszültségek és incidensek miatt, netán nyíltan megveti, vagy maga is bántalmazóként viselkedik vele.

Bár meglepően sok bántalmazott nő képes arra, hogy az ellene irányuló erőszak ellenére is megfelelően gondoskodjék gyeremekeiről, előfordul, hogy az erőszakos családban a gyerekeket a szülők mind érzelmileg, mind fizikailag elhanyagolják. A bántalmazó szülő részéről ez lehet akár a gyerek felé közvetlenül, akár a másik szülő felé irányuló bántalmazás része. A bántalmazott azonban szintén nem mindig képes a gyerekeket megfelelően ellátni. Ennek két oka is lehet: egyrészt, ha ő maga is krízisben van, másrészt ha fenyegetettséggel teli helyzetéből, és az állandó megkérdőjelezésekből kifolyólag nincs abban a helyzetben, hogy a gyereknek biztonságot és elfogadást sugárzó a fizikai, érzelmi és intellektuális közeget teremtsen. Ilyen közeget bántalmazó mellett szinte lehetetlen teremteni. Az ilyen családban összességében gyakran kevés és szegényes a kommunikáció, hideg a légkör, a konfliktusokat erőszakkal vagy hárítással próbálják megoldani. A gyerekek felnővén gyakran teljes mértékben elsajátítják szüleik erőszakos viselkedésmintáit. Ez különösen a fiúkra igaz: az erőszakos férfiak nagy részét bántalmazták gyerekkorában, vagy tanúi voltak más családtagjaik bántalmazásának. Természetesen a származási családban folyó erőszak nem az egyetlen ok, amely miatt férfiak felnőttként erőszakosak saját párkapcsolatukban. Az iskola, a kortársak elvárásai, a katonaságnál vagy más fegyveres szervnél szerzett tapasztalatok mind elősegíthetik, hogy egy férfi tárgyként tekintsen a saját nőpartnerére. Általában ezek a férfiak a gyengédséget a nőiességgel társítják, és mereven elutasítják.

Fontos tudni tehát, hogy egy mégoly gondoskodó szülő sem tudja teljesen ellensúlyozni a bántalmazó szülő mérgező, romboló hatását: nem nehéz belátni, hogy egy gyermek lelkileg akkor van biztonságban, ha nincsen körülötte bántalmazó felnőtt, és az nem is fér hozzá. Ugyanakkor azt sem nehéz belátni, hogy a gyereknek szüksége és joga van ahhoz, hogy a szakemberek képesek legyenek a nem bántalmazó szülőt megkülönböztetni a bántalmazótól, és attól ne szakítsák el őt.

Az erőszakos családban élő gyerek ismérvei

Az alábbi lista azokat a jellemzőket foglalja össze, amelyek közül már néhány jelenléte is felhívhatja a szakember vagy hozzátartozó figyelmét a gyerek veszélyeztetett helyzetére.

Testi jelek

A gyereknek sérülései vannak, amelyek:

− emberi kézre vagy eszközre utalnak (ütés, égés, törés)

− nem egyeznek a magyarázattal

− a gyerek leplezi vagy titkolja őket (tornaórán vagy iskolaorvosnál nem vetkőzik le)

− különböző gyógyulási fázisban vannak

− láthatóan orvosi ellátás nélkül gyógyultak.

A gyerek regresszív tüneteket mutat: éjjelente bepisil, rágja a körmét, rongyot- vagy az ujját szopja, beszédfejlődése megáll vagy egy korábbi szintre esik vissza. Láthatóan tic-kel (akaratlan izomrángása van, főként az arcon), dadog.

Az életkoránál lassabb ütemben fejlődik testileg és értelmileg.

Szomatikus betegségektől szenved, amelyek az ok felismerése hiányában egymást felváltva is jelentkezhetnek (krónikus emésztőszervi panaszok vagy bélirritáció, krónikus fejfájás). 

Önészlelés és önértékelés

Úgy érzi, a világon teljesen egyedül van a problémájával.

Önmagát hibáztatja az otthoni helyzet miatt, szégyenli magát.

Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát.

Általában nincs biztonságérzete, esetleg személyek helyett helyekhez köti a biztonság élményét.

Úgy érzi, az emberek által ismert énje hamis, ő nem az a gyerek, akinek a külvilág látja, hanem egy rossz és megvetésre méltó ember.

Erős kisebbségi érzései vannak, gyűlöli magát és bűntudata van: úgy érzi, ő a felelős az otthoni problémákért.

Vágyik rá, hogy ő maga tökéletes legyen, mert akkor mindenki boldog lesz.

Szélsőséges testi vagy szexuális erőszak hatására a teljes erőszakemléket törölheti a tudatából (traumás amnézia), vagy önmaga előtt is titkolva hermetikusan leválaszthatja mindennapi tudatáról az erőszakot átélt személyiségrészt (többszörös/multiplex személyiség zavar).

Viselkedésmódok

Óvoda/Iskola

Normának tekinti az agresszivitás és a durvaság használatát saját frusztrációja, dühe, feszültsége levezetése céljából, más gyerekeket bánt.

Elmagányosodik és elszigetelődik a többi gyerektől.

Korához képest kiemelkedően alkalmazkodó, igyekszik elnyerni a felnőttek teljes elfogadását, rendkívül szociábilis, „jó diák” stb. (álérettség).

Problémái vannak a figyelemösszpontosítással, tanulási nehézségekkel küzd.

Gyakran beteg, sokat hiányzik az iskolából.

Kimarad az iskolából, csavarogni kezd.

Láthatólag félelemben vagy rettegésben él valamelyik szülő miatt.

Különféle magatartászavarok alakulnak ki nála.

Az otthoni traumákat játékkal vezeti le (babával vagy pajtásával szó szerint eljátssza az otthoni verést, szexuális visszaélést).

Fantáziavilága túlfejlett, olyan meseszerű dolgokat állít, melyek nyilvánvalóan nem igazak, konfabulál. (Figyelem! Az otthoni erőszakról való beszámolók, bármilyen hihetetlennek is tűnnek esetenként, nem tévesztendők össze a konfabulációval.)


Család

Megkísérli befolyásolni a szülők viselkedését, érzéseit és cselekedeteit, hogy gátat vessen az erőszaknak.

Az erőszakkitöréskor próbálja magára vonni a figyelmet, vagy az apjára támad, vagy megvédje az anyját a bántalmazástól.

Gyűlöletet érez/mutat az apja iránt, amiért megveri az anyját, vagy ellenkezőleg: az anyát hibáztatja/bántja.

A bántalmazó szülő meggyilkolásáról vagy haláláról fantáziál.

Erősen szolidáris a bántalmazóval, fizikai, érzelmi túlélése érdekében lojális, vagy akár azonosul vele. (A pszichológusi szakvéleményekben a jelenség általban téves értelmezést kap, és a szakember azt rögzíti, hogy „A gyermek szereti az apját”. A Stockholm szindróma megállapítása sokkal pontosabban írná le a valóságos helyzetet ilyenkor.)

Testvérét bántalmazza.

Rémálmai vannak.

Családrajzként ijesztő, rémálomszerű rajzokat készít.

Kiskorától kamaszkoráig több szökési kísérlete van, esetleg igen korán házasságra lép vagy elköltözik otthonról, és önállóan, minden támogatás nélkül tartja el magát.


Társas kapcsolatok

Iskolai „balhékba” keveredik, kortársaival fenyegetően viselkedik.

Bűnügyekbe (bolti lopásba, csellengésbe vagy bandázásba) keveredik.

Állandóan erőszakkal, horrortörténetekkel foglalkozik.

Magányossá válik, nincsenek igazi barátai. Kortársaival bizalmatlan, nem folytat életkorához igazodó szerelmi kapcsolatokat.

Sosem visz haza barátokat.

Hiperérzékeny mások érzései és igényei iránt (álszociabilitás).


Saját test

Önbántalmazó módon viszonyul a testéhez (körmét vagy száját rágja, haját tépkedi, vagdossa, összeégeti vagy szurkálja magát).

Öngyilkossági gondolatai vagy kísérletei vannak.

Különféle anyagokkal él: drogozik, alkoholizál, nyugtatókat szed (akár már gyerekként is). (Előfordul, hogy a nyugtatókat orvos javaslatára, vagy receptje alapján szedi, akár azért, hogy ezzel „felkészítsék” a láthatásra! Ez nyilvánvalóan káros gyakorlat: azt a gyereket, akinek nyugtatóra van szüksége, hogy a szülőjével való találkozást el tudja viselni, nem szabad arra kényszeríteni, hogy azzal a szülővel kapcsolatot tartson.)


Fontos tudni: ha egy gyerekről kiderül, hogy otthon verik az anyját, a szokásos beavatkozási eljárások nagy valószínűséggel nem hatékonyak. A nő behívása az iskolába, családsegítőbe például önmagában valószínűleg nem lesz elég, hisz az ilyen nő általában maga sincs abban a helyzetben, hogy a családi közegen egymaga változtasson. Megtörténhet, hogy ilyenkor még az anya próbálja bagatellizálni a valódi helyzetet. Egyrészt szégyelli, hogy a férje bántalmazza, másrészt nyilvánvalóan retteg a férfitól. Ugyanakkor a hatóságoktól is fél – és sajnos nemegyszer joggal. A leggyakoribb hatósági reakció még mindig a gyerek „kiemelése” a családból (vagy legalább is az ezzel való fenyegetőzés), amiben az anya érthetően nem kíván közreműködni. A család érdeke sem az, hogy a gyereket távolítsák el. A bántalmazás megszüntetéséhez a bántalmazó viselkedést kell felszámolni, hiszen ez a probléma forrása.

Forrás: Miért marad?

Gyermekelhelyezés és kapcsolattartás párkapcsolati erőszak esetén

A nemzetközi gyakorlatban és szakirodalomban egyre világosabban megfogalmazódik a gyermekek erőszaktól való valódi védelmének igénye. Ebben a védelemeben elsőrendű szerepet játszik az, hogy a szakemberek (szolgáltató és hatósági szerepben egyaránt) felismerik-e, és megfelelő komolysággal kezelik-e a párkapcsolati erőszakot. Ezen az oldalon egy a Családon belüli erőszak elleni szakmai munkacsoport által kidolgozott Módszertani Útmutatóból olvashat kivonatot. (A munkacsoport 2010-ben dolgozott az útmutatón. A munkacsoport tagjai között voltak gyermekvédelmi szakemberek, áldozatvédelemmel foglalkozó jogászok, gyermekjogi képviselő, bíró, rendőr, ügyész, pedagógus, a bántalmazottak számára fenntartott segélyvonalak munkatársai, szociális munkás.)

Kivonatok a gyermekvédelmi rendszerben dolgozó szakembereknek szóló fejezetből:

A kapcsolatok és válások sok elmélete nem érvényes a partnerkapcsolati erőszak esetén. Erőszak esetén a kényszerítés az, ami meghatározza a kapcsolatot. Nem alkalmazhatók többek között a következő elméletek és gyakorlatok: játszmaelmélet, konfliktusos válás elmélete, szülői elidegenítés, rendszerszemléletű családterápiás megközelítés, mediáció, családterápia, családi csoportkonferencia. A családot felmérő szakembernek nem szabad abból az előfeltevésből kiindulnia, hogy az erőszakot a felek kölcsönösen vagy közösen hozzák létre, vagy hogy a nő és a férfi egyenlő lenne a párkapcsolatban. Ennek megfelelően szakmai hiba a bántalmazott nőt arra bátorítani, hogy legyen megbocsátóbb, javítson a kommunikációs képességein, támogassa a gyerekeinek a bántalmazóval való kapcsolatát, menjen vissza.

A Módszertani Útmutató párkapcsolati erőszak esetén -- a leghaladóbb nemzetközi szemléletmódnak megfelelően -- a bántalmazó szülő felügyeleti és kapcsolattartási jogának szüneteltetését, súlyosabb esetben megvonását tekinti alapmegközelítésnek. Amennyiben azonban a kapcsolattartásra mégis mindenképpen sor kerül, az ellenőrzött kapcsolattartást javasolja, az alábbiak szerint:

Ha a szakember meggyőződik arról, hogy partnerkapcsolati erőszakról van szó, körültekintően mérje fel a bántalmazó veszélyességét, és ennek fényében döntsön arról, javasolja-e az ellenőrzött kapcsolattartást. Az alábbi veszélyeket a vizsgálatot végző személynek fel kell mérnie, hogy a veszélyesség fényében lehessen dönteni arról, egyáltalán megengedhető-e a kapcsolattartás, illetve hogy a kapcsolattartást felügyelő személy tisztában legyen azokkal a viselkedésekkel, amelyeket figyelnie kell: 

Az anya-gyerek kapcsolat további aláásásának veszélye.

