Ha az áldozat gyorsan hatékony segítséget kap, akkor minimalizálható a PTSD kialakulásának esélye.

• A leglényegesebb, hogy az áldozat mielőbb biztonságba kerüljön. Bántalmazó párkapcsolat esetén lehetséges, hogy el kell távolítanunk az elkövetőt, például a távoltartó határozattal, vagy letartóztatással. Az is előfordulhat, hogy az áldozatot kell elmenekítenünk krízisszállóra, vagy ismerősökhöz. A bántalmazott nők különösen nehéz helyzetben vannak ilyen szempontból, hiszen a bántalmazás részeként az elkövető teljesen elszigeteli őket a családjuktól, barátaiktól és munkatársaiktól, rendszerint nincsenek olyan ismerőseik, akiktől segítséget kérhetnének.
• Nem elég az áldozatot biztonságba helyezni, nagyon fontos, hogy ez a biztonság meg is maradjon. Ennek érdekében hatékony áldozat- és tanúvédelmet kell biztosítanunk. Sajnos ismerünk olyan esetet, ahol a bántalmazó férj a tárgyalás után, közvetlenül a bíróság épülete előtt verte meg a feleségét. A szétválás után a bántalmazó nagyon gyakran intenzív zaklatásba kezd, és ez nagyon megnehezítheti az áldozat számára a felépülést.
• Sokat segíthet, ha személyes biztonsági tervet készítünk az áldozattal. Ennek során átgondoljuk, mi fenyegetheti a biztonságát, és mit tehet az adott helyzetben, milyen lehetőségei vannak. Ehhez jól jöhet a NANE Egyesület személyes biztonsági tervről szóló szórólapja, melyet itt érhet el:
• Sokat segíthet a traumatizált nőknek, ha információt kap a trauma tüneteiről, hatásáról, és arról, hogy hogyan lehet ezekkel megküzdeni. 
• Bántalmazott nők esetén nagyon lényeges, hogy a bántalmazás természetrajzáról is kapjanak információt. Fontos lehet például tudniuk, hogy az erőszakkitöréseket rendszerint úgynevezett nászútperiódusok követik, melynek során a bántalmazó újra úgy viselkedik, mint a kapcsolat elején, kedves és gondoskodó, megígéri, hogy soha többet nem fogja bántani a másikat, bocsánatot kér, és hasonlók. Fontos tudnunk, hogy ez nem a kapcsolat valós javulásának a jele, hanem az erőszak része, egy eszköz arra, hogy a bántalmazó benntartsa a kapcsolatban az áldozatot. Tudható, hogy ezek után hamarosan a feszültség felhalmozódása figyelhető meg, melyet újabb erőszakkitörés követ. Azt is lényeges tudnunk, hogy az esetek túlnyomó többségében az erőszak mértéke a kapcsolat során sohasem csökken, hanem fokozódik. A lökdösés, a hajtépés, az ököllel való ütéseken, rugdosáson át egészen a gyilkosságig fokozódhat. Ilyen értelemben a kapcsolat jövője előre jelezhető.
• Azt is tudjuk, hogy a bántalmazó kapcsolat egyik legveszélyesebb szakasza a szakítás, amikor az áldozat úgy dönt, hogy nem akarja folytatni, és kilép. Ekkor az elkövető kétségbe esik és gyakran minden addiginál durvább bántalmazásba fog. Ilyenkor történik a legtöbb gyilkosság is. Ezért különösen fontos, hogy segítőként ne tanácsoljuk meggondolatlanul azt az áldozatnak, hogy egyszerűen hagyja ott a bántalmazót. A biztonságos elválás tervezést igényel.
• Sokat segíthetünk a traumatizált áldozatoknak, ha erkölcsileg állást foglalunk mellette. Tévedés azt gondolni, hogy elfogultak lennénk pusztán azért, mert elítéljük az erőszakot. A helytelenül értelmezett semlegesség akadálya lehet a hatékony együttműködésnek, és annak, hogy az áldozat bízni tudjon bennünk.
• Pontos, szakszerű szavakat használjunk a jelenségek és az emberek leírására. Kerüljük az áldozatot megbélyegző, a tapasztalatait és a fájdalmát bagatellizáló szóhasználatot. Ne nevezzük „verekedésnek” azt a helyzetet, melyben egyértelműen az egyik fél bántotta a másikat. Ne nevezzük “házastársi kötelességnek” a nemi erőszakot, vagy „apukának” az elkövetőt.
