Hamis vád-e a hamis vád?

A nők nem vádaskodnak alaptalanul incesztus- és nemierőszak-ügyekben

Az utóbbi időben a sajtóban több olyan híradás is megjelent, amely szerint válófélben lévő nők vádaskodtak azzal, hogy a férfi partnerük szexuálisan bántalmazza a gyereküket vagy őket annak érdekében, hogy a válás során előnyhöz jussanak, például nekik ítéljék a gyerek felügyeleti jogát. Az ilyen esetek magyarázata során egyre többet hallani a szülői elidegenítési tünetegyüttesről (angol nevén parental alienation syndrome – PAS). E szerint az elképzelés szerint a gyerekek csak azért számolnak be az incesztusról, mert az anya befeketíti előttük az apjukat, és telibeszéli a fejüket a szexuális bántalmazással. Arról is hallani, hogy a partnerkapcsolaton belüli nemi erőszak ügyeiben is csak rosszindulatú nőkről lenne szó. Lássuk, milyen tudományos érvek támasztják alá ezeket a feltételezéseket.

Magyarországon nem gyűjtenek adatokat külön a családon belüli erőszakról, így az ilyen esetek nyomon követése nehézkes. Emellett a Patent Egyesület és jogsegély szolgálatának esetei alapján jellemző, hogy az ilyen esetekben a hatóságok nem, vagy csak felületesen nyomoznak, és a Patent és a NANE Egyesület által közösen jegyzett 2007-es kutatásból az is kiderül, hogy a nyomozás leginkább azt firtatja, hogy a nemi erőszak sértettje, valamint az incesztus sértettjének gondviselőjeként eljáró anya hazudik-e vagy beteg személyiségű-e, miközben sokkal ritkábban vizsgálják a gyanúsított igazmondását és személyiségét.ⁱ A kutatási eredmények szerint ráadásul az ilyen vizsgálatokra felkért igazságügyi pszichológus szakértők többségének vannak olyan nézetei, amelyek alapján felmentés jár az incesztus vagy a nemi erőszak elkövetőjének, vagy az áldozatot kell hibáztatni. Ez elfogultságot jelent a gyanúsított pártján. Ezért ha lennének is adatok arról Magyarországon, hogy milyen gyakorisággal használják a magyar nők az incesztus vagy a nemi erőszak hamis vádját, akkor sem lennének megbízhatóak. Legjobb, ha ebben a helyzetben a nemzetközi szakirodalmat vizsgáljuk meg.

Kanadában két, nagy reprezentatív mintán alapuló kutatást is végeztek állami megrendelésre az incesztusügyekkel kapcsolatos hamis vádak tárgyában. Egy 2003-as adatokon alapuló kutatásból az derül ki, hogy a bejelentett incesztuseseteknek mindössze 4%-a rosszindulatú hazugság.ⁱⁱ Hasonló eredményekre jutott egy 1998-as adatokra alapuló, kanadai reprezentatív vizsgálat is, amely kifejezetten a gyerekelhelyezési és láthatási ügyekben vizsgálata az incesztus vádját. Ebből az derül ki, hogy az ilyen ügyeknek csak 12%-ban van csak szó szándékos hamis vádról. A 12%-nyi szándékos hamis vádon belül, a szándékos hamis vád 43%-át a felügyeleti joggal nem rendelkező szülő (aki tipikusan az apa) terjeszti elő, 19%-uk ismerősöktől származik, és csak 12%-uk (az összes eset alig 1,5%-a) származik a felügyeleti joggal rendelkező szülőtől (aki tipikusan az anya), valamint 2%-uk a gyerektől. Vagyis nem igaz, hogy az anyák a gyerek fölötti felügyelet megszerzésére használják az incesztus hamis vád ját – a közkeletű felfogással ellentétben épp az apák teszik ezt.ⁱⁱⁱ

Tovább

A “szülői elidegenítés szindróma” (“PAS”) szakértői cáfolata 

Dr. Császár-Nagy Noémi gyermek- és felnőtt klinikai szakpszichológiai igazságügyi szakértő ebben az interjúban arról nyilatkozik, hogy a gyerekek “betanítása” az őket ért erőszakkal kapcsolatban teljesen valószínűtlen. A szexuális visszaélés tüneteit a gyermek nem tudja betanításra produkálni, a szakértőnek képesnek kell lennie e tünetelet felismerni és valós súlyuknak megfelelően kezelni.

A “szülői elidegenítés szindróma” (“PAS”) kiötlője, Richard Gardner

Az amerikai Richard Gardner csúsztatásokkal, elhallgatásokkal, utalásokkal és „professzori kinevezéséről” szóló (leírt) hazugsággal hagyta kialakulni azt a képet magáról, hogy a Columbia Egyetem professzora. “Professzori” presztzsét hasznosítva bíróságokon – a saját kezdeményezésére, illetve a gyerek szexuális használata, vagy párkapcsolati erőszak gyanúja alá eső személyek (tipikusan férfiak) és ügyvédjeik felkérésére – „szakértősködött” gyerekelhelyezési és kapcsolattartási perekben. A Magyar Igazságügyi Kamara honlapja a napig úgy hivatkozik rá, mint a „Columbia Egyetem egykori professzor[ár]a„. Fabrikált tekintélyét, valamint többszáz, nagyrészt saját kiadója által kiadott könyvét és tudományosan ellenőrizetlen publikációját arra használta ő maga és megbízói is, hogy szakértőkénti hitelességét a bíróságok előtt minél kevésbé megkérdőjelezhetővé tegyék. Gardner azonban soha nem volt a Columbia Egyetem professzora. Az egyetem – Gardner felajánlkozása alapján körülbelül az 1980-as évek közepétől az 1990-es évek közepéig hagyta, hogy önkéntesen (ingyenesen) tartson ott heti egyszeri szemináriumot, egészen addig, amíg a „professzori” ranggal való nyilvános visszaélése és áltudományos „diagnózisa” már annyira kellemetlen nem lett az egyetemnek, hogy szépen megkérték: hagyjon fel az önkénteskedéssel. Az egyetem igyekezett csendben rendezni a dolgot, eljárást (akár etikait is) sosem folytattak ellene, csupán halkan kirakták. 2001-ben egy gyermekelhelyezési és kapcsolattartási per „szakértőjeként” adott tanúvallomásában keresztkérdésekre kénytelen volt elismerni, hogy legalább 15 éve semmi kapcsolata nem volt a Columbia Egyetemmel, évtizedek óta nem szerepelt bíróság által felkért vagy elismert szakértőként. Mindkét alkalommal, amikor amerikai felsőbb bíróság valaha egyáltalán vizsgálta, hogy a „PAS” megengedhető bizonyítási eszköz-e, arra jutottak, hogy nem állja ki a tudományosság próbáját, így nem fogadható el bizonyítási eszközként. 2003-ban, amikor a Gardner haláláról szóló híradások következetesen a „Columbia Egyetem professzora”-ként hivatkoztak rá, a Columbia Egyetem kénytelen volt a sajtóhoz csendben eljuttatott helyreigazításban közölni, hogy Gardner – állításával szemben – soha nem volt az Egyetem professzora, hanem csupán önkéntes óraadója és ingyenes pszichiátere. Öröksége azonban vígan tovább él, mivel a bántalmazók előszeretettel hivatkoznak irományaira és elméleteire, és a szakemberek széles köreiben pedig élnek az erre való fogadókészséget biztosító előítéletek.