    1. A merev, tekintélyelvű szülői magatartás veszélye. A legtöbb bántalmazót ez jellemzi, a traumatizált gyerekeknek azonban megértő, szeretetteljes, támogató és empatikus környezetre van szükségük az érzelmi életük helyreállításához. A bántalmazó férfiak jelenbeli szóbeli erőszaka, megfélemlítő magatartása további ártalomnak teszik ki a gyereket amellett, hogy traumatikus emlékeket hozhatnak fel bennük. A bántalmazó apák által gyakran közvetített értékrend (például a nők és gyerekek másodrendűek a férfiakhoz, felnőttekhez képest, a nőknek és gyerekeknek azt kell csinálniuk, amit a családfő mond; a gyerekek rosszak, a rosszaságot ki kell venni belőlük, és jósággal kell helyettesíteni) nem teszi lehetővé, hogy a gyerekek megtalálják saját hangjukat és önbecsülésük javuljon.
    2. Az elhanyagolás és felelőtlen szülői viselkedés veszélye. Több kutatás kimutatta, hogy mivel a bántalmazók általában a saját maguk igényeit, szükségleteit tartják szem előtt, nem képesek hosszú távon a gyerekeik szükségleteire koncentrálni, és kiszámítható szülői viselkedést tanúsítani. Ez a tendencia csak erősödik a válás után, mivel a bántalmazókra jellemző, hogy meg akarják bosszulni az őket ért sérelmeket. Sok bántalmazó készakarva hanyag a gyerekeivel, hogy magát előnyösebbnek láttassa a gyerekével (pl. evéssel, lefekvéssel kapcsolatos korlátok szabásában). Ezen okokból a bántalmazó férfiak leggyakrabban képtelenek olyan következetes környezetet teremteni, ami a gyerekek fejlődéséhez kell, sőt hátráltatják az anyának ezt a törekvését a saját hanyag viselkedésükkel, mivel a gyerekek gyakran már az anyától sem fogadják el a határok szabását. Egyes bántalmazók magatartása kimeríti a veszélyeztetést: a gyerekeket egyedül hagyják, nem megfelelő gondozóra bízzák, erőszakos vagy szexuális tartalmú újságokat, filmeket nézetnek velük, erőszakos vagy szexuális tartalmú számítógépes játékoknak teszik ki őket, a biztonságos közlekedés szabályait rendszeresen figyelmen kívül hagyják (pl. nagy sebességgel, gyerekülés nélkül, biztonsági öv nélkül utaztatják a gyerekeket a kocsiban), amitől a gyerekek gyakran hetekig nem tudnak megnyugodni.

    3. Az anya elleni újabb támadások veszélye, és annak veszélye, hogy a gyerek ennek tanúja lesz. A partnerkapcsolati erőszak nagy hányadát a válás után követik el a bántalmazók, az erőszak valószínűsége növekszik a válás bejelentése és lefolyása alatt és után, és statisztikák szerint évekkel a válás után is magas marad. Egyes kutatások szerint válás után megnő a (volt) partner elleni nemi erőszak valószínűsége. A partnergyilkosságoknak mintegy felét a válás után követik el. A kapcsolattartás alkalmat ad a bántalmazó férfinak, hogy újra bántalmazza a nőt, és a gyerekek ennek gyakran tanúi, ami a gyerek elleni pszichológiai erőszakot jelent.

    4. A gyerek elleni pszichológiai bántalmazás és a manipuláció veszélye. Sok bántalmazó szóbeli erőszakot követ el a gyerekei ellen, és fegyverként használja őket az anya ellen.

    5. A gyerek elleni fizikai vagy szexuális erőszak veszélye. Számos kutatás kimutatta, hogy a partnerüket bántalmazó férfiak gyakrabban erőszakosak fizikailag és szexuálisan is a gyerekükkel, mint a partnerbántalmazást nem elkövető férfiak. Nincs bizonyíték arra, hogy a bántalmazó férfiak a válás után kevésbé lennének erőszakosak a gyerekeikkel, sőt elképzelhető, hogy nő az erőszak előfordulása a kapcsolattartás során, miután a nő már nincs jelen, és nem tud beavatkozni. Nem zárható ki az sem, hogy a gyerekbántalmazás éppen a válás után kezdődik. Például egy kutatásban az incesztuselkövetők 10%-a azt állította, hogy a nő elleni bosszú motiválta az incesztusra. Ráadásul a bántalmazásból kikerülő gyerekek általában erősebben szembeszállnak a bántalmazóval, mint korábban, ami megnövelheti a fizikai támadás valószínűségét.

    6. A következetlenség veszélye. Visszatérő megfigyelés a partnerüket bántalmazó férfiakkal kapcsolatban, hogy ki-bejárkálnak a gyerekük életéből. Gyakori, hogy hónapokig, évekig nem élnek a kapcsolattartási jogukkal, majd hirtelen követelik a kapcsolattartás kiterjesztését, a szünidőre, ünnepre, születésnapra eső vagy ott alvást magába foglaló kapcsolattartást. Ez érzelmileg manipulálja a gyerekeket (akik azt hihetik, az apjuk megváltozott), és folytatása lehet a válás előtti következetlen elhanyagoló viselkedésnek. Ha a hatóság teljesíti ezt a kérést, azzal azt az értéket közvetíti az apa és a gyerek felé is, hogy férfiaknak joguk van a gyereküket saját változó igényeiknek alárendelni, és nem a gyerek érdekei az elsődlegesek.

    7. A partnerkapcsolati erőszakhoz vezető nézetrendszer elsajátításának veszélye. A partnerbántalmazást elkövető apa mellett felnövő fiúk sokkal nagyobb valószínűséggel bántalmazzák később maguk is a partnerüket, mint azok a fiúk, akiknek az apja nem bántalmazó. Egyes kutatások alapján elképzelhető, hogy a partnerbántalmazásban felnövő lánygyermekek később nagyobb valószínűséggel lesznek partnerbántalmazás áldozatai. Például a hatóság azon döntését, hogy egy fiút az apjánál helyeznek el, úgy értelmezheti a gyerek, hogy a hatóság támogatja az apa bántalmazó viselkedését, és az anyát tartja felelősnek. Ezért a döntésnek olyannak kell lenni, hogy a bántalmazó apát ne kínálja szerepmodellként a gyerek számára.

    8. A gyerekrablás veszélye. A legtöbb gyerekrablást a partnerüket bántalmazó férfiak követik el, legtöbbször maga az apa vagy annak megbízottja. Tipikusan nem azonnal a válás után történik, hanem vagy a válás előtt, vagy két–három évvel a különköltözés után. A gyerekrablások fele úgy történik, hogy az apa nem hozza vissza a gyereket a jogszerű kapcsolattartási alkalom végén. A gyerekrablások 90%-át az erőszakos partner követi el, és az esetek felében ezt az ezzel való fenyegetés előzi meg (vagyis ha a fenyegetőzést felmérik és komolyan veszik, meg lehet védeni a gyereket és a gyereket gondozó szülőt).

    9. Annak veszélye, hogy a gyerek tanúja lesz az apa új kapcsolatában előforduló partnerbántalmazásnak. Kutatások és megfigyelések igazolják, hogy sok bántalmazó erőszakos több egymást követő kapcsolatában. Nem valószínű, hogy az új partner ezt felfedné a vizsgálatot végző személy előtt, mert esetleg reménykedik, hogy a férfi megváltozik, mert a férfi az előző partnerét kedvezőtlen színben tünteti fel, vagy mert az új partner fél. A gyermek számára az apa új partnerével szembeni erőszakos magatartása ugyanúgy félelmetes, mint korábban a saját anyjával szembeni erőszak volt.

Poszt-traumás stressz és PTSD gyermekeknél - oktatófilm és segédanyag minden, gyerekekkel foglalkozó szakembernek

A traumatikus esemény olyan váratlan, sokkoló és kontrollálhatatlan történés, amely súlyos sérüléssel, életének elvesztésével fenyegeti az áldozatot, vagy egy hozzá közel álló személyt. Az áldozat tehetetlennek érzi magát és retteg, illetve – amennyiben gyerekről van szó – nyugtalanságot és zavarodottságot él át. Minden esetben veszélyeztetve érzi saját, vagy egy másik ember életét, biztonságát és testi épségét. Az áldozat önmagáról, és az őt körülvevő világról alkotott képe összeomlik.


A gyerekek éppúgy átélhetnek traumatikus élményeket, mint a felnőttek, ám mivel személyiségük még nem fejlődött ki teljesen, és a felnőttekhez képest kevésbé urai a saját életüknek, ők sokkal nehezebben birkóznak meg ezekkel. A tény, hogy erősen függnek a felnőttektől, és hogy veszély esetén korlátozottak a lehetőségeik, ha meg kell védeniük magukat vagy segítséget kell kérniük, tovább növeli tehetetlenségérzetüket. Különösen súlyosak a trauma következményei, ha azt olyan ember – például szülő vagy rokon – okozza, akitől a gyerek függ, vagy akihez szorosan kötődik.

A NANE Egyesület és külföldi partnerei az "Állj mellette" program keretében kidolgozott, ingyenesen letölthető oktatófilmmel, és a hozzá tartozó szakmai segédanyaggal szeretnék hatékonyabbá tenni a traumatizált gyerekekkel dolgozó szakemberek munkáját. Az oktatófilm szövegkönyve is elérhető online.

Poszt-traumás stressz és PTSD - a segítő munka kihívásai

Nők elleni erőszak és PTSD

Régebben a traumatikus eseményt úgy határozták meg, mint olyasmit ami kívül esik a mindennapi tapasztalatainkon és természeti katasztrófákat, földrengéseket, árvizeket, rablótámadásokat soroltak ide. Később azonban rá kellett jönniük, hogy sok ember számára a traumatikus események a mindennapok részét képezik. Ilyenek például a családon belüli erőszak áldozatai, a bántalmazásban, fogságban élők.

A poszttraumás stressz zavar a traumatikus eseményre adott válasz, normális reakció egy abnormális helyzetre. A rendkívüli fenyegetettség és életveszély a legtöbb emberből kétségbeesést és pánikot vált ki, megrendül az alapvető bizalma és a hite, hogy vele nem fognak különösen rossz dolgok történni. A bántalmazásban, tehát sorozatos és szisztematikus elnyomásban élőknek ezen tapasztalatai halmozódnak, ők nap mint nap tapasztalnak rendkívül fenyegető és sokszor az életüket veszélyeztető eseményeket.

Az, hogy egy adott egyénben kifejlődik-e a tünetegyüttes, attól függ, hogy a személy mennyire hatékonyan tud megküzdeni a traumatikus eseménnyel. A kutatások szerint Európában a lakosság egyharmada él át élete során valamilyen traumatikus eseményt, mely traumatizálódáshoz vezethet, de nem minden érintettben alakul ki a komplex tünetegyüttes, amely kezelést is igényel. A jelenlegi kutatások szerint ez az esetek 20-30%-ában valósul meg.

Ismerünk azonban olyan tényezőket, melyek elősegítik a betegség kialakulását. Ilyen például, ha az áldozat nem kap azonnali segítséget az esemény után, ha rossz fizikai állapotban van, ha a társas közege nem támogató, vagy ha korábban már volt traumatikus élménye. Vagyis a családon belüli erőszak áldozatai fokozottan veszélyes helyzetben vannak ilyen szempontból, hiszen sokuk elszigetelten él, rossz fizikai állapotban van, és jellemzően traumatikus események sorozatát éli át.

A szexuálizált erőszak áldozataiban – akik egyébként többségükben nők és lányok – különösen gyakran alakul ki a poszttraumatikus tünetegyüttes, mivel általában nagyszámú veszélyeztető tényező van jelen. Ilyen esetekben a poszttraumás zavar kifejlődésének az esélye akár 80% is lehet.

Forrás: European Trauma Network: A nők elleni erőszak és a PTSD

[...]

Sajnos mind az orvostudomány, pszichiátria, mind a pszichológia szakterületén a legtöbb esetben észrevétlen, felderítetlen marad az átélt erőszak, illetve az erőszak és a PTSD tünetek között fennálló ok-okozati kapcsolat. Ennek következtében a kezelés sokszor csak a tünetekre koncentrál, anélkül, hogy a szindróma valódi okaival foglalkozna. A nemi alapú erőszak következtében kialakuló PTSD nem ismert és nem elismert jelenség, a tünetegyüttest leggyakrabban a természeti katasztrófák áldozataival és a harctéren traumatizálódott katonákkal hozzák összefüggésbe, ritkán a bántalmazó párkapcsolatban vagy családban élő nőkkel és gyerekekkel, vagy a nemi erőszak túlélőkkel. A nőket legtöbbször nem támogatják abban, hogy kilépjenek az erőszakos közegből vagy megküzdjenek az átélt erőszak következményeivel.