• Ahhoz, hogy az áldozat bízni tudjon bennünk, nagyon fontos, hogy képesek legyünk együtt érezni vele, ne becsüljük le a nehézségeit, a tapasztalatait és a fájdalmat, amit átélt. Sok bántalmazott nő hallotta már rengetegszer, hogy „igaz, nem helyes az erőszak, de ne rágódj már annyit a sérelmeken, lépj tovább”. Legyenek bármilyen jó szándékaink, azzal nem segítünk, ha arra biztatjuk, hogy egyszerűen felejtse el az őt ért erőszakot.
• Sokszor a segítőként úgy érezzük, pontosan tudjuk, mire van szüksége az áldozatnak, és erős késztetést érezünk, hogy helyette döntsünk vagy cselekedjünk. Az áldozatok általában elég rosszul élik meg ezt, hiszen gyakran évekig, évtizedekig nem a saját döntéseik szerint éltek, hanem mindig a másik mondta meg, mi a teendő. Ezért fontos, hogy ne akarjuk megmondani az áldozatnak, hogy mit kellene tennie, inkább hagyjuk, hogy ő a döntsön, és a maga által kitűzött célok elérésében segítsük őt. Esetleg vessünk fel minél több olyan lehetőséget, melyekre ő helyzeténél és állapotánál fogva már régen nem gondol.
• Emlékeztessük az áldozatot, hogy nincsen egyedül. Nagyon sokat jelenthet a traumatúlélőknek, ha tudja, mennyi sorstársa van. A túlélők egymásnak is rengeteget tudnak segíteni, ha megosztják egymással tapasztalataikat, például hogy hogyan küzdenek meg a nehézségekkel, a trauma tüneteivel.
• Legyünk türelmesek. A trauma feldolgozása hosszú időt vesz igénybe és néha igen nehéz. A statisztikák szerint a bántalmazott nők átlagosan három-négy alkalommal mennek vissza a bántalmazóhoz, mielőtt végleg kilépnének a kapcsolatból. Erre jó, ha előre felkészülünk.
• Erősítsük meg a túlélőt abban, hogy igazságtalan, ami vele történt, és senki nem érdemi meg, hogy bántsák.
• Legyünk tudatában a traumás kötődés jelenségének. Értsük meg és fogadjuk el, hogy ambivalensek az érzései a bántalmazó felé. Előfordulhat, hogy nagyon kötődik hozzá, vagy úgy érzi, szereti, és reménykedik a kapcsolat megjavulásában; ugyanakkor haragszik is rá, esetleg gyűlöli, amiért tönkretette az életét. Ez teljesen normális jelenség, ne ítéljük el miatta a túlélőt.
• A felépüléshez az is fontos, hogy az áldozat – miután biztonságba került – feldolgozhassa a történteket. Ebben nagyon sokat segíthet egy megfelelően támogató szakmai közeg. Hagyjuk, hogy az áldozat kifejezze az érzéseit, hallgassuk végig és ne szakítsuk félbe. A feldolgozás során az áldozatnak nagyon negatív érzései lehetnek, az emlékezés szakaszában intenzív gyászt élhet át.
• Sokat segíthet az áldozatnak az önbecsülése növelésében, ha segítünk neki feltérképezni az erősségeit, átgondolni, hogy miben jó. Általában hihetetlen erő, kitartás, szervezőkészség kell ahhoz, hogy az ember bántalmazó kapcsolatban tudjon élni. Ezt sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, és gyengének látjuk ezeket a nőket. Ők azokban egyáltalán nem gyengék, igazi erejük akkor mutatkozik meg, mikor végre arra fordíthatják az energiájukat, amire csak szeretnék.
• A traumából való felépülés utolsó lépése a társas közegbe való visszakapcsolódás. Bátorítsuk új kapcsolatok kialakítására, a régiek felelevenítésére, vagy arra, hogy új hobbikat, tevékenységeket próbáljon ki.
• Legyünk tisztában a saját frusztrációnkkal. Előfordulhat, hogy a kliens nem tud olyan gyorsan változtatni az életén, mint ahogy mi szeretnénk, vagy nem olyan döntéseket hoz, melyeket mi jónak tartunk. Ennek ellenére komoly változások megindítója lehet az a segítség, amit tőlünk kap. Fontos, hogy tudja, elfogadjuk, támogatjuk.

Forrás: European Trauma Network: Védelmi tényezők