Az egészségügyi dolgozók, szociális munkások, rendőrök, a bírók, ügyvédek és ügyészek nem veszik figyelembe az átélt erőszakot és annak hatását, melynek lehet az az oka, hogy tabuként kezelik a témát, tehetetlenek a jelenséggel kapcsolatban, nincsenek tanácsadói kompetenciáik, vagy nincsen információjuk a tünetegyüttesről és a kezelési lehetőségekről. 

[...]

Forrás: European Trauma Network: Tények a PTSD-ről

Alapinformációk a traumáról

A szisztematikus erőszak összes formája poszt-traumás stresszt válthat ki. A szisztematikus erőszak alaphelyzete valamely társadalmilag jóváhagyott vagy egyenesen támogatott hatalmi különbség (mint pl. a gyerekek-felnőttek, kisebbségi-többségi társadalmi csoportok, nők-férfiak, szegéynek-jómódúak, stb. közötti elfogadott és sulykolt társadalmi különbségek), amelyet az erőszak elkövetője személyes kapcsolataiban is érvényesíteni akar, azaz az általános (és néha absztakt) hatalmi előnyét személyes és mindennapos hatalomra igyekszik konvertálni.

Ezt néha már puszta kényszerítő és fenyegető manipulációval, máskor szóbeli erőszakkal (a kevesebb -- társadalmi és esetleg személyes -- hatalommal rendelkező fél lenyomásával, mindennapi tevékenységével kapcsolatos megalázásával, szidalmazással, fenyegtőzéssel, zsarolással, gúnyolódással, nevetségessé tétellel, stb.), megint máskor szexuális követelőzéssel vagy erőszakkal, vagy fizikai és általában gazdasági erőszakkal éri el. Az erőszaknak ezek a megnyilvánulásai mindig traumatikusak az áldozatra. Minél gyakoribbak, és minél tehetetlenebbnek érzi magát, vagy minél jobban ki van szolgáltatva az áldozat az elkövetőnek, annál nagyobb a poszt-traumás stressz (PTSD) kialakulásának az esélye. Elhúzódó erőszak esetén ún. komplex PTSD alakulhat ki (erről részletesen Judith Herman Trauma és gyógyulás c. könyvében olvashat). 

A PTSD-ből is, mint az erőszakból, van kiút. Fontos, hogy az áldozatok legyenek tisztában a lehetséges tünetekkel és felismerjék azokat: ezzel saját gyógyulásukat nagyban elősegíthetik. Az erőszaktúlélőket gyakran diagnosztizálják mindenféle mentális betegséggel, melyekben talán tényleg szenvednek, talán nem, de ritka, hogy a kezelőorvosok vagy akár az igazságügyi szakértők felismernék és azonosítanák az erőszakból származó konkrét PTSD-tüneteket. Ez nagyban nehezíti mind a gyógyulást, mind a valódi okok feltárását. A valódi okok kezelése nélkül pedig a tünetek kezelése és a gyógyulás, valamint az áldozatok és esetek hatékony (egészségügyi és jogi) kezelése sem lehetséges.

A PTSD-ről bővebben az Európai Trauma Network magyar nyelvű oldalain olvashat.

A poszt-traumás stressz és a PTSD tünetei

A traumatikus események hatására a legtöbb ember nagyfokú szorongást, kétségbeesést él át, az igazságos világba vetett hite és alapvető bizalma megrendül. Az eseményt követő levertség, nyomott hangulat, depresszió és alvászavarok is általános reakciók. Akkor beszélünk poszttraumás stressz zavarról, ha a tünetek elhúzódnak, és 4 héttel a traumatikus esemény után is fönnállnak. A PTSD esetében a sokkhatás olyan erős lehet, hogy az az agy idegsejtjeinek a struktúráját is megváltoztathatja.

A PTSD tüneteit három fő csoportba oszthatjuk.

 

A. A traumára való emlékezést serkentő tünetek

Emlékbetörések: az emlékbetörések villanásszerű, képszerű, a traumatikus esemény egy-egy részletét magukba foglaló emlékek. Ezeket legtöbbször valami olyan inger váltja ki, ami a traumára emlékeztet (pl. illatok, szagok, hangok, arckifejezések, érzések, fizikai érzetek, vagy a traumatikus élményre emlékeztető szituáció), de nem föltétlenül (pl. rémálmokban vagy hallucinációk során, vagy spontán gondolati tartalmakként megjelenő emlékbetörések esetében). Az emlékbetörések különösen kínzóak lehetnek, mert kontrollálhatatlanok és sok túlélő úgy érzi, nincs hatalma a saját gondolatai felett, felkészületlenül, szinte a semmiből törnek rá ezek a képek, bevillanások.

  • rémálmok
  • pánikrohamok
  • kényszeres emlékezés
  • depresszió

 

B. A traumára való emlékezés elkerülését szolgáló tünetek

  • a traumára emlékeztető helyzetek, szituációk, helyek, tevékenységek, stb. kerülése
  • elszigetelődés (a társas kapcsolatokból való visszavonulás)
  • érzelemnélküliség (érzelmek hiánya; belső üresség, halottság érzése; érzelmi „zsibbadtság”)
  • alkohol-, drog- vagy gyógyszerfüggőség, a szerek használatának az érzelmi tompultság elérése a célja
  • evészavarok
  • önkárosító, önpusztító, önbüntető viselkedés
  • disszociáció, ami leválasztást jelent. Disszociatív állapotban letompul az érzékelés, a személyt egyfajta zsibbadtság jellemzi, mintha nem lenne jelen a saját testében, kívülről látja önmagát. Traumás emlék esetén jellemző az emlék leválasztása az érzelmekről, illetve az érzelmek leválasztása az emlékekről. (Van, aki tudja mi történt vele, de nem érez semmit, vagy ha rosszul érzi magát, azt nem a történtekhez köti, és van, aki nagyon rosszul van, de nincsenek emlékei, vagy nem köti össze őket az érzelmi állapotával.)

 

C. Testi tünetek

  • szívdobogásérzés, légzési nehézségek
  • nyughatatlanság, alvásképtelenség
  • fokozott éberség, hiperarousal
  • koncentrálási nehézségek
  • pszichoszomatikus fájdalom
  • érzelemnélküliség, rigidség-érzés
  • szexuális zavarok
  • más testi érzetek, melyek a traumatikus eseményhez köthetők

 

Forrás: European Trauma Network: Tünetek

A PTSD kialakulását valószínűsítő tényezők (ún. "kockázati tényezők")

Általánosságban elmondható, hogy a traumatikus eseményt átélt emberek 20-30%-ában fejlődik ki a poszttraumás tünetegyüttes, ha a traumatikus esemény például egy természeti katasztrófa. Szexualizált erőszak esetén azonban ez az arány megsokszorozódik: a nemierőszak-túlélő nők és lányok körülbelül 80%-ánál fejlődik ki a PTSD. A különbség okai összetettek. Valószínűbb a PTSD kialakulása, vagy súlyosabban lehetnek a tünetek,

  • ha a trauma nem egy kiszámíthatatlan természeti katasztrófa következménye, hanem egy másik ember okozta (tudatosan).
  • ha az áldozat ismeri az elkövetőt. Szexualizált erőszak esetén az elkövető gyakran az áldozat közvetlen baráti köréből vagy társas környezetéből származik, pl. a partnere, az apja, stb.
  • ha nincs megfelelő támogató környezet. A szexualizált erőszak még mindig tabutémának számít, nem lehet róla beszélni, nem biztonságos róla beszélni. A magyar közvélekedés a szexualizált erőszakkal (és a bántalmazással) kapcsolatban még mindig nagyon áldozathibáztató, sőt gyakran nem is hisznek az áldozatoknak. A túlélők sokszor azért sem beszélnek az őket ért erőszakról, mert – különösen, ha az erőszak a gyerekkorban történt vagy kezdődött – az erőszaktevő súlyosan megfenyegette őket, elhitette velük, hogy úgysem hisznek majd nekik, vagy megvásárolta valamivel a hallgatásukat.
  • ha az áldozat folyamatosan erőszaknak van kitéve. Ez akkor a legkönnyebben kivitelezhető az elkövető részéről, ha együtt él az áldozattal, vagy rendszeres kapcsolatban áll vele valamilyen módon. Egy bántalmazó kapcsolatban az elkövető az áldozatot módszeresen és rendszeresen elnyomja, fizikai, szóbeli, szexuális erőszakot alkalmaz ellene, illetve elzárja fontos társadalmi és gazdasági erősforrásoktól (barátaitól, családjától elszigeteli, nem engedi dolgozni, stb.). Ilyen esetekben tehát traumatikus események egymásra halmozódó sorozatáról beszélhetünk.
  • ha eleve traumatizált embert ér újabb erőszak. Ekkor óriási a retraumatizáció esélye. (Ez a pont megint csak a bántalmazó párkapcsolatban vagy családban élők veszélyeztetett helyzetére mutat rá.)
  • ha az áldozat az erőszak alatt teljes tehetetlenséget él át. Nemi erőszak esetén az áldozatok különösen gyakran számolnak be „lefagyásról”, ami azt jelenti, hogy teljesen bénultnak és tehetetlennek érzik magukat az erőszak alatt.
  • ha az áldozat életveszélyes helyzetbe kerül vagy intenzív halálfélelmet él át. A nemi erőszak és a bántalmazás során az áldozatok csaknem mindig életveszélyes helyzetbe kerülnek. A szexuális erőszak túlélők nagy hányada számol be arról, hogy halálfélelme volt. Az elkövetők gyakran valóban olyan tárgyakkal (pl.: kés) fenyegetik meg az áldozatot, amivel meg is tudják ölni, de ez nem szükséges ahhoz, hogy az áldozat halálfélelmet éljen át.
  • ha az áldozat disszociatív állapotba kerül a traumatikus helyzet során, ami azt jelenti, hogy eltávolodik a testétől, az élménytől, mintha kívülről nézné saját magát és az eseményt. Ez a fajta reakció is különösen gyakori nemi erőszak esetén.
  • ha a közösségi vagy intézményi reakció közönyös vagy áldozathibáztató. Nagyon fontos tehát a tünetegyüttes kialakulásának megelőzésében, hogy az áldozattal kapcsolatba kerülő szakemberek, rendőrök, szociális munkások, orvosok megfelelő empátiával közelítsenek az áldozathoz és ne kicsinyeljék le a traumatikus esemény jelentőségét vagy annak hatását, például ne használjanak bagatellizáló nyelvezetet.
  • ha a túlélőnek kicsi az önértékelése. A nőkre általában jellemző az alacsony önértékelés (melynek okai a társadalomban és a szocializációs folyamatban keresendők, nem az egyénben). Ezt súlyosbítja a Magyarországon jellemző áldozathibáztató attitűd, azzal, hogy az elkövető helyett az áldozatra teszi a felelősséget, így növeli annak bűntudatát, tehetetlenség-érzését, szégyenét, megerősíti negatív önképét.

Forrás: European Trauma Network: Kockázati tényezők

Hogyan csökkenthetjük a PTSD kialakulásának esélyét? (ún. "védelmi tényezők)

Ha az áldozat gyorsan hatékony segítséget kap, akkor minimalizálható a PTSD kialakulásának esélye.

  • A leglényegesebb, hogy az áldozat mielőbb biztonságba kerüljön. Bántalmazó párkapcsolat esetén lehetséges, hogy el kell távolítanunk az elkövetőt, például a távoltartó határozattal, vagy letartóztatással. Az is előfordulhat, hogy az áldozatot kell elmenekítenünk krízisszállóra, vagy ismerősökhöz. A bántalmazott nők különösen nehéz helyzetben vannak ilyen szempontból, hiszen a bántalmazás részeként az elkövető teljesen elszigeteli őket a családjuktól, barátaiktól és munkatársaiktól, rendszerint nincsenek olyan ismerőseik, akiktől segítséget kérhetnének.
  • Nem elég az áldozatot biztonságba helyezni, nagyon fontos, hogy ez a biztonság meg is maradjon. Ennek érdekében hatékony áldozat- és tanúvédelmet kell biztosítanunk. Sajnos ismerünk olyan esetet, ahol a bántalmazó férj a tárgyalás után, közvetlenül a bíróság épülete előtt verte meg a feleségét. A szétválás után a bántalmazó nagyon gyakran intenzív zaklatásba kezd, és ez nagyon megnehezítheti az áldozat számára a felépülést.
  • Sokat segíthet, ha személyes biztonsági tervet készítünk az áldozattal. Ennek során átgondoljuk, mi fenyegetheti a biztonságát, és mit tehet az adott helyzetben, milyen lehetőségei vannak. Ehhez jól jöhet a NANE Egyesület személyes biztonsági tervről szóló szórólapja, melyet itt érhet el:
  • Sokat segíthet a traumatizált nőknek, ha információt kap a trauma tüneteiről, hatásáról, és arról, hogy hogyan lehet ezekkel megküzdeni. 
  • Bántalmazott nők esetén nagyon lényeges, hogy a bántalmazás természetrajzáról is kapjanak információt. Fontos lehet például tudniuk, hogy az erőszakkitöréseket rendszerint úgynevezett nászútperiódusok követik, melynek során a bántalmazó újra úgy viselkedik, mint a kapcsolat elején, kedves és gondoskodó, megígéri, hogy soha többet nem fogja bántani a másikat, bocsánatot kér, és hasonlók. Fontos tudnunk, hogy ez nem a kapcsolat valós javulásának a jele, hanem az erőszak része, egy eszköz arra, hogy a bántalmazó benntartsa a kapcsolatban az áldozatot. Tudható, hogy ezek után hamarosan a feszültség felhalmozódása figyelhető meg, melyet újabb erőszakkitörés követ. Azt is lényeges tudnunk, hogy az esetek túlnyomó többségében az erőszak mértéke a kapcsolat során sohasem csökken, hanem fokozódik. A lökdösés, a hajtépés, az ököllel való ütéseken, rugdosáson át egészen a gyilkosságig fokozódhat. Ilyen értelemben a kapcsolat jövője előre jelezhető.
  • Azt is tudjuk, hogy a bántalmazó kapcsolat egyik legveszélyesebb szakasza a szakítás, amikor az áldozat úgy dönt, hogy nem akarja folytatni, és kilép. Ekkor az elkövető kétségbe esik és gyakran minden addiginál durvább bántalmazásba fog. Ilyenkor történik a legtöbb gyilkosság is. Ezért különösen fontos, hogy segítőként ne tanácsoljuk meggondolatlanul azt az áldozatnak, hogy egyszerűen hagyja ott a bántalmazót. A biztonságos elválás tervezést igényel.
  • Sokat segíthetünk a traumatizált áldozatoknak, ha erkölcsileg állást foglalunk mellette. Tévedés azt gondolni, hogy elfogultak lennénk pusztán azért, mert elítéljük az erőszakot. A helytelenül értelmezett semlegesség akadálya lehet a hatékony együttműködésnek, és annak, hogy az áldozat bízni tudjon bennünk.
  • Pontos, szakszerű szavakat használjunk a jelenségek és az emberek leírására. Kerüljük az áldozatot megbélyegző, a tapasztalatait és a fájdalmát bagatellizáló szóhasználatot. Ne nevezzük „verekedésnek” azt a helyzetet, melyben egyértelműen az egyik fél bántotta a másikat. Ne nevezzük "házastársi kötelességnek" a nemi erőszakot, vagy „apukának” az elkövetőt.
  • Ahhoz, hogy az áldozat bízni tudjon bennünk, nagyon fontos, hogy képesek legyünk együtt érezni vele, ne becsüljük le a nehézségeit, a tapasztalatait és a fájdalmat, amit átélt. Sok bántalmazott nő hallotta már rengetegszer, hogy „igaz, nem helyes az erőszak, de ne rágódj már annyit a sérelmeken, lépj tovább”. Legyenek bármilyen jó szándékaink, azzal nem segítünk, ha arra biztatjuk, hogy egyszerűen felejtse el az őt ért erőszakot.
  • Sokszor a segítőként úgy érezzük, pontosan tudjuk, mire van szüksége az áldozatnak, és erős késztetést érezünk, hogy helyette döntsünk vagy cselekedjünk. Az áldozatok általában elég rosszul élik meg ezt, hiszen gyakran évekig, évtizedekig nem a saját döntéseik szerint éltek, hanem mindig a másik mondta meg, mi a teendő. Ezért fontos, hogy ne akarjuk megmondani az áldozatnak, hogy mit kellene tennie, inkább hagyjuk, hogy ő a döntsön, és a maga által kitűzött célok elérésében segítsük őt. Esetleg vessünk fel minél több olyan lehetőséget, melyekre ő helyzeténél és állapotánál fogva már régen nem gondol.
  • Emlékeztessük az áldozatot, hogy nincsen egyedül. Nagyon sokat jelenthet a traumatúlélőknek, ha tudja, mennyi sorstársa van. A túlélők egymásnak is rengeteget tudnak segíteni, ha megosztják egymással tapasztalataikat, például hogy hogyan küzdenek meg a nehézségekkel, a trauma tüneteivel.
  • Legyünk türelmesek. A trauma feldolgozása hosszú időt vesz igénybe és néha igen nehéz. A statisztikák szerint a bántalmazott nők átlagosan három-négy alkalommal mennek vissza a bántalmazóhoz, mielőtt végleg kilépnének a kapcsolatból. Erre jó, ha előre felkészülünk.
  • Erősítsük meg a túlélőt abban, hogy igazságtalan, ami vele történt, és senki nem érdemi meg, hogy bántsák.
  • Legyünk tudatában a traumás kötődés jelenségének. Értsük meg és fogadjuk el, hogy ambivalensek az érzései a bántalmazó felé. Előfordulhat, hogy nagyon kötődik hozzá, vagy úgy érzi, szereti, és reménykedik a kapcsolat megjavulásában; ugyanakkor haragszik is rá, esetleg gyűlöli, amiért tönkretette az életét. Ez teljesen normális jelenség, ne ítéljük el miatta a túlélőt.
  • A felépüléshez az is fontos, hogy az áldozat - miután biztonságba került - feldolgozhassa a történteket. Ebben nagyon sokat segíthet egy megfelelően támogató szakmai közeg. Hagyjuk, hogy az áldozat kifejezze az érzéseit, hallgassuk végig és ne szakítsuk félbe. A feldolgozás során az áldozatnak nagyon negatív érzései lehetnek, az emlékezés szakaszában intenzív gyászt élhet át.
  • Sokat segíthet az áldozatnak az önbecsülése növelésében, ha segítünk neki feltérképezni az erősségeit, átgondolni, hogy miben jó. Általában hihetetlen erő, kitartás, szervezőkészség kell ahhoz, hogy az ember bántalmazó kapcsolatban tudjon élni. Ezt sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, és gyengének látjuk ezeket a nőket. Ők azokban egyáltalán nem gyengék, igazi erejük akkor mutatkozik meg, mikor végre arra fordíthatják az energiájukat, amire csak szeretnék.
  • A traumából való felépülés utolsó lépése a társas közegbe való visszakapcsolódás. Bátorítsuk új kapcsolatok kialakítására, a régiek felelevenítésére, vagy arra, hogy új hobbikat, tevékenységeket próbáljon ki.
  • Legyünk tisztában a saját frusztrációnkkal. Előfordulhat, hogy a kliens nem tud olyan gyorsan változtatni az életén, mint ahogy mi szeretnénk, vagy nem olyan döntéseket hoz, melyeket mi jónak tartunk. Ennek ellenére komoly változások megindítója lehet az a segítség, amit tőlünk kap. Fontos, hogy tudja, elfogadjuk, támogatjuk.

Forrás: European Trauma Network: Védelmi tényezők

Segítői kihívások traumatizált ügyféllel való együttműködés esetén

Traumatizált személyekkel dolgozni sokszor nehéz lehet, de fontos, hogy ezt szakmai kihívásként kezeljék az orvosok, rendőrök, szociális munkások. Ha a segítők a túlélő helyzetének, az átélt élményeknek tulajdonítják az áldozat együttműködést nehezítő viselkedését, és nem neheztelnek rá emiatt, több sikerre számíthatnak. Ebben segít, ha megismerik, mi jellemző a traumatizált személyekre és miért.

A traumatizált ember általában retteg az elkövetőtől és ez nagymértékben befolyásolja tetteit, döntéseit. Ha például feljelentést tesz, előfordulhat, hogy később az elkövetőtől való félelmében visszavonja azt. Vagy például elhatározza, hogy elhagyja az elkövetőt, de aztán meggondolja magát, mert retteg a bosszújától. Azt is hozzá kell tennünk, hogy ezek a félelmek teljesen megalapozottak, a bántalmazó általában akkor követi el a legsúlyosabb támadásokat, amikor tudomására jut, hogy az áldozat elhagyja.

A trauma következtében az áldozat világképe megváltozik, a biztonságos világba, az emberek jóindulatába vetett hite megrendül, nem bízik többé abban, hogy vele nem fognak rossz dolgok történni és őt nem fogják mások bántani, ezért mindenkivel bizalmatlanul viselkedik, hogy megvédje önmagát.
Általában az is jellemző, hogy két csoportba osztja az embereket: azokra, akikben meg lehet bízni, és azokra, akikben nem. Mivel nagyon bizalmatlan, az áldozat könnyen átsorol embereket a megbízhatók közül a másik csoportba, ha a személy olyasmit csinál, amit bántónak érez, vagy ami miatt az a gyanúja támad, hogy a másik nem támogató vele, nem hisz neki, vagy bagatellizálja a vele történteket. Ennek a viselkedésnek az okát is abban kell keresnünk, ami a traumatizált személlyel történt (főleg, ha családon belüli erőszakról, bántalmazásról, nemi erőszakról beszélünk): megbízott valakiben, aki végül visszaélt ezzel a bizalommal és bántotta őt. Érthető tehát, ha az áldozat óvatos, igyekszik megvédeni magát a hasonló csalódásoktól.

Néha a traumatizált személyek meggondolják magukat és beszüntetik az együttműködést, mely viselkedés is a fent leírt félelemmel és bizalmatlansággal magyarázható. Fontos, hogy elfogadjuk a személy döntését, ne akarjunk helyette intézkedni, hiszen ezzel csak a már amúgy is meglévő kiszolgáltatottság-, kontrollvesztettség-érzését növelnénk.

Jellemző a traumatizált emberre, hogy minden változástól tart, mert a változások mindig bizonytalansággal járnak. Emiatt is lehet, hogy az áldozat akkor sem menekül, amikor erre lehetősége lenne: a bizonytalanság helyett inkább a már ismerős rosszat választja.

Előfordulhat, hogy az áldozatban kikényszerített kötődés alakul ki, és az elkövetőt támogatja olyan helyzetekben, amikor nem ezt várják tőle a segítők (pl.: büntetése enyhítését kéri, nem vall ellene). Stockholm szindrómának (és traumán alapuló, vagy traumás kötődésnek) is nevezik azt a jelenséget, amikor az áldozat pozitív érzéseket kezd táplálni a bántalmazó, a fogvatartó iránt, együtt érez vele. Ez a jelenség már néhány óráig tartó fogvatartás során is kialakulhat a túszokban, pedig nekik általában semmilyen, az eseményt megelőző pozitív élményük nincs a túszejtőkkel. Családon belüli erőszak vagy nemi erőszak esetén, ahol az áldozat rendszerint ismeri az elkövetőt és korábbi vagy aktuális pozitív tapasztalatai (is) vannak vele kapcsolatban, még nagyobb a szindróma kialakulásának esélye. Ennek ellenére a párkapcsolati erőszak leginkább egy túszhelyzethez hasonlítható, és így is érdemes rá tekinteni.

A túlélő beszédét gyakran túlfűtöttség és redundancia jellemzi, ezt sokszor „panaszkodásként” írják le a velük foglalkozó szakemberek. Ez a tünet visszavezethető a trauma okozta beszűkültségre: az érzelmileg meghatározó, traumatikus esemény egy-egy részlete betölti a tudatot, ezért a túlélő nem is tud másról beszélni.
A beszűkültség a traumatizált személy időfelfogását is eltorzíthatja: a múlt-jelen-jövő hármasa megborul, egyfajta múltban rekedtség jellemző, mivel egyáltalán nincs, vagy sérült a jövőképe, nehezére esik a jövőre gondolni vagy azt tervezni.

A segítők gyakran elégedetlenek a traumatizált személyek érdekérvényesítő képességével, tehetetlennek, passzívnak, közömbösnek találják a személyt. Fontos, hogy megértsék, hogy ez abból táplálkozik, hogy az áldozat (különösen családon belüli erőszak esetén) számtalanszor megélte azt, hogy ő hiába szeretne valamit, hiába tűz ki célokat, hiába szeretne valamin változtatni, az nem lehetséges, mert a bántalmazó nem engedi. Ha valaki sorozatosan ilyen helyzeteket él meg, akkor természetes, hogy elveszíti a reményt, és úgy érzi, hiábavaló bármit is tenni.

A traumás emlékek jellegéből is adódik néhány nehézség. A traumás emlékek nem úgy tárolódnak a memóriában, mint egy összefüggő eseménysor, hanem töredezettek, homályosak, álomszerűek. Ebből adódóan szinte lehetetlen őket eseménysorként felidézni, pedig sok esetben ezt várják az áldozatoktól.
A traumás emlékre jellemző továbbá, hogy változik, idővel újabb és újabb emlékdarabok kerülnek felszínre. Emiatt előfordul, hogy az áldozat megváltoztatja a vallomását. Fontos, hogy tudjuk, ez nem az áldozat szavahihetőségét vonja kétségbe, az áldozat nem össze-vissza beszél, a traumás emlékek felidézésére ez a fajta változékonyság, késleltetettség jellemző.


A traumás emlékek további sajátossága, hogy általában leválasztódnak az érzelmekről, felidézésük során a túlélő gyakran egyáltalán nem mutat érzelmi reakciókat. Fontos tudnunk, hogy ez is az emlék traumás jellegéből fakad, tehát ha a túlélő nincs láthatóan rosszul, mikor elmeséli a szörnyűségeket, az nem azt jelzi, hogy a dolog meg sem történt, hanem azt, hogy az élmény traumatikus volt a számára.

 

Forrás: European Trauma Network: Az együttműködés nehézségei

A távoltartás szabályozásának története

A táblázat a távoltartás szabályozásának történetét foglalja össze 1994-től 2010-ig.

Bár a távoltartás még ma sem működik megfelelően Magyarországon, a lassú haladás jelei láthatóak. Ha Ön úgy is gondolja, mint mi -- hogy ez a tempó túl lassú, és hogy évente mintegy 50-100 nő és gyermek halála túl nagy ár a politikai nőellenesség oltárán --, akkor jöjjön el az évente (mindig novemberben) megrendezett felvonulásra, és támogassa jelenlétével a bántalmazottak jogvédelméért folytatott erőfeszítéseket!

A hatékony távoltartásról szóló, a civil szervezetek által kidolgozott modell-törvényjavaslat (Rendszerbe zárva: 147-160. o.) számos fontos elemét a jogszabályok még mindig nem tartalmazzák. Pontos jogszabállyal és hatékony jogalkalmazással a családon belüli erőszak eszkalálódása megakadályozható, a gyermekek, a nők és a bántalmazók megölése is megelőzhető!

 

A távoltartásra vonatkozó jogalkotási folyamat hullámai Magyarországon, 2001-2009

Első hullám, 2001-2003

2001 októberétől zajlik a NANE Egyesület plakátkampánya ("Minden ötödik..."), mely az ország számos nyomtatott és elektronikus sajtótermékében nagy visszhangot kap. 2002 októberétől zajlik a Női-és Gyermekjogi Oktató és Kutató Központ Alapítványt akkor vezető Morvai Krisztina kezdeményezésére, valamint a tőle függetlenül tevékenykedő NANE Egyesület és Habeas Corpus Munkacsoport részvételével az azaláírásgyűjtés, melynek célja, hogy törvény szülessen a távoltartásról, és egyéb szükséges intézkedésekről (50000 aláírás gyűlik össze, az emberek önként jelentkeznek aláírásokat gyűjteni és aláírni). Ugyanebben az évben a NANE Egyesület szervezésében és több további szervezet (Habeas Corpus Munkacsoport, Női-és Gyermekjogi Oktató és Kutató Központ Alapítvány, Amnesty International, Zöld Fiatalok, stb.) részvételével megrendezésre kerül az első nagyobb szabású Néma Tanúk felvonulás, demonstráció és nyilvános Tanúságtétel a Parlament előtt. Mindezek nyomán a nőszervezetek és a női jogokkal foglalkozó szervezetek képviselői tárgyalásokat folytatnak miniszterekkel, parlamenti képviselőkkel, államtitkárokkal, a jogalkotásra való felhívás céljából (Bárándy Péter igazságügyi miniszter a jogalkotás egyik ellenzője, hite szerint olyan, hogy családon belüli erőszak nem is létezik.). A NANE Egyesület ekkor kezdi el közzétenni a családon belüli ölésekről szóló éves sajtófigyelésének eredményeképpen megismerhető adatokat. A hullám eredménye: 2003-ban az Országgyűlés megszavazza 45/2003. (IV. 16.) OGY határozatot a családon belüli er?szak megel?zésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról, valamint az Országos Rendőrfőkapitány utasítást ad ki a rendőrök számára a családon belüli er?szak kezelésével és a kiskorúak védelmével kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtására, melyet 2007-ben átdolgozva megerősítenek.

Második hullám, 2005-2006

2003-2005. között zajlottak a további felvonulások, 2001 és 2006 között a NANE Egyesület minden évben megjelentette sajtófigyelését a családon belüli gyilkosságokról, folyamatos volt a téma sajtójelenléte, és az emberi jogi szervezetek rendszeresen fordultak levelekkel, nyílt levelekkel, sajtóközleményekkel a legfőbb döntéshozók, és a jogalkotók (miniszterelnök, igazságügyi miniszter, országgyűlés) felé. Mindezek hatására ? a 2003-as nemzeti stratégia végrehajtásaként ?az IM törvényjavaslatot dolgoz ki, kikéri a női jogi szervezetek (NANE Egyesület, Habeas Corpus Munkacsoport) és az Amnesty International Magyarország véleményét. Az első, a nőszervezetek támogatását nagyjából élvező javaslatát azonban 2004 tavaszán az Országgyűlés elől általános vita előtt visszavonja azzal, hogy az Alkotmánybíróság úgysem hagyná jóvá. A második tervezet az elsőhöz képest olyan mértékű visszalépés, hogy teljes alkalmatlansága előre látható. Ezt a tervezetet már nem egyeztetik az emberi jogi szervezetekkel, célja a jelek szerint főként az, hogy a sajtót és a nemzetközi szervezeteket elhallgattassa, az OGY azonban megszavazza, és így 2006. július 1-én lép hatályba az első távoltartásra irányuló szabály Magyarországon (Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. tv. 138/A-139. §). A jogszabály a nőszervezetek előzetes prognózisát igazolja: hatékonytalan és nehezen alkalmazható jogszabály, melynek alapján két év alatt mindössze 141 távoltartás születik, azok is átlag hat hónap alatt a szükséges azonnaliság helyett.

Harmadik hullám, 2008-2009

2008. március 8-án, Nőnapon, valamint június 30-án, a távoltartás jogintézménye hatályba lépésének második évfordulóján a nőszervezetek sajtóközleményben, illetve Draskovics Tibor Igazságügyi és Rendészeti Miniszterhez címzett nyílt levélben szólítják fel a jogalkotókat a cselekvésre. Még szintén júniusban az SZDSZ arra kéri a NANE és a Patent Egyesület szakértőit, hogy tegyenek javaslatot a nőszervezetek által hatékonynak tartott távoltartási szabályozásra. A szakértők kidolgozzák, és rendelkezésre bocsátják a kért javaslatot. Az SZDSZ szakértői kidolgozzák saját javaslatukat, megküldik véleményezésre a nőszervezeteknek, azok részben helyeslik, részben javítják, részben ellenzik (a végső változat tartalmaz egy elég definíciót az erőszakra és a hozzátartozókra, polgári nemperes eljárás alá rendeli az eljárást, rendőr kiadhatja, hosszabbítható). Sándor Klára és Magyar Bálint 2008. szeptember 22-én benyújtja a törvényjavaslatot. Az IRM saját javaslattal áll elő, amiről az SZDSZ kikéri a női jogi szakértők véleményét, azzal, hogy szerintük elfogadható. A nőszerveztek véleménye szerint az IRM javaslata elfogadhatatlan, részletesen véleményezik, hogy miért. (És akkor még nem volt benne két elem, ami önmagában is ellehetetleníti, ld. alább). Időközben a bizottságok általános vitára alkalmasnak találták az SZDSZ javaslatát, így a Ház elé került, ez után pedig módosító indítványok érkeztek hozzá. A módosítókat először dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi (MSZP), majd további MSZP-s képviselők (Dr. Bárándy Gergely, és dr. Csiha Judit) adták be, de azok gyakorlatilag megegyeztek az IRM-féle szöveggel. Az SZDSZ a módosítókhoz ismét véleményt kért a női jogi szakértőktől, akik egyenként véleményezték a módosító javaslatokat, mindegyiknél rámutatva arra, hogy hogyan lehetetlenítik el a törvény elvi alapjait, és gyakorlati alkalmazhatóságát. A parlamenti általános vita közben lezajlik. (Csupán érdekességként: az időközben érkezett újabb módosítók - dr. Bárándy Gergely, dr. Csiha Judit és dr. Vidorné ? bevezetnék a hamis vád szabálysértést a családon belüli erőszak esetén elrendelt távoltartás miatt, ha azt nem tudják bizonyítani, ami különösen felháborító egy olyan törvényben, mely a bizonyításra gyakorlatilag semmilyen segítséget nem ad, és egy olyan országban, ahol évente legalább 495000 büntetlenül maradt családon belüli erőszakot követnek el, valamint előírná a távoltartott személy kötelező elhelyezését, amiről az önkormányzatnak kellene gondoskodni ? egy olyan országban, ahol az áldozatok kötelező elhelyezését 20 éve nem sikerül nemhogy megoldani, de még felvetni sem a jogalkotónak.) Az IRM ugyan saját kezdeményezésben egyeztetésre hívta a nők elleni erőszakkal foglalkozó szervezeteket (NANE, Patent Egyesület, MONA Alapítvány, Amnesty International Magyarország), és két másik emberi jogi szervezetet (Helsinki Bizottság, és TASZ) 2008. november 28-ra, de abból, hogy a megbeszélésre mindössze egy órát szánt, szándékai eleve kétségesek lehettek. Az IRM által képviselőkön keresztül a parlamenthez eljuttatott szövegjavaslat, amelyet aztán a képviselők megszavaztak (és amely így felismerhetően magán hordozza Gönczöl Katalin szakállamtitkárnak, kriminológusnak és egyetemi tanárnak, valamint Herczog Mária az országot több nemzetközi fórumon képviselő szociológusnak, gyermekjogi szakértőnek, az OKRI munkatársának az erőszakot relativizáló, és az áldozatot hibáztató szemléletét), érdemben nem érinti a távoltartás büntetőeljárási szabályozását, mely 2006 júliusa óta van hatályban (a korábbi legfeljebb 30 napos határidőt 60 napra emelné). A bántalmazottak védelmére azonban éppen úgy nem alkalmas, mint Be.-beli párja. Sólyom László köztársasági elnök a megszavazott T/6306-as sz. jogszabályt nem írja alá, hanem az Alkotmánybírósághoz küldi alkotmányossági vizsgálatra, mert szerinte nem lehet csak úgy kitiltani az elkövetőket - akik talán amúgy sem eléggé rokonai ahhoz az áldozatnak, hogy hozzátartozónak lehessen őket nevezni - az alapfeltételezés szerint nyilván saját lakásukból, elsősorban is távozzon az áldozat, és csak ha neki végképp nincs hová menni, akkor lehetne esetleg vizsgálni annak lehetőségét, hogy távozzék az elkövető.

Ahozzátartozók közötti erőszak miatt alakalmazható távoltartásrólszóló 2009. évi LXXII. törvény végül 2009-ben lép hatályba egy önálló képviselői indítvány nyomán, melyet Sándor Klára és Magyar Bálint (SzDSz) terjesztett be. A törvény előrelépés az eddigiekhez képest, azonban sok ponton hiányos (pl. nem vonatkozik egyes kapcsolattípusokra, nagyon rövid ideig tartó távoltartásra ad csupán lehetőséget, és nem szankcionálja kellőképpen a távoltartás megszegését), és felesleges terheket rak az áldozatokra (pl. a mediáció kilátásba helyezésével).

A jogalkotó – a minisztériumi kodifikátortól államtitkáron, miniszteren, parlamenti képviselőn át, köztársasági elnökig – eddig mindhárom hullám során elbukott az emberi jogi vizsgán, amelynek tétje: képes-e a magyar döntéshozó elismerni, hogy a nők (és a velük együtt szenvedő gyerekek) legalapvetőbb emberi jogainak garantálására a 21. században, az Európai Unió tagjaként a Magyar Állam köteles.

Az áldozatok számára rendelkezésre álló jogi és egyéb lehetőségekről a Hová fordulhatnak az áldozatok c. összefoglalóból tájékozhat.

[A Néma Tanúk felvonulás megérkezik a Parlament elé]

Jogalkotásra vonatkozó javaslataink

2012: A párkapcsolati erőszak önálló tényállásként való szabályozására vonatkozó szövegszerű javaslatunkat már 2009 nyarán eljuttattuk az igazságügyi tárca részére. A büntető törvénykönyv újraszabályozása idején, 2012-ben ezt ismét megtettük. A javaslat sajnos egyelőre nem kapott támogatást az igazságügyi kormányzat részéről annak ellenére, hogy az követi a nemzetközi jogfejlődést, és megfelel az áldozatok védelmét szem előtt tartó emberi jogi követelményeknek. 

2012: A büntető törvénykönyv újraszabályozása kapcsán benyújott javaslataink a nők elleni erőszakkal szembeni hatékonyabb büntetőjogi fellépés jogszabályi megalapozására irányultak.

2009: A Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét (NFTE) Elősegítő Nemzeti Stratégia kidolgozására a kormányzat a nőszervezetek és más tarsadalmi szervezetek bevonásával 2009-ben kezdte meg a munkát. Az NFTE Stratégia számos területet érint, többek között a nők elleni erőszak kérdését is. A kormány által 2010. január 21-én elfogadott végső változat, a 1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021 a legtöbb fejezetben messzemenőkig figyelembe vette a nőszervezetek, emberi jogi szervezetek, és szakmai szervezetek javaslatait -- ez alól talán csak a nők elleni erőszakról szóló fejezet kivétel, mely nagyban lerontotta az ezzel a jelenséggel foglalkozó civil szervezetek által minimumkövetelményként megfogalmazott ajánlásokat. A civil szervezetek szakértőinek tervezete itt olvasható. A kormányhatározathoz rövid távú (két éves) intézkedési terv (1095/2010. (IV. 21.) Korm. határozata Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia I. Intézkedési Tervéről (2010–2011)) is tartozik, melyet a kormány április 21-én, az országos választások második fordulója előtt 4 nappal fogadott el, és amely szintén nem tükrözi a civil szervezetek számos ajánlását. A választások kimenetele miatt a kormány természetesen ezt az intézkedési tervet nem tudta megvalósítani, a következő kormány pedig egyáltalán nem foglalkozott ezekkel a kormányhatározatokkal.

2008: Sándor Klára és Magyar Bálint SZDSZ-es képviselők a 2006-ban bevezetett büntető-eljárásjogi távoltartás alkalmatlanságának bizonyított volta miatt párbeszédet kezdeményeztek a civil szakértő szervezetekkel egy polgári jogi távoltartás kialakítása céljából. A NANE Egyesület és PATENT Egyesület által kidolgozott "Modell-törvényjavaslat a távoltartás szabályozására" a távoltartást szabályozó amerikai Duluth-modell törvény, a családon belüli erőszak miatt elrendelhető távoltartásra vonatkozó osztrák törvény, valamint az ENSZ CEDAW Bizottságának a családon belüli erőszakkal szembeni fellépésre vonatkozó modell-törvénye alapján készült. A javaslatot a jogalkotási folyamat előmozdítása érdekében a szerzők 2008-ban átadták az SZDSZ, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium képviselőinek. A törvény Parlament által elfogadott változata (hatályos 2009. október 1-től)  a javaslat sok elemét tartalmazza, azonban egyáltalán felel meg a nemzetközi jó gyakorlatnak, és az áldozatok azonnali és hatékony védelmét, valamint az elkövetők felelősségre vonását megkövetelő két alapelvnek. 

2008: A Büntető eljárásról szóló törvénybe (Be.) 2006-ban beiktatott távoltartást (Be. 138/A., 138/B., 139. §) már a jogalkotási folyamat során és a Parlamenti elfogadásakor is bíráló női jogi szervezetek 2006-ban azt a választ kapták a jogalkotótól,, hogy várjanak két évet, majd akkor áttekinti a minisztérium, hogy működik-e a szabályozás, és ha kell, majd akkor javításokat eszközölnek rajta. A minisztérium azonban nem tekintette át, hogy a Be. ezen módosítása működik-e. A NANE és PATENT Egyesület felkérésére Kapossyné Czene Magdolna bíró által készített tanulmány (A távoltartás két éve a bíróságok gyakorlatában: 109-146. o) azonban igen, és ahogyan előre látható volt, megállapította, hogy a büntetőeljárási távoltartás tökéletesen alkalmatlan az áldozatok védelmére. Ezzel kapcsolatos meglátásainkat 2008. június 31-án nyílt levél formájában jutattuk el az Igazságügyi és Rendészeti Miniszterhez. A Be.-beli távoltartást a jogalkotó továbbra sem tette alkalmassá az áldozatok védelmére.

2007: A zaklatásnak mint bűncselekménynek a Büntető törvénykönyvbe iktatására 2002 óta tettünk erőfeszítéseket. 2007-ben a zaklatás szabályozására vonatkozó konkrét szöveges javaslattal igyekeztünk a hatékony jogalkotást elősegíteni. Az ún. stalking (melyet magyarul legpontosabban a "fenyegető zaklatás" kifejezés ír le) a bántalmazottak állandó tapasztalata a bántalmazó elhagyása után. A bántalmazók nem szeretik elengedni áldozatukat, és ha már nincsen közvetlen hozzáférésük, akkor általában azt igyekeznek megakadályozni, hogy áldozatuk önálló, tőlük független, biztonságos életet tudjon kialakítani. Mivel a bántalmazóknak a korábbi együtt élés vagy együtt járás miatt (vagy mert korábban is megfigyelték kiszemelt áldozatuk minden lépését) az átlagos "idegen zaklatónál" lényegesen több információ áll a rendelkezésére az áldozatról, és különösen, ha van közös gyerek, a bántalmazó ezeket a körülményeket általában sikerrel alkalmazza korábbi partnere életének megnehezítésére vagy ellehetetlenítésére. A zaklatás végül megalkotott tényállása (Btk., 176/A §., hatályos 2008. január 1-től) meglehetősen csökevényes, így a zaklatás tényleges elkövetési formáit és valóságos káros hatásait csak részben ragadja meg. A jogalkalmazási gyakorlat pedig általában még tovább rontja a jogszabály hatékonyságát, mivel a rendőrség és az ügyészség számos súlyos zaklatási cselekményt nem tekint zaklatásnak.

2003: Az esélyegyenlőségi törvény elemzését és javaslaslatainkat a törvény kodifikációja során a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség eljuttatta a minisztériumba és a parlamenti képviselőkhöz. Az elemzés megállapítja, hogy a szexuális zaklatást a tervezet az EU-s kötelezettség ellenére nem szankcionálja. E mulasztást egyébként a jogalkotó csak jóval később, 2008-ban pótolta.

Közleményeink, háttéranyagok

2015. június 11. Nőszervezetek sajtóközleménye az EMMI által benyújtott Országgyűlési Határozati javaslatra a 45/2003-as OGYH hatályon kívül helyezéséről és a nők elleni erőszakkal kapcsolatos nemzeti stratégia kiüresítéséről. A nőszervezetek a sajtóból értesültek arról, hogy Balog Zoltán miniszter országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be "a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról". A tervezet indoklásában meglepődve olvastuk, hogy a témában született, 45/2003. számú országgyűlési határozat célkitűzései teljesítettnek tekinthetők. A mi álláspontunk ezzel ellentétes, a határozatban előírtak közül számos teendő van még hátra, a szakmai protokollok elfogadásától a folyamatos szakemberképzésen és célzott statisztikai adatgyűjtésen keresztül a menedékházak bővítéséig és korszerűsítéséig, hogy csak párat említsünk. Az érdemi előrelépés hiányának fájdalmas indikátora, hogy a halálos végű cselekmények száma az idézett határozat óta eltelt 12 évben sem csökkent. A magunk részéről a leghatékonyabb lépésnek az Isztambuli Egyezmény ratifikálását tartjuk [...].

2015. március 2. A NANE és a PATENT Egyesület nyílt levele az Esztergomi Járási Ügyészség részére, miután az ügyészség egy a volt felesége otthonát felgyújtó -sajtóhíradások szerint - férfi ellen "nagyobb kárt okozó rongálás", nem pedig az elkövetett cselekmény történeti tényállásának és súlyának megfelelő minősítés, azaz emberölés minősített esetének kísérlete miatt emelt vádat. A házban tartózkodó nő és 15 hónapos kisfia csak az asszony gyors menekülésének köszönhette életét.

2015. február 26. A nőszervezetek támogatják az Isztambuli Egyezmény ratifikálását sürgető parlamenti képviselői indítványt. Az Isztambuli Egyezményt Magyarország 2014. március 14-én, közel egy éve írta alá. A ratifikálás az Egyezménynek a jogrendszerbe való beillesztését biztosítaná. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország kimondhassa: komolyan veszi az Egyezményben foglalt és az aláírással már szimbolikusan elismert kötelezettségeket, és mindent megtesz, hogy megfeleljen az Egyezmény áldozatvédelmi előírásainak. A nőszervezetek felszólítják az Igazságügyi Bizottság tisztelt tagjait, hogy párthovatartozásra való tekintet nélkül a magyar nők és gyermekek élethez, testi-lelki integritáshoz, jogvédelemhez való jogát tartsák szem előtt, mikor az indítvány Parlament elé terjesztéséről döntenek. A nők elleni erőszak és családon belüli erőszak nem válogat: minden párt szimpatizánsai között éppúgy vannak áldozatai, mint a pártpolitikával nem foglalkozó állampolgárok között. A gyermekek bántalmazó környezettől mentes felnevelése pártokon és személyes meggyőződéseken átívelő közügy és közérdek. Az Egyezmény gyakorlatba való átültetése például megelőzheti az olyan jogalkalmazási visszásságokat, melyekre a közelmúltban nagy nyilvánosságot kapott esetek világítottak rá. A teljes sajtóközleményt itt olvashatja el.

2015. február 3. Női jogi jogvédő szervezetek és a Társaság a Szabadságjogokért közös sajtóközleményben kérdőjelezte meg az EMMI döntését, mellyel az egészségügyi kormányzat elhárította a sürgősségi fogamzásgátló tabletta vény nélkül hozzáférhetővé tételét. Dacára annak, hogy az Európai Gyógyszerügyi Hivatal ezzel foglalkozó bizottsága (továbbiakban CHMP), valamint az Európai Bizottság is az ellaOne nevű esemény utáni fogamzásgátló tabletta vény nélkül elérhetővé tétele mellett áll ki, Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég kiadott közleménye szerint a tabletta hazánkban „betegbiztonsági kockázatok” miatt továbbra is vényköteles marad." Tette ezt annak ellenére, hogy A tabletta vény nélkül is biztonságosan alkalmazható, az EU-ban 2009-ben engedélyezték, és azóta széles körű információk állnak rendelkezésre az előnyökről és kockázatokról. Az EU 28 tagállamából huszonkettőben recept nélkül elérhető a tabletta, a bizottsági ajánlást követően még a nagyon szigorú abortuszpolitikát folytató Lengyelország kormánya is bejelentette, hogy feloldja a sürgősséi tabletta vénykötelességét. A magyar ismét szembemegy az európai gyakorlattal, ezzel kockáztatva a magyar nők biztonságát és egészségét - mondta Bence Rita, a TASZ Betegjogi és Önrendelkezési Programvezetője. Teljes sajtóközlemény itt.

2014. december 22. Nőszervezetek közös sajtóközleménye a gyermekek elleni szexuális abúzus elévülhetetlenségéről szóló Büntető Törvénykönyvi változásról. "Üdvözlendő – ám ismét megkésett – lépés: A szexuális erőszak áldozatainak jogvédelmével foglalkozó nőszervezetek üdvözlik, hogy hatályba lépett a Büntető Törvénykönyvnek a gyermekek védelme érdekében történt módosítása. Ennek értelmében nem évülnek el bizonyos súlyosabban minősülő szexuális bűncselekmények, ha azokat gyermekek sérelmére követik el. A módosítás fontos elvi üzenetet hordoz, a gyakorlatban pedig az áldozatok jogérvényesítését segíti. Külön üdvözöljük, hogy pártok fölött átívelő egyetértés alakult ki a kérdésben. Az emberi jogok, a nők, gyermekek jogai körébe tartozó egyéb kérdésekben is örömmel látnánk az ilyen összefogást. Sajnálatunkat fejezzük ki ugyanakkor azzal kapcsolatban, hogy az eredeti javaslattal ellentétben az elévülésre vonatkozó szigorúbb szabályozás nem vonatkozik majd azokra az esetekre, amikor a szexuális bűncselekmények sértettje az elkövető hatalma vagy befolyása alatt lévő felnőtt személy. Ahogy a javaslat indoklása helyesen rámutatott, a nemi élet szabadsága elleni, „gyermekek vagy más kiszolgáltatott személyek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében az elkövetést több évtizeddel követően is felszínre kerülhetnek olyan információk, amelyek a tettesek felelősségre vonását lehetővé tennék.” Itt emlékeztetünk, hogy szervezeteink már 2012-ben, az új Büntető Törvénykönyv elfogadását megelőző társadalmi vitában megfogalmaztak egy, a szexuális bűncselekmények elévülésének eltörlésére vonatkozó, a most elfogadott szabályozással egyező irányú javaslatot – több más, a nők és gyerekek emberi jogait védő javaslat mellett. (Lásd: http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/2012-btk-javaslatmarc-9-...). „Az időbeli korláttal sok incesztus túlélőt fosztanának meg a jogérvényesítés lehetőségétől” – érveltünk akkor az elévülés eltörlése mellett, sajnos eredménytelenül.

2014. november 25. Nőszervezetek közös sajtóközleménye a nők elleni erőszak elleni nemzetközi 16 akciónap nyitónapján. "Biztonságot a nőknek a családban, biztonságot a nőknek a társadalomban! A nőszervezetek segélyvonalaihoz forduló áldozatok között egyre több az olyan hívó, aki tisztában van helyzete jogtalanságával, és már nem a névtelenségben, hanem a hatékony jogvédelemben látná biztonsága zálogát. Ezeknek a nőknek a nagy része azonban egyáltalán nem, vagy csak nagyon későn kap segítséget, és azt tapasztalja, hogy a jog és az intézményrendszer nem nyújt megfelelő védelmet számára. A hívók például rendszeresen arról számolnak be, hogy a súlyosan bántalmazó apa számára is kötelesek biztosítani a gyermek(ek) láthatását. Amennyiben pedig gyermekeik védelmében ezt megtagadják, akkor pénzbírsággal vagy kiskorú veszélyeztetése miatt büntetőeljárással kell szembenézniük. Az áldozatokat mediációra, konfliktuskezelésre kötelezik azokkal, akik folyamatosan bűncselekményeket követnek el a sérelmükre. Eközben a partnerüket rettegésben tartó bántalmazók számos esetben mindössze felfüggesztett büntetést, pénzbírságot vagy megrovást kapnak. [...] Az államnak fel és el kell ismernie, hogy a nők elleni erőszak a nők elleni diszkriminációnak egyszerre oka és következménye. A nők elleni erőszak a társadalom alapjait rengeti meg; az elkövetők felelősségre vonása a társadalom egészének érdeke." Olvassa el az közleményt!

2014. november 24. Nem a ruha teszi az áldozatot! Nőjogi civil szervezetek tiltakozó levele a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság áldozathibáztató
kampányfilmjei kapcsán
"Az alulírott nőjogi civil szervezetek – a KERET Koalíció tagjai – szégyenletesnek tartják a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság által 2014. november 21-én, a „Biztonságosabb Pécsért” projekt keretében nyilvánosságra hozott, figyelemfelhívó rövidfilmeket, amelyek hivatalos céljuk szerint a szexuális támadások megelőzését szolgálnák, valójában azonban káros és veszélyes üzenetekkel járulnak hozzá a nők elleni erőszak előfordulásának amúgy is kedvező társadalmi légkör fenntartásához, az áldozatok megalázásához és megfélemlítéséhez, valamint az elkövetők felmentéséhez és büntetlenségéhez." Olvassa el a teljes nyílt levelet! Egyesületeink a videókkal szemben kezdeményezett online petícióhoz is csatlakoztak.

2014. március 14. Magyarország csatlakozott az Isztambuli Egyezményhez - A NANE Egyesület, a PATENT Egyesület és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közleménye. A magyar nőszervezetek üdvözlik, hogy Magyarország a mai napon aláírásával csatlakozott az Európa Tanács 2011-es Isztambuli Egyezményéhez. Az Egyezmény a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést célozza, és Magyarországot megelőzően az Európa Tanács 47 tagállama közül 32 ország csatlakozott hozzá, közülük 8 állam már ratifikálta. Az Egyezmény valódi érvényesüléséhez elengedhetetlen annak ratifikálása, így a női jogi szervezetek reményüket fejezik ki, hogy az Országgyűlés minden további késlekedés és fenntartások nélkül haladéktalanul ratifikálja, és ezzel a magyar belső jog részévé teszi az egyezményt. Ez már csak azért is sürgető, mert az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) néhány napja publikált reprezentatív kutatása szerint Magyarországon a 15 éven felüli nők 28%-a, azaz közel 1 millió 300 ezer nő válik élete során a nők elleni fizikai és/vagy szexuális erőszak valamely formájának áldozatává. A kutatás feltárta azt is, hogy a magyar nők 6 százaléka, mintegy 270 ezer nő él jelenleg olyan párkapcsolatban, amelyben partnere fizikai és/vagy szexuális erőszakot követ el vele szemben.

2014. május 19. A NANE Egyesület és a PATENT Egyesület NYÍLT LEVELE a Nógrád Megyei Főügyészség Balassagyarmati Járási Ügyészség részére. "Május 16-án a sajtóban megjelent egy, a Nógrád Megyei Főügyészség által kiadott sajtóközlemény 'Tilosba tévedt férj' címmel, mely beszámolt arról, hogy egy 61 éves férfi a felesége 11 éves tanítványával szexuálisan visszaélt. A Főügyészség sajtóközleménye szerint az elkövető ellen "szeméremsértés" vétsége miatt emeltek vádat. Felhívjuk az Ügyészséget, hogy az elkövetett cselekmény történeti tényállásának és súlyának megfelelő minősítés, azaz szexuális erőszak alapján emeljen vádat, illetve ennek megfelelően módosítsa vádindítványát! Javasoljuk, hogy vizsgálja azt is, fennáll-e a 197. § (3) bekezdés b) pontjában megjelölt további minősítő körülmény! Felhívjuk továbbá az Ügyészség figyelmét arra, hogy a gyerekkel való szexuális visszaélést elkövetők a nemzetközi szakirodalom szerint sorozatelkövetők, így javasoljuk, hogy az elkövető számára hozzáférhető, illetve a környezetében esetleg található gyermekek védelmében folytasson erre a lehetőségre is kiterjedő vizsgálatot! Végül felszólítjuk a Nógrád Megyei Főügyészséget arra, hogy sajtóközleményeiben a bűncselekmények súlyának és komolyságának megfelelő szóhasználattal éljen ahelyett, hogy a bulvármédiára jellemző szenzációhajhász címmel illet súlyos bűncselekményeket!" Olvassa el a nyílt levelet itt!

2013. november 23. Nőszervezetek közös sajtóközleménye a nemzetközi "16 akciónap a nők elleni erőszak ellen" alkalmából. "November 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja. A Néma Tanúk felvonulással november 23-án idén is a párkapcsolati erőszak elmúlt 12 hónapjának halálos nőáldozataira emlékezünk. Tanúságot teszünk, hogy haláluk több nyomot hagyjon a közvélemény figyelmén, mint egy párszavas hír az újságok hátsó lapjain. Tanúságot teszünk egyúttal a (még) élő áldozatok, nők és gyerekek mellett, akiket ismerősök, családtagok, és főleg állami és önkormányzati intézmények, hatóságok némítanak el azzal, hogy:nem hisznek nekik, ha beszámolnak az őket érő erőszakról, "adjunk még egy esélyt neki!" felszólítással nem rendelik el még 30 napra sem a távoltartást, a láthatás kikényszerítésével kiszolgáltatják a bántalmazott gyerekeket a bántalmazóknak, feljelentik a felszólaló áldozatokat, a gyerekük családból való kiemelésével fenyegetik a bántalmazás miatt segítséget kérő áldozatokat, pénzbírsággal sújtják a gyereküket védeni próbáló áldozatokat, nem tudják, hogyan kell nyomozni a nők elleni erőszak ügyekben, és így sorra szüntetik meg az eljárásokat, majd hamis vád miatt járnak el az áldozatokkal szemben, legvéső soron pedig ideológiákkal és gyakorlati eszközökkel kizárják a nőket a magasabb döntéshozási szintekből. A bántalmazóktól mentes törvényhozást követelő női politikusokra kirótt pénzbüntetés az erőteljesen férfitöbbségű hatalom részéről nem értelmezhető másnak, mint az elhallgattatás egy formájának. Hogy bántalmazó politikusok maguk is dönthetnek ilyen pénzbüntetés kiszabásáról a felszólaló nőkkel szemben, szégyenteljessé teszi a Parlament egész működését, és nyilvánvaló célja és következménye a nők valóságának általános elhallgattatása."

2013. június 27. Legyen paritásos kvóta a 2014-es választásokon! A három magyar női ernyőszervezet közös állásfoglalása a nők politikai részvételéről kvóta segítségével. Ez kivételesen nem a nők elleni erőszakkal foglalkozó szervezetek közleménye, azonban jelentősége miatt itt is helyet kap. A nők politikai részvétele demokratikus érték -- hangúlyozza a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Magyar Nők Szövetsége közös állásfoglalása a nők politikai részvételének növeléséről. A magyar parlamentben a nők aránya a rendszerváltás óta folyamatosan 10% körül mozog. A nők parlamenti képviselete jelenleg 9,35%, ez Európában a legalacsonyabb. Az Interparlamentáris Unió (IPU)adatai szerint ezzel a teljesítménnyel a világban az egykamarás parlamentek és az alsóházak tekintetében legrosszabbul teljesítő Csendes-óceáni térség (12,7%) átlagától is elmaradunk. A nemzetközi emberi jogi normák szerint a nők és férfiak társadalmi egyenlősége azt jelenti, hogy a nők és a férfiak egyenlő jogokkal, kötelezettségekkel és esélyekkel rendelkeznek az élet minden területén. A nemzetközi normák ennek alapján egyértelműen támogatják a nők valódi, a férfiakkal egyenlő mértékű részvételét és képviseletét a politikában és a közéletben. Az ENSZ CEDAW Bizottság Magyarországnak címzett Záró Észrevételeiben legutóbb az alábbi ajánlást fogalmazta meg a magyar állam számára: „vezessen be átmeneti különleges intézkedéseket, például nemi kvótákat a politikai pártok által a választásokra állított jelöltek körében, valamint egy nemek közötti paritásos rendszert a politikai kinevezésekre vonatkozóan a célból, hogy biztosítsa a nők és a férfiak egyenlő mértékű képviseletét a választott és a kinevezett politikai testületekben, beleértve a döntéshozói posztokat is.”

2013. június 5. 2013. július 1-től hatályos az új tényállás a Btk-ban a párkapcsolati erőszakról: Jó, de még nem elég! A nőszervezetek által kiadott közlemény a párkapcsolati erőszak hétfőn elfogadott új büntető tényállásáról üdvözli a “kapcsolati erőszak” elnevezésű tényállás beiktatását a rövidesen hatályba lépő új Büntető törvénykönyvbe. Ugyanakkor kiemelik, hogy az elfogadott normaszöveg még mindig hiányos, és máris tudható, hogy későbbi javításokra, módosításokra szorul majd. A jelek szerint a kormányzat és a parlament nem óhajtott egy valóban koherens és átfogó szabályt alkotni, így pl. érthetetlen, hogy miért maradnak ki a védelemből a bensőséges viszonyban levő vagy ilyenben volt személyek, ha jelenleg vagy korábban nem éltek együtt a bántalmazóval. A tényállás nem utal a fenyegető zaklatásra, a szexuális és reprodukciós jogok bántalmazók általi korlátozására, hiányosan és pontatlanul fedi le a gazdasági hatalommal való visszaélést. Utóbbi megállapíthatóságához ráadásul olyan súlyos helyzetet követel meg, mely gyakorlatilag az áldozat(ok) hajléktalanságát vagy éhezését feltételezi, valamint szokatlanul sok feltételt szab a fenyegető kontroll (lelki terror) szankcionálásához. A jogalkotó elmulasztott továbbá kötelező minimum büntetési tételt meghatározni a tényállás alapesetére, így várható, hogy a büntetéseknek nem lesz visszatartó ereje. Végül pedig: a lelki és a gazdasági visszaélések miatti eljárások magánindítványhoz kötése az áldozatokra helyezi az eljárások megindításának terhét, mely megoldás eleve kudarcra van ítélve. A parlament ugyanakkor nem rendelkezett képzésekről, társadalmi felvilágosító kampányról, így sem az érintettek, sem a szakemberek nincsenek felkészítve az új tényállás fogadására és alkalmazására.

2013. május 16. Nem megfelelő a családon belüli erőszak tényállásának beterjesztett szövegjavaslata. A nőszervezetek sajtóközleménye szerint a "hozzátartozó bántalmazása" tényállás tervezete a kormány álláspontjával szemben sem nem kompromisszumos sem nem megoldás. A nőszervezetek kiemelték azt is, hogy felháborodással követik a tervezet parlamenti vitájában elhangzó képviselői megnyilvánulásokat. A tervezet kizárja a védelemből a nem házas vagy nem élettárs partnereket és a valaha együtt nem élőket. A büntetendő cselekményeket pedig önkényesen válogatta ki:vannak benne olyanok, melyek kapcsán szinte soha nem indul eljárás, míg kimaradnak olyanok, melyeket gyakran elkövetnek, mint például a gazdasági ellehetetlenítés vagy az elszigetelés. Az áldozatokkal foglalkozó civil nőszervezeteke továbbra is hiányolják a komplex állami fellépést: a jogalkotás mellett a szakemberek átfogó képzését, az áldozatoknak szóló szolgáltatások fejlesztését és a távoltartás reformját.

2013. március 15. Magyarország az ENSZ Nőjogi Bizottsága előtt – Félidős beszámolási kötelezettség, több mint 60 ajánlás. A Női Érdek sajtóközleménye Magyaroszágnak az ENSZ Női Jogi Bizottsága előtti szerepléséről: Az ENSZ nők elleni diszkriminációval foglalkozó CEDAW Bizottsága a vonatkozó Egyezmény magyarországi végrehajtását vizsgálva számos aggodalomra okot adó területet és ügyet talált, melyek kapcsán több mint 60 pontban fogalmazott meg ajánlást Magyarország részére. Azt kérte, hogy két év múlva – a soron következő jelentéstételi időszak félidejében – az állam külön is számoljon be több, a nők elleni erőszakra, az abortuszhoz és a fogamzásgátló eszközökhöz való hozzáférésre, valamint a fogyatékossággal élő nők kényszersterilizációjára vonatkozó ajánlás teljesítéséről. A civil szervezetek üdvözölték a CEDAW Bizottság megállapításait és ajánlásait.

2013. március 8. "Nagyon komoly veszélyben éreztem magam, állandó rettegésben és félelemben éltem." A Vodafone Magyarország Alapítvány és a NANE Egyesület összefogásában indított biztonsági program sajtóközleménye Nőnapon abból az alkalomból, hogy a biztonsági vészjelző készülék bevezetéséhez újabb kerület csatlakozott Budapesten. 

2013. február 14. "Egymilliárd nő ébredése" - Tiltakozás a nők elleni erőszak ellen. A magyar nőszervezetek és a Tánc szervezésében részt vevő neves személyiségek közös sajtóközleménye. „Egymilliárd nő bántalmazása gyalázat, egymilliárd nő tánca forradalom” üzeni Eve Ensler, amerikai írónő, aki 15 évvel ezelőtt indította el V-day mozgalmat. A „One Billion Rising” kampány keretében a világ vezető művészei, Jane Fonda, Robert Redford,Charlize Theron mellett a nők és gyerekek elleni erőszak leküzdését célzó jogszabályok sokaságát alkotó Európai Unió és az Európa Tanács vezető politikusai, köztük Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, és Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke is ismételten kifejezték elkötelezettségüket a nők elleni erőszak minden formájának felszámolása mellett. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és tagszervezetei ismételten kérik a magyar kormányt,haladéktalanul csatlakozzon az Európa Tanács 2011. május 11-én aláírásra megnyitott, a nőkelleni erőszak, illetve a párkapcsolati erőszak minden formája elleni hatékony fellépésről szóló,ún. Isztambuli egyezményhez. A Női Érdek Szövetség az egyezménnyel összhangban kéri a magyar kormányt, hogy a nők elleni erőszak áldozataival foglalkozó civil szervezetekkel konzultálva léptessen életbe hatékony törvényeket az erőszak megelőzésére, kezelésére és az áldozatok megsegítésére.

2012. november 25. Idézet egy bírói ítéletből: "… az apának jogos elvárása volt az, hogy az anya rendben tartsa a háztartást [miközben a férfi munka nélkül otthon van] … és a saját érdekeit háttérbe szorítva mindent a gyermekgondozásnak, a gyermek egészséges testi és lelki fejlődésének rendeljen alá." -- Nőszervezetek sajtóközleménye a Nők Elleni Erőszak Világnapja alkalmából. Olvassa el, hogy dr. Gönczi András, a Magyar Állam nevében ítélkező bíró, Dr. Szalai József címzetes fűügyészségi ügyész, városi vezető helyettes ügyész, fiatalkorúak ügyésze, és három igazságügyi szakértő hogyan szolgáltat ki Magyarországon nőket és gyerekeket bántalmazó férfiaknak, hogyan tartja fenn a legelnyomóbb patriarchális értékrendet, hogyan veszélyezteti felnőtt nők és gyerekek biztonságát.

2012. szeptember 10. Az éj leple alatt sebtében kipipált napirendi pont helyett érdemi egyeztetést várnak a családon belüli erőszakkal foglalkozó civil nőszervezetek. A NANE és a PATENT közös sajtóközleménye. Előzmény: A parlament első ülésnapján, szeptember 10-ről 11-ére virradó éjjel 3 óra körül tervezi tárgyalni a családon belüli erőszak önálló bűncselekményként történő szabályozását célzó sikeres népi kezdeményezést. Kövér László házelnök az időpont módosítására tett LMP-s javaslatot azzal hárította el, hogy ez nem olyan súlyú ügy, ami nagyobb figyelmet érdemel. A tények azoonban mást mutatnak: Magyarországon évente mintegy 70 nőt öl meg partnere vagy volt partnere. Az összes emberölés 39%-át teszikki a családi kapcsolaton belül elkövetett gyilkosságok. Ez azonban nem egy elkerülhetetlen, megelőzhetetlen tragédia. A családon belüli erőszak halálos áldozatainak száma Magyarországon körülbelül háromszor magasabb, mint bárhol a demokratikus világban. [...] Arra kérjük ezért a T. Ház elnökét, és a képviselőket, hogy ismerjék meg a párkapcsolati erőszak valós tényeit,adatait és természetrajzát, a megelőzés és a hatékony beavatkozás lehetőségeit, a külföldön bevált jó gyakorlatot, a más országokban működő jogi megoldásokat, és vállaljanak felelősséget az áldozatokért, akiket most azért ölnek meg, mert a magyar jogalkotó és jogalkalmazó vonakodik felelősségre vonni a partnerbántalmazókat.

2012. június 4. Szüntessék meg a kényszerláthatásra adott jogi felhatalmazást, és a kényszerláthatás gyakorlatát! A kényszerláthatás gyakorlatára hívja fel a figyelmet a NANE és a PATENT Egyesület sajtóközleménye és demonstrációra való felhívása az Agresszió Ártatlan Gyerekáldozatainak Világnapja (június 4.) alkalmából. A kényszerláthatás a nők és gyerekek elleni intézményi erőszak egyik leggyakoribb formája, melynek során a gyermeket akkor is kapcsolattartásra kényszerítik a hatóságok a különélő szülővel, ha ő maga ezt nem akarja, és akkor is, ha ez számára káros; a gyereket ettől megvédení próbáló, vele együtt élő szülőt pedig pénzbírsággal, a gyermek védelembe vételének, családból való kiemelésének, börtönbüntetésnek a kilátásba helyezésével büntetik.   

2012.május 22. Szakmai érveket az ideológiai csaták helyett! A PATENT Egyesület, a Női Érdek Szövetség, a NANE Egyesület, a MONA Alap ítvány, a Stop-Férfierőszak Projekt és a Jól-Lét Alapítvány közös sajtóközleménye az abortusztabletta bevezetése elleni, politikai indíttatású tévhitterjesztés kapcsán.

2012. március 21. Adott is meg nem is a bíróság... A KERET Koalíció (Koalíció a Szexuális Erőszak Ellen a Túlélőkért) sajtóközleménye az első olyan magyarországi jogerős bírósági ítélet kapcsán, amelyben nagy sajtóvisszhangot kapott nemi erőszak ügyben a bíróság példaértékű módon közvetett bizonyítékok alapján megalapozottnak találta a vádat, és elítélte az elkövetőt. A sajtóközlemény felhívja a figyelmet azokra a körülményekre is ugyanakkor, melyeket a bíróság figyelmen kívül hagyott, vagy helytelenül értékelt, és ezzel lehetségesnél és szükségesnél enyhébb büntetést szabott ki. (A KERET Koalíció 2010-ben alakult meg magyarországi civil jogvédő szervezetekből: Amnesty International Magyarország, MONA Alapítvány, NANE Egyesület, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, PATENT Egyesület.)

2011. december 2. Az abortuszra szánt költségvetési összeg elvonása nem eredményezné a művi terhesség megszakítások számának csökkenését. A Magyar Helsinki Bizottság, a NANE Egyesület, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Patent Egyesület, a Stop-Férfierőszak Projekt és a Társaság a Szabadságjogokért közös sajtóközleménye a KDNP javaslatáról az abortuszra szánt költségvetési összeg elvonására.

2011. november 25. Egyezményes fellépést a nők elleni erőszak ellen! A NANE Egyesület, a PATENT Egyesület és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közös sajtóközleménye a Nők Elleni Erőszak Elleni Világnap Alkalmából, melyben a női jogi szervezetek Magyarország csatlakozását szorgalmazzák az Isztambuli Egyezményhez

2011. június 3. Magyarország aláírására várva: Magyarország haladéktalanul csatlakozzon a nők elleni erőszak elleni európai egyezményhez! A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség sajtóközleménye, melyben a NÉ mint az Európai Női Lobbi tagszervezete, és a NÉ tagszervezetei felhívják Magyarország kormányát, hogy aláírásával csatlakozzon az Európa Tanács (ET) egyezményéhez (CETS n° 210), melynek célja a nők elleni erőszak, illetve a párkapcsolati erőszakminden formája elleni hatékony fellépés.

2011. március 3. Az Európai Női Lobbi (European Women's Lobby) levele Orbán Viktorhoz Magyarország EU-elnökségének a nők jogaival kapcsolatos kötelezettségeiről és az elnökséggel szemben támasztott elvárásokról (angolul)

2009. június 23. Újabb távoltartási törvény a bántalmazottak ellen. A PATENT Egyesület, a NANE Egyesület és a Stop-Férfierőszak Projekt közös sajtóközleménye: „Lefejezte 19 éves barátnőjét az egykori gárdista”; „Volt élettársát gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy késsel megölte a békéscsabai házuk udvarán holtantalált 18 éves lányt”; „Megerőszakolta a középiskolás lányt az elutasított udvarló”: három hír a közelmúltból. Egyben három olyan eset, melyet a rendőrség a jövőben sem tudna megelőzni távoltartás elrendelésével, az újonnan elfogadott törvény ugyanis kizárja a védett személyi körből a barátot, barátnőt, udvarlót, volt élettársat és volt jegyest. Nem ez az egyetlen baj azonban az alkotmánybírósági döntést követően módosított jogszabállyal.

2008. március 26. Nyílt levél a sajtó felelősségéről a családon belüli erőszak megjelenítésében és megszüntetésében: A nőszervezetek nyílt levélben hívják fel az írott és elektronikus sajtó munkatársait, szerkesztőit, hogy a családon belüli erőszakról szóló híradásaikban kerüljék az áldozathibáztató, az erőszakot bagatellizáló kifejezések és leírások használatát és felhívják a figyelmet arra, a sajtónak nagy szerepe van abban, hogy az erőszak elleni fellépés, vagy az erőszak elfogadása válik természetessé és általánossá a társadalomban. (Ld. még az Újságíróknak szóló oldalunkat.)

2006. július 1. A büntetőeljárásjogban szabályozott távoltartás szükséges, de nem alkalmas az áldozatok védelmére. A NANE Egyesület és Habeas Corpus Munkacsoport sajtóközleménye a 2006. július elsején hatályba lépő távoltartásról szóló törvényi rendelkezésről. " 2006. július elsejével hatályba lép a távoltartás jogintézménye, amely a büntető eljárásról szóló törvénymódosításának keretében került bevezetésre a magyar jogrendszerbe. Az alulírott civil szervezetek ezúton ismét csalódottságuknak adnak hangot az Országgyűlés által elfogadott jogszabály miatt, mivel az véleményük szerint nem alkalmas az áldozatok tényleges védelmére."